A cikk megjelent a Klikk Out 2020/07. számában. Fotók: Pexels
Ha itt, Szlovákiában még mindig jól is állunk, világszerte egyre több embert fertőz meg a koronavírus. A pozitívan teszteltek száma a cikk írása idején épphogy alulról súrolja a 10 milliót, és csaknem félmillióan vesztették életüket a fertőzés következtében. A valós adat ennél jóval magasabb is lehet, a világ országainak nem mindegyikében tesztelnek elég embert ahhoz, hogy valós képet kaphassunk. Több kutatócsoport dolgozik gőzerőkkel a vakcinán, az online fórumokon pedig egyre kiélezettebbé válik a vita az oltások hasznát és biztonságosságát illetően. Nem újkeletű vita ez, a súlya pedig nagyon nagy, hiszen rengetegünk egészsége múlik rajta. A következőkben tehát az oltásokról, valamint az azokat övező tévhitekről lesz szó.
Milyenek voltak az első vakcinák?
A világot rettegésben tartó betegségek között előkelő helyet kapott sokáig a fekete himlő. A kór magas lázzal, csúnya gennyes kiütésekkel járt, és rengeteg emberrel végzett, a túlélők egyharmadát pedig megvakította. Aztán jött egy Edward Jenner nevű figura, akinek az az ötlete támadt, hogy felveszi a kesztyűt, és kezelés helyett a megelőzésen gondolkozott. Az igazság az, hogy jó fülest kapott. 13 évesen, patikussegéd korában beszélgetett egy fejőnővel, akinek az volt a teóriája, hogy nem kaphatja el a fekete himlőt, merthogy az állatoktól, melyekkel dolgozott, elkapta már az annál jóval ártalmatlanabb tehénhimlőt. Ezzel bogarat ültetett hősünk fülébe, aki évekkel később, immár orvosként tesztelte a feltevést. Egy újabb tehénhimlős fejőnő kiütéseiből vett mintával oltott be egy fogyatékos kisfiút, majd később megfertőzte a fekete himlővel. Szerencsére a fiúcskának kutya baja sem lett. Nyilván etikusnak a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni a kísérletet, ám a módszert alkalmazva aztán sok ember életét sikerült megmenteni.
Az orvostudomány történetének második vakcinája Louis Pasteur nevéhez fűződik. Igen, ő volt az a figura, aki arra is rájött, hogy hőkezelés mellett elpusztulnak az ártalmas bacik. 1885-ben egy veszett kutya támadott meg egy gyereket. Az anyja könyörgött Pasteurnek, hogy csináljon valamit. A legénykének semmi esélye nem volt: ha valakit veszett állat mart meg, arra már vethették is a keresztet. Szerencséjére azonban a doki ekkor már kísérletezett egy veszettség elleni vakcinán. A kórban elpusztult kutyák gerincvelőjét oltotta nyulakba, melyek maguk is sorra hullottak el. Pasteur azonban rájött, ha napokig szárítja a mintákat, azok egyre lassabban fertőznek, míg végül 15 nap után el is veszítik fertőző képességüket.
A tüneteket még nem mutató fiút így 15 napos, majd egyre frissebb mintákkal oltotta be minden nap, így sikeresen „megtanítva” az immunrendszerének, hogyan bánjon el a betegséggel, amely egyébként biztosan megölte volna.
Mely betegségek ellen tudunk oltásokkal védekezni?
Ma már rengeteg olyan betegség ellen oltatunk, melyek régen megszámlálhatatlan gyerek életét vették el, vagy okoztak nekik maradandó károsodást. Ilyen például a gyermekbénulás, melyből ugyan a legtöbb beteg teljesen felgyógyult, ám nagyon sokan mozgásképtelenné váltak, vagy vastüdőbe kényszerültek életük hátralevő részére.
A rózsahimlő nem is a kicsiknél okozta a legnagyobb galibát, hanem akkor, ha terhes nő kapta el. Egy ausztrál szemész jött rá, hogy nagyon sok általa megvizsgált vak baba anyukája lett rózsahimlős terhessége korai szakaszában. Emellett vetélést, a baba cukorbetegségét, siketségét, de akár halvaszületést is okozhat, ha várandósan kapja el a kismama.
Oltatunk emellett egy csomó másik betegség ellen is. Ilyenek a szamárköhögés, a májrák esélyét drasztikusan növelő hepatitis B, a tetanusz, torokgyík, az agyhártyagyulladást okozó HiB, illetve a pneumococcus baktériumok, melyekből egy éves korig 3 adagot kapnak a babák. 15 hónapos kor után kapják az MMR vakcinát, mely mumpsz, rózsahimlő és kanyaró ellen véd. És ezek csak a kötelezőek, oltathatunk még például a meningococcus baktériumok, rotavírus, bárányhimlő ellen, illetve a szexuális élet megkezdése előtt ajánlott a HPV elleni oltás, mely a méhnyakrák megelőzésére szolgál. Érdekesség, hogy nagyon sok vakcina feltalálása ezek közül egyetlen ember, Maurice Hilleman nevéhez fűződik. Munkásságának Paul Offit állít emléket Vaccinated című könyvében.
Mennyire biztonságosak az oltások?
Az oltásokat ellenzők nagyon sokszor az oltások biztonságosságát kérdőjelezik meg. Természetesen a kérdés maga legitim, és nem állítható, hogy az orvostudomány történetében mindig egyformán biztonságos lett volna az oltás gyakorlata, vagy hogy ne történtek volna szerencsétlen balesetek. Jenner vakcinája, amely esetében az egyik ember mintájával oltották be a következőt, azt a veszélyt hordozta, hogy egy esetleges másik betegséget is kapott „ajándékba” a beoltott alany. Pasteur emlegetett vakcinája pedig sajnos körülbelül minden 200. beoltott esetében végzetes autoimmun reakciót okozott, habár 199-et megmentett a biztos haláltól. Később, már a 20. század negyvenes éveiben volt olyan, hogy emberi vérből nyert szérummal próbálták stabilizálni a mumpsz elleni oltóanyagot, de mivel az adományozók közül legalább egy sárgaságban szenvedett, „sikerült” azt továbbadnia a beoltottaknak is. Az egyik legnagyobb ballépés pedig az volt, mikor egy gyermekbénulás elleni vakcina esetében nem sikerült teljesen inaktiválni a vírust, és 200 ezer ember fertőződött meg, akik közül tizen meg is haltak.
A jó hír az, hogy ma már egyik ilyen ballépés sem ismétlődhet meg. A vakcinák előállítása során ma már nem használnak emberi szérumot, sem idegszövetet, mint anno Pasteur, és nagy gondot fordítanak arra, hogy a vírusokat és baktériumokat kellőképp inaktiválják.
Emellett nem is minden vakcina tartalmaz megölt vagy legyengített kórokozót, léteznek olyan vakcinák, melyek a kórokozó csak egy bizonyos részét, vagy az általa termelt toxint tartalmazzák, ami ennek ellenére képes az immunválasz kialakítására. Utóbbiaknak az a haszna, hogy az előzőekkel ellentétben legyengült immunrendszerű embereknek is adhatóak.
A jogi előírások is sokat változtak, sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük az oltóanyagoknak, mint régen, és a tesztelésük folyamán is nagyon részletes előírásokat kell betartani, ami garantálja, hogy biztonságosak legyenek. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lennének mellékhatások, de azok vagy enyhék (például bőrirritáció, vagy 1-2 napos láz), vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő. Az MMR vakcina például okozhat agyhártyagyulladást, de az USA adatai alapján 75 millió beadott oltásból csak 48 esetben történt ilyen. Ennél sokkal nagyobb az esély az agyhártyagyulladásra, ha a kanyarót kapja el a kicsi, amit ez az oltás épphogy megelőz.
Nyilván sokan hallottak már a teóriáról, hogy az oltás autizmust okoz. Az egész egy Andrew Wakefield nevű brit orvos cikkével kezdődött, melyet felkapott a média, holott az ezer sebből vérzett, ráadásul a doki anyagilag is jócskán profitált a dologból. A valóság az, hogy semmilyen összefüggést nem sikerült kimutatni az oltások és az autizmus megjelenése között.
Nem csak a gyógyszeripar akar rajtunk nyerészkedni?
A gyógyszeripar nem feddhetetlen, és természetesen profitorientált, mint bármelyik másik ágazat. A védőoltásokkal azonban éppen nem keresik magukat halálra. Ezeket ugyanis egyszer, maximálisan párszor egy életben kapja valaki. Sokkal nagyobbat tudnak kaszálni azokon a gyógyszereken illetve táplálékkiegészítőkön, melyeket az emberek rendszeresen szednek. Olyannyira így van ez, hogy a legtöbb gyógyszergyártó cég már nem is gyárt vakcinákat, és ez sajnos időről időre ahhoz vezet, hogy valamelyik oltóanyagból hiány alakul ki.
A kötelező oltásokat egyébként az egészségügyi biztosító állja. Az államnak nem jó biznisz, ha megbetegednek az emberek. Egyrészt a kórházi ellátás nagyon sokba kerül, másrészt a beteg gyermekkel otthon maradt szülő is nagy kiesés az államkasszának.
Mennyire hatékonyak az oltások?
A nálunk kötelezően előírt oltások hatékonysága nagyon magas, általában 90% fölötti, amit az is igazol, hogy az általuk visszaszorítani kívánt betegségek nagyon ritkák.
A HPV oltás effektivitása majdnem 100%. Vannak viszont olyan oltások, melyek nem ennyire effektívek. Ilyen például az influenza elleni, melyet évenként ajánlanak legalább a rizikócsoportok (várandósak, idősek és kisgyermekek) tagjainak beadatni. Ez azért van, mert a vírusnak több törzse kering minden évben, és az oltás nem tudja mindet lefedni. Viszont ha az oltás beadása ellenére is megfertőződünk, a betegség lefolyása gyengébb lesz, és az esetleges komoly szövődményektől sem kell tartani.
Az rendben van, ha én úgy döntök, hogy mégsem oltatom be magam, vagy a gyermekemet?
Sajnos a dolog nem olyan egyszerű, hogy oltassa be magát az, aki tart a betegségektől. Vannak ugyanis olyanok, akik valamilyen okból nem kaphatják meg a vakcinát, így nincsenek védve a fertőzésektől. Ez lehet azért, mert az immunrendszerük nem elég erős, vagy mert egyszerűen túl kicsik hozzá – az újszülöttek különösen sérülékenyek. Őket csak az védi, ha a lakosság átoltottsága kellőképp magas, mert ebben az esetben egész egyszerűen nincs kitől elkapniuk a betegséget. Ha az átoltottság szintje nagyon lecsökkenne, sorra ütnék fel a fejüket az olyan betegségek, melyeket ma már jóformán csak hírből ismerünk.
Hogy Dr. Boldogkői Zsoltot, illetve az ő Hiénák a betegágy körül c. könyvét idézzem:
„Az egyéni döntés felelőssége (…) nagy, hiszen a fertőzések esetében nem mondható, hogy az egészségem az én magánügyem. A kórokozók ugyanis pusztán terjesztő közegként használnak bennünket, ezért a nem kellő alapossággal meghozott döntésünknek mások is megihatják a levét.”
