FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Betyár a Grundról című sorozatomban arra vállalkoztam, hogy elmesélem az életem, miként lettem DAC-szurkoló, kik azok, akik elkísértek az úton, és miért nem volt mindegy, hogy ahol egykor felnőttünk, egyszer csak eltűnik a szemünk elől. Minden változik. De vajon mit érne a csillogás, ha nem lennének emlékeink, főleg olyan emlékek, amiket egy kortársunkkal tudunk aprólékosan felidézni? Nosza, fogjunk hát bele…
Következő epizódjához érkezett jegyzetünk, mely szintén a fociról, de főleg a szurkolói közegről szól. Azon belül is egy-egy DAC-szurkolót mutatunk be itt a Klikkout-on, akiknek, ha szabad így mondani, az élete a DAC. Nem lesz ez másképp most sem, ezen a héten egy dunaszerdahelyi fiatalember a vendégünk, aki elmeséli nekünk, miképpen vésődött be nála ez az életérzés. Fogadják szeretettel Sadloň Marekot, vagy ahogyan sokan ismerik, Masszát. Szervusz Marek…
A történet nagyon egyszerű, nem kell hozzá nagy talány, miképpen lesz egy szerdahelyi suhancból DAC-szurkoló. De mikor és hogy kezdődött a szenvedély?
A nyolcvanas évek elején kezdtem el focira járni édesapámmal, keresztapámmal, majd később az öcsém, Martin is csatlakozott hozzánk. A dunaszerdahelyi labdarúgás akkor élte első aranykorát, ’85-ben feljutottunk a ligába, ennek már én is a részese voltam. Jó hangulatú meccsek, sok szurkolóval a stadionban.
Kedvenc játékosom, a DAC „hatosa” és játékmestere, Rudo Pavlík volt. Pavlíkkal ráadásul naponta találkozhattam, hiszen egy blokkban laktunk.
Annak idején én is fociztam a DAC diákcsapataiban, általában kapus voltam, de ha kellett, középpályás.
Van egy ilyen – mondjuk jelenségnek, bár ez talán nem a legjobb szó rá -, hogy a szenvedély apáról fiúra száll. Nálad ez kicsit rendhagyó, viszont kevesen büszkélkedhetnek ilyen szépszámú közös idegenbeli túrával, mint te a lányoddal.
Martina lányomat 3,5 évesen vittem ki először meccsre, az első közös túránk pedig Aranyosmarótra vezetett. Ezután következett egy olyan időszak, amit a DAC-szurkolók csak MACH korszaknak hívnak. Nem jártunk focira, viszont a stadionnal szembeni sörkertben mindig összejöttünk a meccsek alatt.
Említetted a DAC Fórumot, ahol szintén elég aktív voltam, innen a Massza becenév.
Később aztán visszatértünk a stadionba, ott folytattuk a lányommal, ahol anno abbamaradt, és ez a mai napig tart. Otthon alap, de vegyük például Nagyszombatot, oda mindig kötelező az apa-lánya utazás, főleg amióta a Spartaknak is új stadionja lett.
Nagyjából egy korosztály vagyunk, ugyanazt éltük át, sikereket, hullámvölgyeket. Mit adott neked a DAC, mi az, amit a régi időkből esetleg most is szívesen látnál?
Volt ez is, az is, igen. 1995-ben Máriatölgyesen ott voltam az Inter elleni elvesztett kupadöntön például. Azután kiestünk a ligából, emlékszem, az öcsémmel buszokat szerveztünk a 2. ligában idegenbeli mérkőzésekre, na azok jó kis on tour-ok voltak.
Régebben tetszett, hogy voltak a DAC-ban saját nevelésű játékosok a régióból, ami azt hozta magával, hogy arról a településről, ahonnan egyik-másik származott, nagyobb számban jöttek drukkerek, a játékos miatt, de persze a DAC miatt is.
Talán ezt hiányolom a legjobban a mai csapatból. Manapság a mérkőzések előtt összejövünk a haverokkal közös sörözésre, aztán irány az Aréna. Sok barátot is köszönhetek a DAC-nak.
Hát igen a barátság, ez lehetne a mai végszónk szerintem. Szóval sok közös meccset még a lányoddal és persze a haverokkal Marek. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket a dolgokat. És persze, hajrá DAC!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK