NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓJA
Igazából kétféle embert ismerek: olyat, aki kávéval indítja a napot, és olyat, aki nem. Mert a kávé nem egy megtűrt valami, így nincs kompromisszumos készsége sem. Szóval aki szereti a kávét, annak biztosan van otthon háromdecis bögréje a reggeli ébredéshez, papucsban és köntösben. Úgy vélem, az az igazi, mégha semmi köze sincs a kávézás valódi kultúrájához. Van kapszulás kávégépünk is odahaza, nemrég még az újdonság erejével hatott rám, majd visszatértem a csészealj nélküli „bögrés recepthez”.
Az egyszerű megoldások híveként, a reggeli instantom így kezdem: két kanál kávé, egy kanál cukor, 2-3 deci forró vízzel felöntve. Isten bocsássa meg, pici tej is kerül bele, pedig nem szabadna az allergiám miatt. Gyarló az ember, fogyni szeretne mozgás nélkül, és jókat enni bűntudat nélkül. Tudom kiábrándító a felismerés, hogy Ön is hasonló cipőben járhat tisztelt olvasóm, de legalább magunkat ne csapjuk be, ugyebár. Kávé – évezredek óta fogyasztja az emberiség, van is jópár kávéház Dunaszerdahelyen.
A probléma ott kezdődhet, ha elveszve a kínálat tartalmában, a város valamelyik kávézójában szeretnénk hódolni eme szenvedélyünknek. Pedig azt hittem, mindent tudok…
Nos, a minap a nyavalya miatt elmaradt egyik szakorvosi konrollomat pótoltam, s oda éhomra volt javasolt érkezni. Ergó, otthon nuku kávé, csupán egy pillantást vetve imádott, kék alapon sárga pöttyös bögrémre, úgy indultam útnak, szívem szakadtával. (Egyébként, a párja sárga alapon kék pöttyös – na vajon miért?) Ami nem öl meg, az megerősít, hisz’ elménk túlélési esélyei tudat alatt edződnek a legjobban. Bizony elménk racionalitása vetekszik saját akaratunkkal, hallgatni szívünkre nem kárhozat, csupán lényünk megcsalása ott, ahol az eszünk az úr.
Végezvén nem akartam mást, csak inni egy erős feketét – még a klasszikus, forrázott török kávét is elviselem -, majd az egyik kávézó teraszán az itallapon ott szerepelt a bűvös szó: dupla kávé!
Gondoltam, ez majd jól odavág, felébreszt, egyben ápol és eltakar ott, ahol kell. Vacillálva a hosszú presszó és az említett fajta közt, az utóbbi győzött. Vesztemre! Kiszabadulva a városi rengetegbe, egyhavi „böjt” után már az is felüdülést jelentett, hogy kezembe foghattam egy itallapot. Két kis porontyunk naponta gondoskodik a szebbnél szebb élményekről, viszont most itt volt a lehetőség „kitörni” a mókuskerékből, nosza, hát megragadtam. Elképzeltem, amint a dupla kávét valami csodaszép, tertyedt csészében hozza elém a pincér, helyette kaptam egy nagyjából decis bögrécskét félig teli illatozó nedűvel. Igaz, isteni volt az a két korty, de otthon annyicskát már zokszó nélkül elmosogatunk.
Azonnal tiltakozó kérdést szegeztem a felszolgálóhoz, aki próbált megnyugtatni, hogy ez bizony az a dupla kávé, amit voltam szíves rendelni.
Mondanom sem kell, nem győzött meg, elkezdtem hát „kiguglizni”, mi is leledzik valójában az asztalon egy gyűszűnyi víz, cukor és apró csokigolyó társaságában. Ej szegény fejemnek, ezt jól benéztem, bár az egyik alternatívaként a dupla adag kávé esszenciája dupla adag vízzel is párosul. Szép sorjában: presszó, hosszú presszó, dupla kávé, és az általam „háborús időkben” csupán desszertnek titulált latte, capuccino, meg miegymás… Azt hiszem, valóban nem kéne annyi kávét innom, hazafelé menet vettem is egy doboz rooibos teát, feledtetve ezt a kis malőrt. Tetszenek ismerni? Egy dél-afrikai teacserje, a vörös fokföldi rekettye forrázata, ami kb. mindenre (is) jó, nagyszerű kávépótló egyben. Esetleg, akkor már egészségükre!
(Roberto)