Lassan négy hónapja már, hogy bővült a családunk. Április 16-án ugyanis világra jött az unokahúgom, Liza. Ez az aprócska teremtmény hihetetlen boldogságot hozott magával.
Már akkor izgatott lettem, amikor bátyám és felesége bejelentették a nagy hírt. Attól kezdve minden találkozásunkkor a sógornőm pocakját figyeltem, vajon kerekedik-e már. Sógornőm csinos, vékony nő, így néhány hét után már látható volt, hogy bizony egy új élet növekedik a pocakjában. Kilenc hónapig minden egyes alkalommal szemügyre vettem, imádtam benne gyönyörködni. Annyira szép kismama volt!
Az utolsó hetekben már nagyon türelmetlenek voltunk, ugyanakkor kicsit féltünk is. Féltünk az új helyzettől, féltünk, hogy a koronavírus nehogy kárt okozzon az anyukában vagy a kicsiben. Persze igyekeztünk ezzel a lehető legkevesebbet foglalkozni, bíztunk abban, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, s végül így is lett!
Liza április 16-án, csütörtökön délután látta meg a napvilágot.
Ekkor tudatosult csak bennem igazán, hogy a bátyámból édesapa, a sógornőmből édesanya lett. Továbbgondolva pedig, anyukánkból nagymama, apukánkból nagypapa vált. Majd jött a végső felismerés: nagynéni lettem! Sőt, az hagyján, de a tízéves kishúgunk is nagynéni lett. Ezen azóta is jókat mosolygunk. Ezután minden más lesz, megváltozik az életünk, hiszen már velünk van egy csecsemő.
Rögtön aznap, amikor hazaengedték a kis jövevényt a kórházból, már mentem is, hogy élőben láthassam őt. A gyerekszobában voltak éppen. Elcsíptem a pillanatot, amikor a bátyám kivette az aprócska babát a kiságyból. Szinte elveszett a nagy kezében. Peluscserére volt szükség, ezért a pelenkázóra tette, s óvatosan elkezdte vetkőztetni. Csak álltam és figyeltem. Egészen különleges volt így együtt látni őket, s hallani, ahogyan a bátyám azt mondja:
„Semmi baj kislányom, mindjárt készen vagyunk!”
Sógornőm ekkor még láthatóan fáradt, kimerült volt. Mégis ott csillogott szemében a megnyugvás, hogy végre otthon vannak és minden a legnagyobb rendben van.
Liza tündéri kislány! Persze, az elején még az idő nagy részét átaludta, de nem bántam, imádtam nézni, ahogyan alszik! Sokszor ő már mélyen aludt, de én még mindig a kezemben tartottam, és csak bámultam őt. A szívem megtelik melegséggel, ahányszor csak rápillantok erre az aprócska kicsi lányra. Mostanra persze már több időt tölt ébren. Érdeklődik a nagyvilág iránt, sokat mosolyog, és a kedvenc játéka a nyelvecskéje. Jó-jó, igen, néha kicsit hisztizik is már a törpe.
Ez általában kiscicákra hasonló nyávogó hanggal kezdődik, majd fülsiketítő babakiabálásba torkollik. Ilyenkor aztán jön anyuci vagy apuci és rendbe teszi a dolgokat.
A kisbabákra alapesetben is nagyon kell vigyázni, hiszen még törékenyek. Most viszont, ebben az időszakban, amikor járvány tombol, még óvatosabbnak kell lennünk. Mi is próbálunk eleget tenni mindennek, aminek csak tudunk. A kézmosás alapvető dolog, ami viszont eltér az általánostól, hogy sokáig szájmaszkot viseltünk, amikor a babával voltunk, és eltolódott a tömeges babalátogatások sorozata.
Szörnyű érzés volt, hogy nem puszilhattam meg őt, nem szeretgethettem meg úgy igazából. Legszívesebben egyfolytában csak ölelgetném és puszilgatnám, de ezt akkor nem lehetett. Szájmaszkot viseltem, miközben a karomban tartottam, ölelés helyett pedig csak simogattam a finom kis bababőrét. Be kellett érnem ennyivel, de mindig figyelmeztettem őt, hogy amint elmúlik ez a „korona-veszedelem”, nem menekülhet a szeretetem elől!
