A cikk megjelent a Klikk Out 2020/08. számában.
Fotó: Pixabay
Az elmúlt hetekben a magyar sajtó a Kaleta Gábor-ügytől volt zajos – tudjátok, a perui magyar nagykövet, akit a titkosszolgálat hozott haza, miután kiderült róla, hogy 19 ezer, gyermekeket ábrázoló pornográf felvétel volt a gépén, majd itthon nagyjából a mutatóujj felmutatásával egyenértékű, szánalmasan rövid felfüggesztett börtönt kapott, ami ellen még volt képe fellebbezni. Nos, a közösségi oldalakon erre adott zsigeri reakció (undorító, mocskos rohadék) rövid időn belül eltörpült a babájukról, gyermekükről posztoló anyukák, szülők aprítása mellett. Ami nagyjából kimerült abban a százas szög primitivitásával felérő érvelésben, hogy tudd meg, te is hibás vagy, amiért az ilyen Kaleta-féléknek van mire maszturbálniuk!
Megmondom, mi legyen: ne szüljünk több gyereket, és megszűnik a gyerekpornó! Elmorzsolok mellé egy ugyanilyen varázslatos érvet: lehet, hogy hülyeség, de IGAZ! Ennyi elég is, alul lehet lájkolni, köszi!
Ez a fellángoló anyashaming trend csaknem egyenlő az áldozathibáztatással, mint amikor a kihívóan felöltöző lányt/nőt kezdik el ekézni, amiért megerőszakolták („mégis mire számított?”). Pedig egyrészt közvetlen fizikai sérelem sem éri azokat (illetve gyermeküket), akiknek a képét esetleg megtalálják az ilyen Kaleta-félék merevlemezein, másrészt azok nem ilyen úton szerzik be a nyersanyagot. De tegyük fel, hogy utóbbit mégis – ennél akkor is sokkal nagyobb veszélyben van a gyerek a játszótéren, vagy amikor az udvaron meztelenül pancsol. Hisz ki tudja, hol rejtőzik egy rohadt leskelődő, nemdebár? Szóval, oviba jár a gyereked? Tudod, hányan leshetik őt meg az udvaron?! Szégyelld magad!
Az leszögezhető, hogy a gyermekről való posztolás jórészt a szülőről szól, a szülő fejezi ki vele örömét, meghatottságát vagy épp lendíti át magát a gyerekneveléssel járó mélypontokon. Ettől nem lesz senki több azoknál, akik ezt nem ilyen módon teszik, de hadd ne legyen kevesebb se!
Nagyjából a mai harmincas-negyvenes korosztály az, akit fiatal felnőttként ért az internet elterjedése, tehát élete felét még anélkül élte le, de a gyerekei már az okoseszközök világába születnek, vagy abban nőnek fel, és ma még csak tapogatózunk a téren, hogy felmérjük a használata következményeit, de abban nyilván egyetértünk, hogy nem közlünk a gyerekről olyan képet, amivel méltatlan vagy kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk, tehát például kinevettetjük vagy amin meztelen. És abban is egyetértünk, hogy nemcsak magunkat kell ebben folyamatosan fejlesztenünk, de majd neki is megszabni a határokat és példát mutatni.
Tehát aki kész válaszokkal rendelkezik a gyermekükről posztoló szülőkről, próbálja kioktatni, minősíteni őket, gondolja át, vajon tényleg csak jót akar-e, vagy álszent módon betolakodik más magánszférájába, és ártalmatlan cselekményeket próbál feltüntetni életviteli baklövésként. Aztán nézzen tükörbe, és mérlegelje, az indokolatlan ítélkezése nem ártott-e többet, mint amennyit használt.
