Tovább épül a Csallóköz és a Szigetköz turizmusa

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség augusztus 12-én Dunaszerdahelyen tartotta közös projektindító sajtótájékoztatóját, amelyet dr. Dézsi Csaba András győri, valamint dr. Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester nyitott meg. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat célkitűzése a Szigetköz–Csallóköz határon átnyúló turisztikai térség népszerűsítése, illetve az itt található jelentős turisztikai értékek bemutatása.

A sajtótájékoztató keretében a két város vezetői is megfogalmazták jövőbeni együttműködési szándékukat – amelyet most a korábbi kulturális együttműködésen túl további területeken is hasznosítani kívánnak –, ami tovább erősíti a két település között jelenleg is fenn álló partnerséget, illetve lehetőséget teremt a jövőbeli testvérvárosi kapcsolat létesítésére. A két város közös munkája nem újkeletű, hiszen korábban már a kultúra területén is sikeresen valósítottak meg a Cultacross projekt keretében határon átnyúló infrastruktúrafejlesztést Győrben és Dunaszerdahelyen egyaránt, illetve a régió kulturális örökségeinek, értékeinek, helyszíneinek jobb kihasználása, a városok kulturális repertoárjának színesítése érdekében pedig az Arrabona EGTC koordinálásával egy turisztikai online platform jött létre cultractive.eu néven.

A cikk a Dunaszerdahelyi.sk-n folytatódik.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább