Kedves Zoli bátyám!
Itt ez a fránya második hullám, azt mondják. Láttad a tévében, nem? Hogy a gyerekeknek az iskola első két hetében maszkot kell hordaniuk bent az osztályban. Én meg mást sem hallok az ismerős anyukáktól, hogy „az én gyerekemre aztán rá nem adják megint, amúgy sem lehet levegőt kapni abban az osztályban, nem fog megfulladni még a maszktól is.” De nemcsak ők tiltakoznak. Most olvasom, hogy szeptembertől megint nem lehetnek többen ezernél a meccsen. Épp most, mikorra már kezdett visszaszokni a nép a stadionba. Nem tudom, meddig lehet még szórakozni így az emberekkel, de előbb-utóbb kijön a rossz. A focis kérdésekről ez az Igor gyerek ott Pozsonyban nem úgy gondolkodik, mint a Viktor Pesten. Már az is eléggé vicces volt, amikor az üres stadionokból közvetítették a meccset. Úgy röpködtek a tisztán hallható káromkodások a kispadról, hogy a szerencsétlen kommentátor sem tudta, mit mondjon, hogy ki ne menjen adásba. De kiment. Hát, ez van, ilyen a magyar. Ami a szívén, az az száján, pláne, ha fociedző.
A fene se tudja, hogy mi lesz így. Áprilisban kevesebb volt a fertőzött, akkor jobban féltek az emberek, most meg? Napi több tucat új betegről szólnak a hírek, mégis úgy élünk, mint egy évvel ezelőtt. A faluban mi a helyzet, Zoli? Este tizenegy után már nem lehet beltéri rendezvényeket tartani, csak esküvőket, tudtad? A Pityukáéké meg lesz tartva? Az anyja múltkor azt mondta, hogy biztos, mert a Krisztinek lassan már gömbölyödik a hasa, és a lagzinak még előtte meg kell lennie, mert akkor mit fog szólni a falu. Majd azért faggasd ki a Pityukát a kocsmában, Zoli.
Erről jut eszembe. Loptál már lagziból süteményt? No, mert mi most szombaton borkóstolón voltunk, aztán amikor annak vége lett, átmentünk két utcával arrébb, mert hallottuk, hogy lagzi van a kultúrban. Ott meg a kollégám volt a vőfély, a Lackó. Azt nem tudjuk, kinek az esküvője volt éppen, de azt mondtuk, hogy innen aztán lagzis süti nélkül haza nem megyünk. Úgy is lett. Amit Lackó kapott az ifjú pártól, azonnal nekünk adta, sőt még örült is neki, mert az autójában csak megromlott volna, mire hazakeveredik. „Vidd el, otthon tele van vele a fagyasztóm” – mondta. Mi meg hajnali fél négykor jól betortáztunk, kell annál jobb? No, nem mondom, másnap azért már nem tartottuk olyan jó ötletnek a hajnali potyasütit, de ebbe a nyárba most ez is belefért.
Meg az is, hogy leugorjuk párszor a Balatonra. Hajnali indulás, késő esti érkezés. Sült hekk, meggysör (jó, jó, tudom, mit gondolsz róla), tejfölös sajtos lángos, füredi fagyi – nem kell ennél több a nyárra. Hétköznap meg kiugrottunk párszor a Bendőre. Húsz éve járunk oda fürödni, de én még olyan tiszta vizű tóval máshol nem találkoztam. Már kis medúzák is megjelentek benne. Először persze megijedtem, aztán utána olvastam, hogy nem csíp. Ami csípett helyette, az a por volt. A semmiből olyan vihar kerekedett, hogy azonnal telefújta orrunk-szájunk a földes út porával a szél. De nem baj, ebbe a nyárba, most még ez is belefért. Csak ezt a nyamvadt vírust söpörné már ki innen végre valami.
Ölel unokaöcséd,
Balázs
