Egy ideje rákattantam a horrorokra. Ami nagy szó, mert egészen fiatal koromtól rettegtem, ha egy félelmetes hang megszólalt a tévéből, s ha még rémisztő képkockák is társultak hozzá, egyenesen mozdulni sem bírtam. Moziban még mindig nem merek horrort nézni, de itthon, amolyan terápiás jelleggel elkezdtem bepótolni, ami eddig teljesen kimaradt: megismerkedni a horror műfajával.
Ha hasonló cipőben jártok és egyszerűen képtelenek vagytok megnézni egy valóban félős filmet, higgyétek el, nem is olyan nehéz. Könnyen lehet a határokon tágítani, persze kicsi, apró lépésekkel, mindig egy picit és picit.
Szerencsére ma már találkozhatunk olyan horrorokkal is – nemcsak filmekkel, hanem egészen kiváló sorozatokkal is -, amelyek jóval intelligensebbek korábbi társaiknál. Nem – csak – az ijesztegetés a lényegük, hanem olyan mögöttes tartalommal is bírnak, amik valóban elgondolkodtatnak, esetenként olyan komolyabb, mély témákat is feszegetnek, mint a gyermekhalál utáni gyász, a kannibalizmus, vagy a pszichés betegségekkel való együttélés.
Most a SyFy gondozásából kikerült Channel Zero-ról szeretnék néhány szót ejteni, amely döntően hatott a világomra. Négy évadja jelent meg, mindegyikben külön sztorival, tehát egy évad egy kerek egész.
Mik a sorozat legjellemzőbb tulajdonságai?
Ami az összes évadon keresztül lenyűgözött, az a szereplők okossága, az arra való törekvésük, hogy megértsék, mi is történik körülöttük. Persze a családjuk, barátaik fenyegetettsége ugyancsak motiváló hatással bír, de valahogy mind remek ösztönökkel járnak el és ami fontos, helyesen döntenek, mondhatni erkölcsösek, azaz fontosnak tartanak olyan emberi értékeket mint a hűség, barátság, szülői kötődés, önismeret és a saját korlátainkon való túllépés. Okosak a szereplők, okos a rendezés, okosak a mellépszereplők is, okosan felépített az egész, a díszlettől elkezdve az utolsó szófoszlányig.
Keveset beszélnek, nincsenek nagy és hosszú monológok, ezért minden elhangzott szó nagyon fontos. Lassan csepegtetik az infókat, sokszor bizony az egyik sokadik részben áll össze a kép. Nekünk magunknak kell összecsipegetnünk a morzsákat, a szereplők motivációját, hogy megértsük a cselekedeteiket. De no para, mert simán megy. Csak figyelni kell – az utolsó percig!
Annak ellenére, hogy soha nem vagyunk tisztában a következő lépéssel, mert a szereplők és a történet menete egyszerűen kikövetkeztethetetlen, az utolsó részek környékén már megérkezhet a fejünkbe az Aha-élmény és rádöbbenhetünk, hogy már az első résztől kezdve arra a pillanatra/mondatra/végkifejletre volt felépítve az egész esemény.
Annak ellenére, hogy a történetek messze nem hétköznapiak, a sorozatot nézve mégis olyan érzésünk van, hogy mindez akár a mi szomszédságunkban is történhetne. Egyedül a misztikumot megjelenítő szereplőket, lényeket kíséri némi meglepő hang-, vagy színhatás, ami csakis rájuk jellemző.
Mind a négy évad befejezése pontot tesz a sztori végére, lezárul. Nem csak a vége főcím jelzi a részek befejeztét tehát, hanem a szereplők felismerései, megértése és a történet – olykor valóban abszurd, de végül logikus – végkifejlete.
Eredeti hanggal nézd! A remek színészi játékhoz hozzátartozik az is, hogy halld a színész legapróbb neszeit is, mert még az is fontos információkkal bír. (Mondjuk nem is tudom, hogy a Channel Zeróból létezik-e szinkronos verzió.)
Olyanoknak, akik szeretik a misztikumot és nem feltétlenül a sok vér látványa nyűgözi le őket. Remek ötleteket sorakoztat fel, tehát aki az igényes horrorokat, thrillereket szereti és némi szellemi kihívásra is szomjas, akkor ez az ő pályája.
