NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL
Ezt a címet édesanyám Facebook oldalán találtam, idézet gyanánt hagyta ott. Azért választottam, mert amiről írni fogok, javarészt szintén tőle és nyugodjék apámtól örököltem. Nem kell feltétlenül vastag aranyláncra, vagy menő verdára gondolni, nem csupán anyagi dolgokat hoz az ember a szülői háztól. Ennél sokkal értékesebb, ami megfizethetetlen: az útmutatás, hogyan kecmeregjünk ki életünk kátyúiból, pénzügyi vagy materiális veszteségeinkből. Miképpen cselekedjünk bőségben, és mennyi lyuknak kell lenni azon a bizonyos nadrágszíjon szűkös időkben. És persze, hogy mi valójában életünk értelme.
Kétségtelen, jelenünk próbatétele soha nem látott méreteket öltött, néha legszívesebben tudomást sem vennénk róla. Megfigyeltem, mennyire megviseli az emberek ítélőképességét, magatartását a járvány. Egy dolog az egészség, egészség nélkül ezeket a sorokat sem lennék képes leírni, de ott vannak a már említett anyagiak is. Tetszik vagy nem, vannak, akik egyik napról a másikra élnek, akár önhibájukon kívül is, akár felelőtlenségük miatt. Ítélkezni a legegyszerűbb, míg nem jártuk a másik útját, nem léptünk a cipőjébe, ítélkezni lelki szegénységünk bizonyítványa.
Családapák maradtak munka nélkül a városban, vagy kevesebb pénzért kénytelenek ugyanazt a munkát végezni, mert a kereslet is megcsappant. Ez a valóság!
Régi, megszokott dolgainkat adjuk fel, annak reményében, hogy talán hamar véget érnek ezek az ínséges hónapok. Válság van, lázadunk, és szabályokat próbálunk betartani, hogy a vélt vagy valós veszélyt elkerüljük, minimalizáljuk. A minap egyik kedvenc vendéglátóegységem előtt sétáltam el, és látom, amint a pincér egy méterrel ügyködik, akkurátusan állítgatja az asztalok közti távolságot a teraszon, hogy meglegyen az előírt két méter. Muszáj Robikám – mondta határozottan -, ha kijönnek ellenőrizni és valami nincs rendben, nagy baj lehet. Ha becsuknánk, mehetek a híd alá, még az első hullám alatti kiesést nyögöm most is. Ígéretek voltak, de ígéretekből nem lehet megélni. Belegondoltam, bizony elég egyhavi kiesés a fizetésemben, és én sem lennék boldog, sőt…
Nem vagyok egyedül a félelmemmel, de bizakodok, hogy ezekben a nehéz időkben is megtartjuk emberségünket, lojalitásunkat.
Húgom mesélte, náluk Németországban bizony az egyik cukrászda feljelentette a másikat, pont az asztalok közti távolságok miatt. Arrafelé már így mennek a dolgok, hogy aztán az effajta érvágással (mert ugye, a büntetés nem maradt el) kiiktassa a konkurenciát. Nem tippeket akarok adni, semmiképp, szeretnék ezzel az elrettentő példával élni, remélve, Dunaszerdahelyen hasonlóra nem kerülhet sor! Sőt kitaláltam, hogyan segíthetnék a magam módján: naponta kiposztoltam például, honnan rendeltem ebédet, és mennyire ízletes volt. Aztán betértünk a feleségemmel egy forró csokira – mert ennyi jár -, mert ezzel nem csak magunknak szereztünk boldog perceket, hanem a helyi vállalkozót is „támogattuk” a nehéz időkben. Lehet nevetséges ötlet, de cseppekből áll a tenger, Jézus halászni tanított, nem halat adott. Társadalmunk más szegmenseiben sem rózsás a helyzet mostanában, ugyanígy szenved a kultúra, a sport vagy a turisztika is.
A készletek kimerülőben, már nem az a legfontosabb téma, hogy 9-től 11-ig kizárólag nyugdíjasok mehetnek boltba, sok helyen lehúzhatják a redőnyt.
Vegyünk egy átlagos családot, a havi bevételből törleszti a hitelét, fizeti a rezsit, ruházkodik, iskolába járatja a gyereket, étkezik, és nincs miből félrerakniuk. Rengeteg ilyen családról tudok, bevallom, nálunk is csak a gyerekek miatt tartalékoltunk, van lekötött spórolásos életbiztosításom, számlát nyitottunk a kicsiknek havi minimum összeggel, és ennyi. Elég egy hónap kiesés, szégyelnünk kéne magunkat emiatt? Szóval, néha talán nem az a hibás, aki bánt, hanem aki engedi, hogy bántsák, csak mert nincs kacsalábon forgó palotája. De van önbecsülése, amit szintén a szülöi házból hozott. Mindennek ellenére, vagy talán éppen ezért, képes önzetlenül segíteni másokon, tudása és lehetősége szerint.
Egymásra vagyunk utalva, ki jobban, ki kevésbé, akár az információnak, vagy a tapasztalatnak is értéke lehet.
Például sehol sem olvastam, hogy a jelenlegi rendelet szerint a tolószékeseknek és a babakocsival érkezőknek külön fenntartott bejárat van a dunaszerdahelyi kórházban a készültség felőli oldalon. A kicsikkel mentünk csípőröntgenre, természetesen lázat mértek, kikérdeztek, és kaptunk egy zöld karperecet… Az a baj ezzel a világgal, hogy a büntetések összegét az arcunkba nyomják, az ilyen praktikus dolgokat viszont a kisbetűs résznél találod csak, ha megtalálod egyáltalán. Pl. azt, hogy az üzletekben a nyugdíjas „időzóna” csak a munkanapokra vonatkozik, hogy nem csak kötelességeid, jogaid is vannak. Kérni sokkal humánusabb, mint utasítani valamire, szóval én csak szépen kérek mindenkit, ne legyünk közönbösek embertársainkhoz. A másik gondja holnap a Te gondod is lehet, de attól sem lesz jobb neked, ha a másik mosolyát irigyeled!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN