HANGFAL: Meghallgattuk a HAIM-lányok idei albumát

A cikk megjelent a Klikk Out 2020/10. számában.

A kaliforniai Haim-testvérek 7-8 évvel ezelőtt olyan erővel robbantak be a zenei köztudatba, mintha Thor Mjölnirje törte volna az utat előttük. 

HAIM – WOMEN IN MUSIC PT. III

♥♥♥♥


Jelen: Now I’m In It, Summer Girl, The Steps, Hallelujah, I Know Alone, Don’t Wanna.
Múlt: Don’t Save Me, Falling, Forever, The Wire, If I Could Change Your Mind, Want You Back, Little Of Your Love.

A három fiatal lány ekkor már jó pár éve (lényegében 2006 óta) együtt zenélt, ám csak nem akartak összeállni a dalok, míg végül a Forever c. slágerük és ugyanilyen című EP-jük végigsüvített a popszcénán, és elnyerték a BBC Sound of 2013-as címet.

Nem tévedtek a britek, az az év többé-kevésbé valóban róluk szólt. Retrós atmoszféra, masszív popdalokkal, melyek máig lüktetnek azokban, akik hallották őket.

Eltelt hét év, közben megjelent egy második, felejthetőbb albumuk, a mostanival pedig jórészt eltávolodtak a 70-es, 80-as évek csajpopjától, ám ez egyáltalán nem ártott nekik. A Women In Music Pt. III egy számos stílusból merítő egyveleg, ugyanolyan hangsúllyal található meg rajta a modern pop, mint a folk pop vagy az r’n’b, a lo fi vagy a country rock.

HALLGASD MEG:


Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább