Hétfőn jó öreg csallóköziként szavaló, a hétköznapokon angoltanár az interneten, csütörtökön internetrádió-főszerkesztő, pénteken DJ az állami rádióban, szombaton és vasárnap antigén-teszter vagyok. Igyekszem ott lenni, ahol szükség van segítségre. Ezen a hétvégén is szülőfalumban, Nyárasdon erősítem az egészségügyis gárdát. A megszokott vasárnapi Vikkendhouse zenés sorozat egy új epizódja helyett egy rövid beszámolóval jelentkezem az első napról.
Fotók: Ugróczky István
Hihetetlenül büszke vagyok a nyárasdiakra!
Akár ez is lehetne mai írásom címe. Legszívesebben mindenkinek megköszöntem volna egy csokor virággal, hogy eljött és ilyen alázattal tűrte és várta végig a teszt eredményét.
A koronavírus második hulláma kihúzta a szőnyeget a kultúrában aktívan tevékenykedők alól, így a DJ-projektjeim, az NFG klub és megannyi más fontos dolgom is már egy ideje parlagon hever.
Mivel a fél életemet intenzív osztályokon töltöttem, így az elejétől kerestem a lehetőségeket, hogyan tudnék érdemben hozzájárulni a harchoz, amit a szlovák egészségügy vív ezzel a láthatatlan, ám rendkívül alattomos vírussal. Az első felhívás azonnal megszólított, így jelentkeztem önkéntesnek az antigén tesztek elvégzésére a szülőfalumba, Nyárasdra. A sportcsarnokba, ahol édesanyám már negyven éve dolgozik, ahol gyerekként bízva, hogy egyszer én is focista lehetek, csőrrel rugdostam a labdát.
A kapu mellé.
Az első hétvége zökkenőmentesen zajlott, csupa jóérzéssel mentem haza. Tudom, hogy ez egy járható út, hogy a teljes „lockdown” helyett tesztelünk, amennyit csak bírunk.
A második hétvége szombatján, 12 munkaóra után, a régi gyerekszobámban írom ezt a beszámolót.
A mai napon csaknem 700 emberen végeztünk el tesztet, hál’ istennek kevés fertőzöttel. Nagyon sokan jöttek a szomszédos járásból, hiszen a dunaszerdahelyi járásbeli munkaadójuk megköveteli a friss tesztet. Jogosan. Erre számítottunk is, hogy a múlt szombati 550-es rekord meg fog dőlni. Egy olajozott gépezetként működött valami, amit még sosem csinált senki, de még gondolni sem mert rá, hogy valaha lesz ilyen. Felemelő érzés ezt tenni egy olyan csapat tagjaként, akik hihetetlen alázattal és energiával teszik a dolgukat. A falu vezetése, a katona-, a rendőr-, a tűzoltókollégák, az egészségügyisek és az adminisztratív dolgozók összehangolt munkája ez, akikből már kora reggeltől sugárzik a szűnni nem akaró energia. Tudomásom szerint ugyanez a helyzet a többi két nyárasdi állomáson, valamint a többi helyszínen is, ahol indokolt a második tesztelés.
Az én feladatom a „certifikátok” kiadása, tehát én vagyok az, akihez a leginkább félnek odajönni.
Mit mondok majd? Vajon rossz, vagy jó hírt zárok majd a borítékba?
Bevallom, osztozom a nyárasdiak örömében, de a bánatában is. Ám a pozitív fertőzöttek száma a magas részvételi arány mellett rendkívül elenyésző volt. A statisztikák mára már nyilvánosak. Ezzel mintha látnánk a fényt az alagút végén. Minden elismerésem a nyárasdiaké!
Nagyon sokan megkérdezték:
– Kell jönni jövőhéten is?
Bárcsak tudnám… Viszont ezzel elkerülhetjük a teljes lezárást, ha hellyel-közzel leteszteljük az egész járás lakosságát. Hajrá emberek, tegyünk meg mindent, hogy újra „rendes” életet élhessünk!
