FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mai vendégünk Nagy Roman, akiről eddig csak annyit tudtam, hogy ő az a sárga „hajú” srác a stadionból, és látva a nagyudvarnoki „öregfiúk” csapatának tablóját, valószínűleg aktívan focizhatott is. A megkeresésem idején éppen önkéntes tűzoltói feladatait gazdagította szülőfalujában, aztán pár nap múlva sikerült leülnünk beszélgetni. Kíváncsi voltam, mi a története ennek az érdekes szurkolói kelléknek, s ha már leültünk, természetesen szó esett sok minden másról is.
Milyen a kapcsolatod a labdarúgással úgy általában, esetleg fociztál is aktívan valamikor? Mit jelent a DAC az életedben?
Dunatőkésről származom, 10 éve Dunaszerdahelyen élek, a focival szülőfalumban ismerkedtem meg aktív játékosként. A foci örökké jelen volt az életemben, úgy mondanám, hogy a jó öreg falusi focihoz kötődtem. Egyszerű falusi srácként sosem a pénz miatt érdekelt a dolog, inkább, hogy az edzések után is együtt maradtunk, „kocsmáztunk”, meg ilyenek.
Tőkésen kívül több helyen megfordultam, a DAC legendás játékosa, Majoros György is volt edzőm, aztán a Szigeti Atti is.
Jelenleg tagja vagyok az udvarnoki öregfiúk csapatának, összejárunk, együtt nézzük a meccseket, javarészt a szerdahelyi stadionban is egy szektorban vagyunk.
Tőkésről anno egyedüli fiúként jártam Dunaszerdahelyre alapiskolába, egy lány évfolyamtársammal. Naponta a stadion mellett mentünk el, aztán jött az ötlet, hogy szökjünk be a stadionba, járjunk a szerdahelyi srácokkal a DAC-ra.
Mondhatni, igazi DAC-szurkoló az elmúlt 20 évben lettem, főleg az Otelló körüli társaságba tartoztam, tartozom. Majd az aktív pályafutásom alatt sorra jöttek a sérülések, egyre több lett a fájdalom, így több idő maradt a DAC-ra, elkezdtem idegenbeli meccsekre is járni.
Az Otelló-féle csoport egyben maradt, a régi stadionban a B-középből jobbra ültünk, jelenleg pedig a C2-es szektorba járunk. A nagyudvarnoki öregfiúkból ott van mindig egy 15 fős társaság, próbálunk hol hangosan, hol kevésbé hangosan szurkolni. Sosem voltam tagja a B-közép keménymagjának, nem is mindig értettem velük együtt. Nyugodjék édesapám magyarországi származású, és valamiért a régi rendszerben nem „reklámoztuk” a magyarságnak ezen részét. 15-20 éve a második ligában játszott a DAC, majd jött az Antal-korszak. Akkortájt nem volt divat meccsre járni, bár ezt a „divat” kifejezést nem igazán szeretem, amikor volt időd, mentél meccsre, ha nem, akkor nem.
Később már hétvégi programmá vált a DAC, de mindig csak egy szurkoló szerettem volna lenni a sok közül. Jelenleg a C2-ben, immáron a harmadik szezont húzzuk, legfent állunk. Rengeteg az ülő, szotyizós néző, mi kb. a keményebb vonal és köztük vagyunk. Néha bekapcsolódunk, vagy még a B-középbe is átnézünk, ha oda rúgjuk a gólt.
Megmondom őszintén, jobban szeretem az idegenbeli meccseket, ott összetartóbbak az emberek. A szenci „száműzetés”, amikor az Arénát építették, rossz időszak volt, ott nem találtuk a helyünket.
Említetted, hogy megsimogatják a hajad, biztos van valami története annak a sárga parókának!? Egyébként nincs benne nyáron meleged?
Az új Aréna első Slovan elleni derbijéhez kötődik ez a történet, a Zerdánál hangoltunk meccs előtt, és volt ott egy magyarországi árus zászlókkal, sálakkal, meg ezzel a sárga „hajjal”. Tudni kell rólam, hogy sem magyar zászlót, sem magyar címeres mezt nem hordok DAC-meccsre, én DAC-meccsre megyek, sárga-kékben.
Otelló heccelt vele, hogy ha felveszem ezt a sárga parókát, megveszi nekem. Megvette, én meg felvettem, a „baj” ott kezdődött, hogy a fogadás másik része az volt, ha legyőzzük a Slovant, hordanom kell rendszeresen. Hálistennek győztünk, és bár nyáron eléggé meleg, azóta ez a haj minden meccsen hozzám tartozik.
Jönnek megsimogatni, nem őszül, bár kopik, pedig csak egyszer volt mosva. Az is kabala, hogy nem mossuk ki, maradjon rajta egy kis „meccsszag”. Ráadásul már van egy társam, a Bálint, aki szerzett kék parókát magának, így tejes a kép.
Térjünk vissza a DAC jelenére, jövőjére. Esetleg azokra a dolgokra, amiket a régmúltból visszaemlegetnél. Kedvenc játékos esetleg?
A régi stadiont jobban kedveltem, ott belefért egy kis rosszaság, erre az újra vigyázni kell. Fiatalok voltunk, bolondok és szépek, most már csak szépek vagyunk. Persze, ezt a mostanit is szeretem, nekünk a meccsnap az meccsnap, max. délig lehet dolgozni. Órákkal a meccsek előtt hangolódunk, kocsmázunk, aztán egy órával a kezdő sípszó előtt bent kell lenni a stadionban.
Találkozni kell a Bíró Attival, megkérdezni, mi újság? Vagy be kell menni a Szilviához a DAC Store-ba, mi még az a manuális generáció vagyunk, kezet kell fogni, megsimogatják a hajamat, puszit kell adni a lányoknak, Andikának, Timinek.
Kettőt, hármat is, attól függ „mennyi lesz az eredmény, mennyi gólt szerzünk”. Azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy meccs után ne igyunk meg még egy sört a stadionban, most meg szinte kizavarnak onnan.
Radványi Miki volt a kedvencem, személyesen is ismerem. Csak az igazán szívvel focizó játékosokkal tudok azonosulni, Miki ilyen volt, mindent meg tudott tenni a győzelemért.
A maiak között is van, akiknek tetszik a játéka, ám míg régen egy focista a legjobb tudása szerint focizott, most az edzői parancs sokakat befolyásol, pl. a Pohronie ellen a Schäferrel akarták pótolni a Balićot, viszont neki nem megy az a „csináld a focit” stílus. Igazi kedvencem nincs, tisztában vagyok vele, hogy előbb-utóbb eladják, így nem alakul ki kötődés. Nincs ezzel baj, de nekünk a DAC, az DAC, nekik meg talán csak egy lépcsőfok a karrierjükben.
Ebben az idényben minden eddigit felülírunk, minden várakozásunkat, csak bajnokok lehetünk.
Maximálisan le a kalappal Világi Oszkár előtt, szerintem mindenki miránk irigykedik, mert a DAC egy nagy üzleti profil is lett, egy brand. A DAC és a Kukkónia együtt, ilyen nincs máshol az országban. Szívesen eszem az Oszi kolbászát, a DAC-Dogot, iszom a Csíki sörét, mert amúgy is kolbászt ennék és sört innék, akkor meg miért ne támogassam így is a klubot?
Mindig teljes árú bérletet veszek, és ha lett volna olyan kérés a szurkolók felé, szívesen dobtam volna a kasszába, amennyit enged az anyagi helyzetem. Benthagytam, benhagyom a bérletem árát, most a covid idején, hogy nem mehetünk, Oszi jól csinálja, amit csinál, megérdemli.
A foci üzlet, de itt van lokálpatriotizmus, ebben a profitorientált világban is megtöltjük szerető emberekkel a stadiont.
Voltam Angliában meccsen, ott a 80% turista, az igazi szurkolók kocsmákba járnak be. Ott a stadionokra rá lehet fogni, hogy az álmaink színháza. A DAC jövője Európában van, nem kell hozzá minden évben bajnokságot nyerni. Meg aztán Szlovákiában a DAC-nak bajnokságot nyerni nagy gombóc, nehéz lenyomni az ország torkán. Lányom 10 éves, eddig minden fontos meccsen kint volt velem, szívem szakad meg, mekkora buli lett volna, a Jablonec ellen is bent. Kívül is az volt, de… Van egy rakás kiégetett ruhám, minden szezonban beáldozok egy kis piróra. Na ott kint a Jablonec elleni meccsen mindent eltüzeltünk, mintha nem lenne holnap.
Van, hogy sokszor úgy érzem, többet nem megyek meccsre, mert nem ment a játék, de mikor lefújja a bíró a meccset, minden elfelejtődik, újból és újból megyünk. A DAC most már örök! Ami jelenleg nagyon hiányzik, azok a meccs előtti találkozások, beszélgetések… [megj.: ilyenkor illik csendben maradni, és csak megköszönni – a szerkesztő]
(Roberto)