Fotók: Horen
Karácsonyi könyvajánlónkban már néhány gondolat erejéig írtunk Bartalos Tóth Iveta ez évben megjelent könyvéről, mely az Élet lejárt szavatossággal címet viseli. Ezúttal picit mélyebben beleásva, a szerző maga mondja el, miként látja a könyvet.
Az olvasóid nagy többsége azt mondja, falta a könyvet, és akár egy szuszra is kiolvasta. Akad azonban olyan is, akiknek nehezebben ment a könyv elolvasása a mélysége, a témák súlyossága miatt. Érdekel, vajon te is tartottál-e írás közben szünetet, mennyire érezted megterhelőnek a témák feldolgozását?
Az, hogy milyen tempóban tudod olvasni a könyvet, sok dologtól függ. Van, akit beszippant a könyv, sodródik a történetekkel, magára talál bennük, majd az anyjára, a barátnőjére és nem tudja letenni. Aztán ott van a másik véglet, akivel pont az előbb felsorolt élmények és ráhatások tétekik félre a könyvet két történet között, hogy fel tudja dolgozni az olvasottakat. Szerintem mindkettő rendben van. Amikor a könyv szerkezete összeállt, Bolemant Lillával, a Phoenix Library kiadó vezetőjével és a könyvem szerkesztőjével beszélgettünk arról, hogyan kellene ezt a könyvet ideális esetben olvasni.
Abban maradtunk, hogy lassan és nem egyszerre, mert akkor sokkolhat. Ennek ellenére mindkét típusú visszajelzésből kaptam, de szerintem az a legfontosabb, hogy tudnak-e a történetek dolgozni az olvasókban. Minden más mellékes.
Ehhez kapcsolódva… milyen utat jártál be Te az írás közben?
Összekötve ezt a kérdést az előző utolsó részével – a könyvet viszonylag rövid idő alatt írtam meg. Nagyjából negyven történet született meg, ezekből harminc került be ebbe a könyvbe.
A történetek központi érzelme a szorongás. Ez a szorongás könyve. Megírni igazán katartikus élmény volt, és számomra is egy igazi érzelmi hullámvasút.
Engem is megviselt és sok kérdést felszínre hozott bennem is, amelyekkel azóta is dolgozom. De sose csinálnám ezt az egészet másként, beleéltem magam mindegyik történetbe, átadtam magam annak az érzelmi állapotnak, amely a főszereplőre jellemző az adott sztoriban. Hatalmas érzelmi munka volt mindez, de ezt a könyvet ilyennek szántam. Nyers, nem szépít, fáj.
A könyv egyik novellája A világ legerősebb embere címet viseli, ami nagy valószínűséggel a te rákkal való harcod egyik mozzanata. Felmerül ilyenkor a kérdés, mennyire szól Rólad a többi történet?
Ez a történet rólam és az anyukámról szól. Anyu a megjelenés után két nappal egy közös családi kirándulás során egy éjjel alatt kiolvasta a könyvet. Annyit mondott, hogy sokat sírt rajta, de gyönyörűen van megírva minden történet, és ez egy nagyon szép könyv. Ha csak ezért a dicséretért is, de megérte megírni a könyvet.
Ami fontos, hogy sok olyan elfojtott és a fájdalomtól mélyen eltemetett kérdésről tudtunk akkor beszélgetni vele és a testvéreimmel ennek hatására, amelyekről addig nem.
S hogy mennyire vagyok benne a többi történetben? Néhány vállaltan rólam is szól, de azért nem gondolom magamat annyira érdekesnek (és szerencsére annyira traumatizáltnak se), hogy ennyi történetet tudnék írni a saját életemről. Ebben a könyvben benne vagyok én, az anyukám, a barátnőm, te, az anyukád, a barátnőd. Pont ettől érdekes és pont ettől ijesztő is egyben.
A megjelenés éve pont a 40. születésnapodra esett. Tekintsünk úgy a könyvre, mint valamiféle lezárás, értékelés, visszatekintés?
Lezárásnak semmiképpen. A 40. életév sok emberben szakít fel érzelmeket, egyfajta életközép válság ez.
A legtöbben ebben a korban már nem kisgyerekeket nevelünk, van újra terünk magunkkal is foglalkozni. Keressük az ok-okozati összefüggéseket a saját életünkben, szembesülünk örökölt traumáinkkal és tudatosítjuk, mennyire fontos is azokkal dolgozni, mert ha nem tesszük, a gyerekeinknek adjuk tovább a feladatot.
Lehet ez az időszak érzelmileg akármilyen felkavaró, vagy nehéz, nincs is annál szebb dolog, mint mikor az ember szembe mer nézni önmagával, a félelmeivel és a megértés, az önismeret útjára lép.
Hol tart most a könyv útja?
A második kiadás is rohamosan fogy, így tervezzük a harmadikat. Voltam olyan bátor, hogy néhány írói példaképemnek is továbbítottam a könyvet, szeretnék tanulni a visszajelzéseikből. Mivel más lehetőségünk jelenleg nincs, megkezdtük az online bemutatók sorozatát. Legközelebb december 2-án szerdán este Récsei Noémivel fogunk beszélgetni a könyvről. Részleteket az esemény leírásában találhattok.
Ami pedig a továbbiakat illeti, szeretném bármilyen siettetés nélkül boldogan megélni ezt az időszakot. Nekem most nagyon jól esik kétkönyves írónak lenni, kommunikálni az olvasókkal, minden reggel elsétálni a postára és feladni a megrendelt könyveket, barátnők meglepetésének részese lenni, mikor titokban meglepik egymást a könyvvel úgy, hogy az az ajándékozotthoz egyenesen tőlem érkezik.
Jó érzés azt válaszolni a „Hogy vagy” kérdésre, az utcán, hogy köszönöm, nagyon jól és valahol ez a legfontosabb.
Szeretem, hogy megállítanak az utcán, felismernek az üzletben, megköszönik az élményt, amit a könyv olvasása jelentett.
Természetesen vannak újabb írói terveim is, napról napra egyre határozottabban körvonalazódik az első regényem is, ami egy újabb kihívás, hiszen regényt még nem írtam. Az pedig igazán hatalmas öröm, hogy rajtam kívül is rengetegen várják, hogy újra írjak, újra alkossak. Ez a könyv egy kicsi, felvidéki, sufnituningos sikertörténet. Jó érzés, hogy én lehetek a főszereplője és az is, hogy mindenki más is szívesen a részese.
Bartalos Tóth Ivetával korábban a Mert nőnek lenni jó nevű, Mészáros Krisztinával közösen indított kezdeményezésük kapcsán is beszélgettünk:
Választott szerep az anyaság, de nem mondhatsz fel!
