FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL, KARAFFA JÁNOS ARCHÍVUMA
„Méltóságteljesen megünnepelt világi és egyházi rendezvényeink mellett a sport, a futball is lehetőséget ad az összetartozás érzésének megtapasztalására” – idézi a DAC-olva a Gonosszal, harcolva a Jóért c. írásában ThDr. Karaffa János eperjesi plébános, egyetemi lelkész. Megtiszteltetés ért, s velem együtt Önöket is kedves olvasóim, hogy az ünnepi héten a római katolikus egyház képviselője mutatkozik be DAC-szurkolóként (is). János atyával együtt nőttünk fel, gyermekkorunk meghatározó közös fejezete volt a dunaszerdahelyi labdarúgás, de ugyanígy a mindennapos játékok. Ezen okból is, kérem engedtessék meg nekem, hogy a riportot is baráti hangulatban, tegeződve folytassam le, ezúton kívánva méltóságteljes, áldott karácsonyi ünnepeket mindnyájuknak.
János, kérlek pár mondatban meséld el, hogy lettél DAC-szurkoló, illetve később miképpen lehetett összeegyeztetni egyházi tanulmányaidat, feladataidat a focival?
Gyerekkoromtól járok focira, kilenc-tíz évesen édesapámmal voltam először DAC-meccsen, ami ezután folyamatosan végigkísérte az életem. Dunaszerdahelyen jártam általános iskolába, vagyis helyszínileg adott volt a stadion közelsége. 1984 környékén, még a második ligában játszott a csapat, nagy rangadók voltak. Nagyszerű hangulatban, örömmel járhattunk focira. A szurkolás is szépen zajlott, jó érzésekkel gazdagodtunk hétvégenként.
Az alapiskolás évek után a pozsonyi gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, s mivel hétvégenként otthon voltam, természetesen a DAC-meccsek sem maradtak ki.
Ezután Budapestre kerültem, de teológiai tanulmányaim során is figyelemmel kísértem a csapat további menetelését. Pappá szentelésem után, ha közelebbi helyszínre voltam beosztva és nem ütközött a misével a mérkőzés időpontja, a stadionban szurkolhattam.
Abban az időben Majoros volt a kedvenc játékosom. Az Audi–Majoros–Tóth fémjelezte csapat sokat tett a klub előmeneteléért, ugyanitt kiemelhetném még a játékosok közül Kapkót, Hodúrt, Libát például. Jobb és rosszabb idők váltakoztak, de a szurkolók rendületlenül kitartottak. Pedig, ha visszagondolok, a legfelsőbb osztályban rögtön az első évfolyamunk második fordulójában 8:0-ra kikaptunk Prágában a Bohemianstól, ám a következő körben ismét kiment mindenki biztatni a csapatot.
Manapság egyszer elégedetlenek a szurkolók, máskor istenítik a játékosokat. Meggyőződésem, hogy a kettő közti egyensúlyt kéne megtalálni mindenkinek. Később Attila öcsém is csatlakozott hozzánk.
Ahogy említetted a gyerekkori barátságunkat, való igaz, egyik nap még a stadion korlátjánál álltunk együtt, másnap pedig a Grundon vagy a gombfoci pálya felett folytatódott a meccs a „harmadik” félidővel sötétedésig. Kiemelkedő élményem a Bayern elleni mérkőzés, a fákon is álltak emberek, nekem szerencsére volt jegyem, és a gimnáziumból is elengedtek. Elkötelezett DAC-szurkolók voltunk…
Úgy tudom, jelen voltál a MOL Aréna kápolnájának felszentelésénél, illetve mindig egy kis csapattal, ministránsokkal nézitek a meccseket.
A hagyományos egyházak képviselőivel együtt én is részt vettem a kápolna átadásán, felszentelésén. Szent György védőszent festménye mellett, mely Kiss Márta alkotása, Lipcsey György Krisztus domborművét is megtaláljuk a kápolnában. Ezen felül egy DAC ima szövege olvasható a falon, amit én írtam:
Ugyanezt az imát imalapon is felidézhetjük, immár nemcsak magyar és szlovák nyelven, de angolul, sőt Storck mester érkeztével németül is. Több játékos, köztük főleg a latin-amerikaiak, különösen Davis és Ramirez rendszeresen gyakorolja a hitét.
Hittel szurkolunk és imádkozunk a felvidéki ministránsokkal, akik közül sokan járnak DAC-meccsre, s mivel Világi Oszkárnak, a DAC tulajdonosának arra is volt gondja, hogy kápolnát építsen a MOL Arénába, ezért ezt méltó körülmények közt tehetjük meg.
Legtöbben egy Nyitra elleni mérkőzésen voltunk az AP szektorban, ahol 60 felvidéki ministráns szurkolt és imádkozott a lelkiatyákkal és kísérőikkel együtt. Minden év májusában focikupát szervezünk főként Farnadon, Sárai Attila nagyölvedi és farnadi plébános jóvoltából, aki szintén nagy focidrukker. A Ministráns Focinapon és Olimpián győztes csapatok tagjai a Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány, valamint a klubtulajdonos úr jóvoltából részt vehetnek DAC-mérkőzéseken, de ezen felül más díjak, DAC-emléktárgyak is rendszeresen kiosztásra kerülnek. Saját molinónk van, felirata:
„HAJRÁ DAC! A felvidéki ministránsok is Nektek szurkolnak!”
Egy órával a találkozók előtt a szenteket segítségül hívva imádkozunk a kápolnában a csapat győzelméért, majd meccsek után ugyanott adunk hálát az égi segítségért.
Világ Oszkár maga is hívő ember, édesanyjával együtt még ministráns koromból ismerem a szerdahelyi templomból.
Hogy látod a DAC futballklub jelenlegi helyzetét?
Alapvetően erősödött a játéktudásunk az utóbbi időben, és a nézők szórakoztatására is megvan a törekvés, valamint az infrastruktúra fejlesztése is pozitív irányt mutat. A csapat eredményes, vannak ugyan hullámvölgyek, de az irány jó. Jó hangulat uralkodik a mérkőzéseken és ezért tesz is a klub, foglalkozik a szurkolókkal. Mondhatnám például a „Gyere velünk a DAC-ra” kezdeményezést, melynek keretében diákcsoportokat látnak vendégül.
Örömmel jönnek az emberek szerte a Kárpát-medencéből, megvan az összetartozás akarata. Hiába próbálták elnyomni nemzeti imádságunkat, a Himnuszt, nem jártak eredménnyel. A DAC egy közösséget jelent, nemzeti identitást, az egész Felvidék csapatát.
Örülnék, ha helyi tehetségek is helyet kaphatnának a csapatban, bár ez inkább általános probléma, lásd a Fradit is például, ahol szintén az idegenlégiósok vannak túlsúlyban. Meg kéne találni a középutat a hazai tehetségek és a külföldről érkezők között. Ugyanakkor üdvözlöm az anyaországi játékosok jöttét, kedvenceim Schäfer Andris, Vida Máté és Kalmár Zsolt.
A közelmúltból említhetném Šatkát például, akit egy sajnálatos eset után ismertem meg személyesen. Támadás áldozata lett, súlyosan megsérült és közösen imádkoztunk a felépüléséért, kitartásra biztattam őt. Megtudtam róla, hogy gyerekkorától vallásos nevelést kapott szülővárosában, Máriatölgyesen.
A hit erejével sikerült túltennie magát a történteken, mind lelkileg, mind fizikálisan. A hit egyben a remény, egy hívő úgy tekint a dolgokra, hogy Isten segítségével semmi sem lehetetlen.
Egy riportot készítettem vele, amiben elmeséli az életét, és az átélt traumáról is nyilatkozik. Bár azóta a Poznan játékosa lett, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, imádkozom érte.
Végezetül pár karácsonyi gondolatot kérnék tőled végszó gyanánt az olvasók és a szurkolók felé.
Azt akarja számunkra közvetíteni a karácsonyi üzenet, hogy mi nem azok vagyunk, akiknek látszunk vagy akiknek véljük magunkat. Mi azok vagyunk, akik Isten kegyelmének fényében látszunk. Ez a mi tulajdonképpeni létünk.
Ez a karácsonyi üzenet, a karácsonyi hit. Ez a hit ad új fényt a világnak, az ilyen hit világot megváltoztató erővel bír. A Szeretet DAC-ol a Gonosszal és megváltoztatja a világot. Ahol a Szeretet fénye felragyog, a világosság és a béke árad szét, más lesz ott a világ – nem harc nélkül, de végül győztesen. Tegyünk róla mi is, hogy így legyen! Ámen.