SZERZŐ, FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
Nagy volt a feszültség a rózsahegyi meccs előtt a média csapatának is. Városi klubunknak hosszú idő óta először volt lehetősége EL-selejtező pozíciót kiharcolni. Az eredményre már nem is emlékszem, de arra igen, hogy az első, és valószínűleg legfontosabb gólt a DAC akkori kapitánya, Ljubičić szerezte. Rá egyébként nem volt jellemző, hogy közvetlen szerepe van egy gólban, viszont ezen a „mindent eldöntő” meccsen már kijárt neki. Talán ez volt az első amolyan „jel”, hogy ezentúl megváltozik a DAC története, és kitör a szenvedős középmezőnyből.
Amikor a fotós mindenhova kíséri a csapatot, és már-már állandó arc a pálya mellett, a játékosok előbb-utóbb kiszúrják. Néhány hónap elteltével mondjuk koccannak az öklök egy nagy meccs előtt, de azután már stabilan elkezdünk köszönni egymásnak.
Vida Kriszből mint támadójátékosból a kellő agresszió sokáig nem bújt elő, de az alázatosság már ekkor is érződött belőle. Egy-egy meccs után elküldött képnél rendkívül hálás volt, s nemcsak megköszönte a fotót, de még dicséretet is otthagyott, s ez nekem sokat jelentett fiatal zöldfülűként.
Szintén az EL-t kiharcoló rózsahegyi meccsen jelentkezett az imént említett „kapocsnak” a csúcspontja. Történt ugyanis, hogy Krisz gólt rúgott (talán már 3. vagy 4. DAC-gól volt a meccsen), és ösztönösen megindult a szurkolók felé. Majd mintha eszébe jutott volna, hogy „Hé, itt ez a fiatal dunaszerdahelyi fotós, segítsük már hozzá pár jó képhez”, és Krisz 180 fokos fordulatot véve megfordította a vonatozó ünneplést, és egyenesen felém tartottak.
Pompás gólörömfotók születtek, ahogy Krisz megállt és sikert jelezve szorította az öklét, viszont ami ezután történt, az fokozta az őrületet:
a nyüzsgő gólöröm közepette Koštrnával és Bayóval az élen a csorda rányomta Vidát a fából készült reklámtáblára, s az rögtön el is törött.
Szerencsére sikerült lencsevégre kapni magát a folyamatot és a történés utáni reakciókat is, amikből áradt az az önfeledt öröm, hogy már „megnyertük a meccset és Európa-liga-selejtezőt fogunk játszani”.
Ezután következett az ünneplés, ami valljuk be, akkor számunkra a bajnoki cím elnyerésével ért fel. Mindenki átkapcsolt party-módba, és olyan játékosok mutattak egymás iránt szinte testvéri szeretetet, akikről azt sem tudtuk, hogy beszélnek egymással. Természetesen, az egész csapat a szurkolókkal megtöltött vendégszektor előtt ünnepelt, sokakból kifakadt a tánc is. Ha valaki ki szerette volna fejezni háláját a szurkolók iránt, itt volt az ideje.
És a vezér Ljubičić kapott is az alkalmon, és elkapta a megafont.
Hogy mit mondott, az már nincs meg, de a népnek olyannyira tetszett, hogy Marin nem csak a mezét, de még a gatyáját is lekapta a poén kedvéért.
Ezidáig egyértelműen ez volt az egyik legőrültebb, de ugyanakkor legboldogabb fotós élményem.
