FOTÓK: SZERZŐ, SZABÓ PÉTER PÁL
Lassan vége 2020-nak, azt hiszem, erre az évre örökké emlékezni fogunk. Most azt mondom, bárcsak így lenne, mert akkor a következő nem lenne ilyen „érdekes”, mozgalmas, ilyen „otthon ülős”! Pedig úgy indult, mint bármelyik eddigi, utoljára az ezredfordulón jósoltak világvégét, de azt túléltük. Emlékszem, szilveszterkor a bakterbódé ajtajában álltam, látni akartam, ahogy meghasad az ég, és vége mindennek, hisz’ ha vége mindennek, legalább ott legyek, tudjam hova kell ugranom a semmibe…
Aztán csak 2000 lett 1999-ből, csupán a dátumot rontottuk el párszor a vasutas naplóban. Akik rendszeresen olvassák heti szösszeneteimet, tudják, sokszor visszatérek a „békebeli” gyermekéveimre, hogy görbe tükröt állíthassak egy lurkó szemével a világra és a városra. Dunaszerdahely, most az elmúlt évedre emlékezek, nagyon is józan, felnőttfejjel. Mindig is szerettem az ilyen évértékelőket, de talán ez az első „saját tollal írott”.
Január – Az utolsó unalmas hónap.
Mikor egyesek talán még a szilveszteri bulikból józanodtak, a DAC edzőt cserélt, sosem tudtuk meg a valódi okát, Hyballa helyett Hélder ült le a kispadra. Tíz napig autóbuszok jártak a vonatok helyett Szerdahely és Komárom között, akkor úgy nézett ki, bedobja a törölközőt a sárga cég, de még nem volt megírva a vég. Hűségkártyával és városi naptárral szórtam meg a jónépet, a hónap java részében éjjel-nappal dolgozva, hol itt, hol ott…
Február – Mondd, te kit választanál?
Érdeklődve figyeltük a világot, voltam meccsen, sőt feleségemmel a Klikkout báljában is. Nem tudtuk még milyen hónapnak nézünk elébe, és a Kossuth rádió egy napig a városból sugárzott. Hatalmas tűz pusztított a magas gabonasilók lábánál, égtek a „docskák”, ahogy mifelénk hívják a szalmabálákat. Alig volt itt ez a Hélder, máris elküldtük volna vissza, a hónap végén pedig parlamentet választottunk. Emlékszik még, kiket karikázott?
Március – Hashtag, Maradj otthon!
Megérkezett! Március 4-én voltam utoljára édesanyámnál, aztán kb. mindent be- vagy lezártak. Kórházat, hivatalokat, iskolákat, focit, üzleteket, kocsmákat. Új szavakat tanultunk, mint például a home office, karantén, kijárási tilalom, 2 méter távolság, szájmaszk, nyugdíjas időzóna, toalettpapír- és élesztőhiány. De ezen kívül még ezeket is: köszönöm, szívesen, szeretlek. Kicsit visszatértünk azokhoz az időkhöz, amikor tök normális volt, hogy szombat délben bezárnak a boltok, és csak hétfő reggel nyitnak ki újra.
Megtanultunk kezet mosni, és azt ígérték, ha jók leszünk, utána könnyebb lesz. Sok embernek köszönet járt az alázatáért és az önzetlen segítségéért, az egészségügyben és a való világban egyaránt. A szomszédasszonytól mi is kaptunk szájmaszkokat, olyan hiány volt belőle, hogy alsógatyából is azt csináltunk. A kézfertőtlenítő értékesebb lett az aranynál, már ha volt. Otthon maradt az ország!
Április – Ha volna söröm, már nem volna!
A csapolt sör lett a megszorítások szimbóluma nálam, mindent korlátoztak. Hivatalba meg postára csak az ment, akinek volt felesleges két órája várakozni. Elindult ez a sorozat, melyet most is tetszik olvasni, „elmaradt” a húsvét, talán azok sajnálták a legjobban, akik már évek óta amúgy is wellnessbe jártak locsolkodás helyett. Megritkították a vonatokat, alig hívtak be szolgálatba, ha mégis, akkor két ember helyett húztam az igát. Volt taps az egészségügyben dolgozóknak, és nyitott ablakoknál énekeltük a Nélküledet.
Olykor szellemvárossá vált Dunaszerdahely, emlékszem, egyszer el kellett mennem az ügyeletes patikába, és egy kilométeren belül senkivel sem találkoztam…
Május – Volt papírod a határátlépéshez?
Nyomtatvány nélkül nem lehetett külföldre utazni, de legalább már lehetett. Voltunk is két órát Győrben, fene se gondolta volna, hogy csak erre fogok emlékezni decemberben. Jöttek a lazítások, végre ihattam csapolt sört, visszaállt az eredeti vasúti menetrend. Egyébként nem jellemző rám a kocsmázás, én csak a helyi vállalkozókat támogattam a nehéz időkben. Storck lett a DAC új edzője, Hélderről azóta sem hallott senki, talán valahol „sztavbán” dolgozik hidegburkolóként…
Június – Maszk nélkül az utcán
Legalább kint fellélegezhettünk, elindult a foci, a Merre gurult a labda c. sorozatom után végre rendes meccsről írhattam. Trianon 100. évfordulójára emlékeztünk, különösebb hacacáré nélkül. Megszülettek az ikreink, ez magánügy lenne, viszont a gondolkozásom átprogramozódott, ami kihatással van az írásra is. Egy szóval tudnám jellemezni: megfontoltabb lettem. Igaz, az első hetekben megesett, hogy kávé helyett a tápszert forráztam le.
Július – Mindenki mehetett mindenhova.
Mi nem voltunk sehol, szóval ránk aztán senki sem tudja fogni, hogy „elrontottuk”. Hosszú hónapok után találkozott a család, leraktam a jogsit, és egyszer fürödtem anyóséknál a medencében, de ennyi. Naptej nem kellett, nekem legalábbis nem, és Önnek? Ja, hogy volt horvátba’ is, na mindegy. Kijutott a DAC Európába, ám előtte még egy képen szemléltette a kormányfő, hogy rosszul állunk az ülésrenddel a stadionban.
Augusztus – Ismét téma lett a nyavalya.
Jött a második hullám, vagyis augusztusban még csak csosszogott, de édesanyámékat megint „bezárták”, így a kicsik keresztelős képeire fotoshoppolni kellett őt. 125 éves volt a dunaszerdahelyi vasútállomás, rajtam kívül senkit sem érdekelt, én azért írtam róla…
Szeptember – Betiltott szenvedély.
Intézkedések, rendeletek jöttek, ami egyik nap le volt írva, másnap átírták. Talán ebből lett elege az embereknek, mert ezt a második hullámot az istenért sem akartuk komolyan venni, pedig az első ehhez képest házibuli volt. A tavaszihoz hasonló megszorításokkal (amiket nem írok le ismét) együtt végleg kizárták a szurkolókat a stadionból.
Három kört futott a csapat Európában, „végül a linzer sütemény ülte meg a gyomrunkat”. Elmaradt a hagyományos Csallóközi Vásár is…
Október – Csak a teraszok maradtak nyitva.
Én láttam olyan teraszt is egy étterem mellett, ami hét nyelven beszélt, és zárt volt, mint Napoleon Szent Ilona szigetén. Azok a vállalkozások, amelyek túlélték a tavaszt, keményebb őszre számíthattak. Templomba sem lehetett bemenni, így a padok jöttek ki a térre.
Három napig esett az eső, tudom, mert nem lehetett sétálni a kicsikkel. Csak a kutyákkal, nekik muszáj volt, de csak száz méterre…
November – Csak negatív certifikáttal!
Két körben leteszteltek mindenkit, aki nem ment el, az maradhatott otthon. Az is, akinek a certifikátján a pozitív opciót húzták alá, mehetett karanténba. Tilos volt a temetőbe járás is…
December – Más lett a karácsony?
Nem! A kijárási tilalom annyi kiskaput hagyott nyitva, hogy bejglit bárhol lehessen venni. Új vasúti menetrend lépett érvénybe, egyben elbúcsúztunk a sárga vonatoktól. Második helyen telel a DAC. Most éppen buborékban kéne élnünk, és jön hamarosan a védőoltás. Észre tetszettek venni, hogy egyszer sem írtam le, hogy koronavírus? Pedig mennyien nem olvashatják miatta ezt a jegyzetet. 🙁
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
