SZERZŐ: MÉSZÁROS KRISZTINA KONFLIKTUSOLDÓ SZAKEMBER
,,A koronavírus szétcincálja a családot!”
„Mert a karantén felszínre hozza, ami eddig rejtve volt.”
Szalagcímek, amelyeket egész évben olvasok. Gondolkodom.
Amióta mediátorként válás előtt, közben és válás után lévő emberekkel dolgozom, gyakrabban kérdezik tőlem, vajon szerintem miért döntenek úgy a nők és férfiak, hogy véget vetnek a kapcsolatuknak.
Mediátorként pároknak konfliktusoldást is tanítok, illetve a találkozásaink alkalmával a kommunikációs szokásaikat együtt térképezzük fel, keresve a javíthatót, de legfőképpen a működőt, amire alapozni lehetne a párkapcsolat megmentése érdekében. Ez a munka valódi kihívás.
Mélyre ásni, felszínen tartani az indulatok okát, sokszor bizarr beszélgetéseket szül.
De már megszoktam és annál jobban szeretem, hogy amikor már valaki feladná, bár nagy szeretettel néz a párjára, reményt kap ilyen beszélgetések által! Természetesen a munkám része a válás utáni, előtti mediációs szerződések megkötését megelőző egyeztetés, beszélgetés is, így van tapasztalatom az előtte és az utáni állapotokkal is.
Első és egyben legfontosabb tapasztalatom, hogy tisztázni kell mit is akarok a másiktól, hol tartok a folyamatokban, miért dolgozom (van, aki látszólag a megmentésen, mélyen viszont az elszakadáson). Folyamatosan döntés előtt állunk.
Történt, hogy az egyik ügyfél válni akart, a párja pedig nem, nálam kötöttek ki. A mediáció vége felé, mintha hajlott volna az elszántabb fél az újrakezdésre, hallgatott,
majd kérésemre megszólalt és elmondta, elfogyott a szeretet, ami addig benne volt és amiért kitartott eddig.
Ez olyan komoly és súlyos érvnek bizonyult a kapcsolatuk befejezésére, hogy evidens lett, ebből házasságot, kapcsolatot menteni szinte lehetetlen.
Minden beszélgetés elején tehát nézzünk a másikra és válaszunkban legyünk legalább önmagunkkal őszinték:
Látom-e a társamban a szerethetőt?!
Van-e bennem még annyi gyengédség az irányába, hogy esetleg a közömbösség álcája alól előkaparhatom a valódi fájdalmam, magányomat, sérüléseimet?
Félre tudom-e tenni a sértődésem, fájdalmam okát, hogy megoldjuk a nehézségeinket?
Minden pár, akikkel ilyen tréningen találkozom, nagyon szeretik a közös munkát. Ennek különböző okai vannak, de legtöbbször az, hogy egy pártatlan harmadik fél megadja azt az érzelmi stabilitást, amiben ki merem mondani, rá tudok mutatni a fájó pontokra és tudom, akkor ott nem sérülök a kijelentéseim miatt. A mediátor nem cinkos. A mediátor tükör. A tükörben pedig azt látjuk, akik vagyunk, sosem azt, aminek láttatjuk magunkat.
Elhanyagolt nők, elhanyagolt férfiak
Mindenki elhanyagolt abban a párkapcsolatban, ahol a válás szóba kerül. Mindkét fél: ki jelentősebb, ki csekélyebb arányban érzi és hiányolja. Ez azokban a családokban még tisztábban látszik, ahol kisgyermekek vannak. Hiszen ez nyilvánvaló, hogy a gyerekek mellett megszűnik az egymásért tenni akarás, bár nem tudatosan! A gyerek a társnál százszor erőszakosabban követeli az anyja és apja figyelmét, szeretetét, törődését.
A párok az elején még az éjjelezések ellenére ébren maradnak, hogy megéljenek valamiféle intimitást, de amikor ez sem történik zavartalanul, egyszerre rájuk szakad a teendők listája, és embertelen küzdelem árán a biztonságos, kényelmes családi lét megteremtése, hamar feladják a próbálkozást. Saját igényeik, vagy a másiké harmadlagos, ott a gyerek, majd az kárpótol, gondolják.
Egyszerre ott ülnek velem szemben, évek múltak el csendben, viták nélkül és nincsenek együtt, csak a szülői szerepben, de az nem elég szoros kapcsolat ahhoz, hogy abba ne másszon bele a kétely, a hiány, az intimitás megélésének vágya, amely aztán boldogtalanságot eredményez.
Tudjuk, ismerjük a jótanácsokat, amelyeket szakemberek tesznek közzé. Kell a közös idő, elszakadni a szülői feladatoktól, kötelezettségektől, figyelni a másikra, visszahelyezni egymásra a fókuszt…
Ki a felelős azért, hogy ha nem vagyok boldog a kapcsolatomban?
Az emberek legtöbbször a másiktól, a társtól várják, hogy boldoggá tegye őket. Az, hogy az ember mitől érzi a boldogságot, változó. Mégis, megesik, hogy szinte gondolatolvasóvá kell, hogy váljunk ahhoz, hogy megfejtsük mitől lenne boldog, teljes a másik fél. Meg kell fejteni, mert beszélgetni, őszinte igényeket kifejezni nem tudunk.
Azt tapasztalom, elhisszük, meggyőzzük magunkat, hogy boldognak kellene érezni magunkat attól, ami van.
Elégedetlenkedni, többet, mélyebbet nem szabad, nem kell, legyen elég az, amit megadatott. Közben pedig erre vágyunk, nagyobb meghittségre, mély beszélgetésekre, intimitásra, a szeretet megfelelő kimutatására.
Helyette viszont haragszunk, mert a másik ezt nem adja meg nekünk! (Nem is tudja, fogalma sincs arról, milyen hiányokkal küzdünk, mert sok esetben, amikor kifejtenénk, a másik nem megfelelően reagál, így mi elfojtjuk, folyamatosan, vagy el sem akarjuk mondani, mert félünk az elutasítástól.)
Haragunk később vita lesz, a vita konfliktussá fajul, majd körbevesszük magukat egyre magasabb védelmi falakkal, hogy senki ne tudjon elérni bennünket és fájdalmat okozni (főleg a társ elől bujdosunk).
Ebben óriási az ellentmondás: legbelül vágyunk a szeretetre, de a felszínen elérhetetlenek, ridegek vagyunk. Magányosak vagyunk, még akár a szűk családunkban is.
Válás előtt wellnessre!
Bevett szokás, hogy az eltávolodott szülők, párok elutaznak, hogy a közös időtöltéssel, kikapcsolódással visszahozzák a kapcsolatuk régi minőségét. Van, hogy az a pár nap valóban hoz a felszínen javulást, de később a felek ugyanolyan hiányokkal szembesülnek, mert a probléma megoldása az otthoni életforma megváltoztatásával lehetséges.
Olyan, mintha egy erdőtüzet egy vödörnyi vízzel akarnánk eloltani. Lehetetlen.
Ehhez folyamatos munka, odafigyelés, erős érzelmi stabilitás, tudatosság kell. Mindkét féltől. Csak így, csak ezzel lehet a krízisből kifelé jönni és megerősíteni a kapcsolatot.
Ezerszer mondom el azoknak, akik ott vannak nálam, ez kőkemény munka. Nem megy egy hét alatt, és ráadásul kettejüknek kell összezárni, nem kifelé, hanem befelé tekinteni. Ebben a folyamatban az én dolgom tanítani őket, hogy a beszélgetések hogyan ne váljanak megsemmisítő ütközetekké, minden más az övék.
2020 nem hozott a kapcsolatokba semmi újat, ami eddig itt ne lett volna. A krízisek nem egy nehéz év hatására születnek, hanem csak láthatóvá váltak.
Nekünk pedig választásunk van, elfojtjuk vagy oldjuk. Folyamatos tanulással, vagy feladással…
A koronavírus nem oka az egyre gyakoribb válásoknak, sőt, a karantén sokakat összehozott, mert időt nyertek a párok. Egymásra. Ez az év csak a folytonosságot erősíti, mert egyre többen vesznek el a saját világukban és válnak a házasságukban magányossá. Férfiak és nők. Kortól függetlenül.
A mi feladatunk, hogy ne alibit keressünk, hanem választ.
