FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Elérkeztünk a 2020-as esztendő utolsó napjához, így a Bemutatkoznék… c. sorozat utolsó ezévi riportalanyához is. Mai vendégünk Sidó Tibor, akivel különleges helyszínt választottunk a beszélgetésre – mivel a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy másutt találkozzunk -, kétszer-háromszor körbesétáltuk a MOL Arénát. Közben Tibor mesélt az életéről, a szerdahelyi fociról és a labdarúgó karrierjéről. „40 éve szívügyem a DAC és mindig is az marad” – mondta büszkén.
Hogy kerültél kapcsolatba a DAC-cal, említetted, hogy te magad is fociztál a szülőfaludban?
Gyerekkoromban kezdtem el DAC-meccsre járni édesapámmal, közben párhuzamosan a felsőpatonyi csapatban fociztam. Mikor építkeztünk, a meccsek idején abbamaradt a munka, aztán miután vége lett, folytattuk tovább. Mindhárom stadionformációt megéltem, emlékszem ugyanúgy a fapados tribünre, mint a korábbi DAC-stadionra, ami a nyolcvanas évek végén épült.
A fapadost ’83 után bontották le, abból az időszakból személyesen ismertem a Majthényi Lórántot, vagy a Gödöllét, meg a „DéTét”, vagyis a Domonkos Tibit. Ha úgy vesszük igazából az egész csapatot, rengeteg ismerősre tettem szert a sport által, legyen az a szülőfalumból, rivális csapatokból vagy Szerdahelyről.
1982-ben kerültem Szerdahelyre, feleségemmel a keleti lakótelepen laktunk kezdetben, aztán az Észak 2-n. 2015-ben megözvegyültem, három kislányunk maradt velem. 2018-tól rokkantnyugdíjas vagyok, szinte újra kellett tanulnom járni, de nem sajnálom a DAC-ra szánt időt és pénzt. Most is van bérletem, biztonságot nyújt, nehéz ez az időszak, hogy nem járhatunk, de valahogy csak lesz. A bérlet miatt sem aggódom… Még a 80-as évekből, az aranycsapatból ismertem a Kapkot, Hodúrt például, vagy a nyugodjék Medgyes Józsit, aki egyszer egy hatalmas meccsen kiegyenlített a prágai Sparta ellen. A feleségét is, a lánya pályafutását is követtem, meg a fiaiét. Sinan most az NB1-es Budafokban játszik. Aztán a Stano Lieskovskýt, ő sincs már köztük sajnos.
Nagy derbik voltak a Csehszlovák ligában, otthon és idegenben is, főleg a cseh csapatokkal, kinti meccsekre is eljártam, ha időm engedte. A Bayern München ellen a környező jegenyefákon is álltak az emberek, az északi lelátó nem volt még befejezve, de felmásztak a pillérekre is. A Bayern az egy örök élmény marad…
Szívügyem a DAC, a régi stadionban még a prolitribünön álltam a B-középben, aztán odébb mentem. Szeretem nézni a focit, átlátni a játékot, szakmai szemmel, volt labdarúgóként és edzőként figyelni, vagy éppen tanulni. Nagy különbség van a taktikában és a taktikai felállításban a régi foci meg a mostani között.
Az atmoszféra viszont hasonló, de én azt a régebbi szurkolást jobban szerettem. Szép az új Aréna, de abban a régiben nőtten fel, megszoktam, nehéz váltani. Most a C tribünön ülök, haverokkal, nyugdíjasokkal, a „Zsülivel” például. Vele kollégák is voltunk a Teslában anno. Együtt szurkolunk, együtt élünk a játékkal.
Mohseni idején eléggé padlón volt a DAC, emlékszem, néha csak pár százan voltunk. 2008. november 1-jén a Slovan elleni szurkolóverés Szlovákia szégyene marad, sosem szabad elfelejtenünk. Régi vágású szurkoló vagyok, van egy sárga-kék mezem, azt mondták rá, az nem is DAC-mez, de én visszaszóltam, hogy:
„ez egy klasszikus horizontális csíkozású mez. Régen ilyenben fociztak a csapatok, ami rajtad van, éppen az nem rendes DAC-mez!”
Hátán aláírások vannak, eljárok szurkolói találkozókra, meg autogramosztásra is. Könyveim is vannak a DAC-ról, a Sidó Feri bácsié – Isten nyugosztalja, nemrég hunyt el – például, vagy a Poór Tibi Retro című könyve.
Említetted, hogy szülőfaludban focizál, hányadik osztályban? Onnan van valami kötődés a DAC felé?
Felsőpatonyban végigjártam a „szamárlétrát”, 6-7 évesen kezdtem, diákcsapat, ifi, aztán a felnőttek. „Dorasztban” a somorjai Németh „Córi” volt az edzőm, a felnőtteknél Turek Árpi bácsi – szintén nemrég hunyt el, nyugodjon békében. Jobb szélső csatár voltam, de a középpályán jobban szerettem játszani. 1.A osztályt játszottunk, az most az 5. ligának felel meg, aztán a Détári Lajos idején 4. ligás volt a Felsőpatony, azt hiszem.
Sajnos 20 évesen súlyos sérülést szenvedtem, csavarok voltak a bokámban, és abba kellett hagynom a focit. Gyerekeket edzettem, 23 gyerek volt a kezem alatt, mind falubeli. Most meg tönkre van a járási foci. Ezért is figyeltem a DAC meccseit, átlátni a szisztémát, tanulni belőle.
Amikor én fociztam, más volt a játékfelfogás, stabilabb a védekezés. A két szélső bekk nem járt úgy fel, mint most. Sokan mondanak a Kružliakra, meg a Müllerre, de gyakran azért kapjuk a gólokat, mert a Davis meg a Blackman nem ér vissza.
Gőgh Árpi falubelim például, gyakran járok ki az Akadémiára ifikre, meg diákmeccsre, szoktunk beszélgetni. Meg a dióspatonyi „füves srácokkal”, régóta jóban vagyunk, a „Dióssal” mindig nagy derbik voltak, Kalmárral meg a Lacussal a soraikban.
Játszottam évekig a felsőpatonyi Old Boys-ban is. Visszatérve a ’80-as évekre, csehek, szlovákok, meg pár itteni magyar srác volt a DAC-ban, ők aztán szívből fociztak. Kapko a jobb bekk poszton, amit lerendezett, az nem volt semmi.
Így van, térjünk vissza a DAC-hoz, főleg a DAC jelenéhez. Gondolom, van mit mondanod.
Persze, kezve 2014-től, amikor a Világi átvette a klubot, aztán elkezdte építeni a stadiont, meg az Akadémiát. Sokat köszönhetünk neki, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült több csallóközi vagy környékbeli srácot beépíteni a kezdőbe. Ez elég nagy szívfájdalmam. Játszanak egy-két meccset, aztán eltűnnek alacsonyabb osztályokba. Gőgh Árpinak szoktam mondani, hogy hamarabb fel kéne hozni a nagycsapatba pár fiatalt, a Malýt, meg a Njiét például. Storck sem építhet csak 11 játékosra folyton, előbb-utóbb elfárad mindenki.
Az „edzőkeringővel” sem vagyok megelégedve, minden évben más tréner van. Hyballa kaphatott volna több esélyt, tetszett a stílusa, az az őrült, rohanós foci, a gegenpressing. Nem mint a hátul sok passzos játék, amit a Barca játszik, és néha mi is.
Hiányolok a középpályáról olyan játékosokat, akik tudnak alkotni, egyedül a Kalmárra nem lehet építeni. Ha neki meg a Balićnak nem megy a játék, akkor vége a csapatnak. Említettem már a Davist, meg a „Blackit”, előre nagyon jók, csak a védekezésük néha…
Világi állította talpra a szerdahelyi focit, de néha a foci is politika, meg üzlet, ám ezt el kell fogadnunk. Sok hozzászólás van a Facebookon, sokkal nem értek egyet, de nem állok neki osztozni. Voltak jó meccseink, voltak, amiket elrottontunk, lehetett volna több pontunk is.
Ilyen Pohronie ellen például be kellett volna húznunk a győzelmet, és meglehetne a bajnoki cím. Persze egy bajnokság 33 fordulóból áll, és messze még a vége, meg lehet szorongatni a Slovant. Azt, hogy nem mi vezetünk, csakis magunknak „köszönhetjük”.
Megvan a helyem a lelátón, a haverokkal várjuk a meccseket. Előtte megy a duma, vagy üzenünk egymásnak, meg a Szívünk sárga-kék csoportban is. Azt is megértem, hogy nem lehetünk mindig csúcsformában, itt a koronavírus is. Sok a kritikus, Ramirezt is szidták, aztán mennyi gólt rúgott. Mikor már nem engedtek be a stadionba, a kivetítő előtt szurkoltünk, „öreg” Borossal, „Zsülivel”, „Gyepáékkal”…
A Jablonec elleni meccs nagy győzelem volt, kijöttek a játékosok ünnepelni velünk együtt. Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amit hálistennek megadatott látnom.
Szívesen emlékezek vissza a Krakkó elleni találkozóra, mi szurkolók is találkoztunk. Lett két lengyel barátom, le vagyunk fényképezve, azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Bizony az is nagy meccs volt, óriási koreográfiával. Köszönöm a beszélgetést Tibor, és egyben köszönöm kedves olvasóimnak az egész évi hűséges olvasást, a visszajelzéseket, a dicséretet és a kritikát is. Jövőre találkozunk, BUÉK!
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK…
