Klikk Out Vikkendhouse: Szívközeli zenék és vérprofi latte art!

Nyáron, mikor egy időre felolvadt a pandémia zord jege, alkalmam nyílt zenélni magazinunk nyári buliján a dunaszerdahelyi termálfürdőben. Egy úriember az éppen készülő DJ-asztalom mellett rendezkedett egy iszonyat menő kávégéppel, elegáns barista felsőben. Először aggódtam, hogyan férünk majd el így kényelmesen, de korán rájöttem, hogy egy szerfelett kreatív emberrel van dolgom, aki ráadásul imádja a funkyt és a discót, amit lemezről játszom. Én zenével, ő szemkápráztatóan gyönyörű kávékkal szolgálta ki a közönséget. Hatalmas volt az összhang, hozzátenném, én is kaptam egy kávét, a tetején Vinnie Lonely kiírással. A mai részben a csallóközi tejhabművészt, azaz a latte art művelőjét, Vass Jánost és kedvenc zenéit szeretném bemutatni. 

Fotó: Ugróczky István, Facebook

Vikkendhouse

Vass Jani vagyok, 33 éves. Dunaszerdahelyen születtem, jelenleg Nemeshódosban élek. Somorján érettségiztem, ahol belém nevelték a vendéglátás alapszabályait. 2006 óta a gasztronómiában tevékenykedem. Négy évvel ezelőtt kezdtem el a “kávé világával” foglalkozni, és a továbbiakban sem szeretnék ezen változtatni.


Milyen a „Jani féle” latte art? Diary of Alex videójából megtudhatod.


ejszakai furdozes

Köszönöm, hogy vállaltad, hogy a Vikkendhouse mai epizódjában szerepelj. Különleges zenefogyasztóként ismertelek meg. Akkor egyből levágtam, hogy nálad a zene nemcsak háttérdolog. Hogy kezdődött a zene szeretete? Emlékszel az első igazi nagy behatásra, amit a zene okozott?

Megmondom őszintén, nem emlékszem sok mindenre. Talán tíz éves lehettem, mikor beleszerettem  BBE – Hollywood c. számába. Még máig hallgatom.

Elkezdődött a korszak, mikor megtanultam a zenének köszönhetően kikapcsolni.

Ezek után tiniként milyen irányzatok voltak rád hatással? Mik voltak a legnagyobb rajongások?

Ha jól emlékszem, középsuli alatt a trance és a house állt a legközelebb a szívemhez. Szívesen hallgattam Armin van Buurent, vagy Paul van Dykot. Életem legnagyobb zenei élménye, amit soha el nem feledek, természetesen egy Paul van Dyk-koncert volt. Valahogy mindig is ő volt a kedvencem, mert ahogy összerakja a hangokat az valami fantasztikus.

Az elektronikus zene szeretete egészen máig kitartott?

Mivel az ízlésem nem változik, ezért még mindig rajongok a trance-ért és a hasonló zenékért (techno, house, chill, deep).

Mi az a műfaj, amit sosem tudnál a magadénak érezni?

Amit soha nem tudnék végighallgatni, az a kemény rock!

Eddigi életed melyik szakaszára volt legnagyobb hatással a zene?

Valójában az utóbbi időben érzem, hogy nagyon sokat segít, hiszen latte arttal foglalkozom, ami nagyon sok gyakorlást igényel, és mostanában egyedül kell gyakorolnom.

Így hát anélkül be sem kapcsolom a kávégépem, hogy ne szóljon zene.

Baristaként és latte-művészként (amíg lehetett) utaztál a nagyvilágban. Utazásaid során a tapasztalatok mellett új zenékre is találtál?

Sajnos nem nagyon, mivel én többnyire a munkával voltam elfoglalva, viszont Rióban az utcán sétálva belecsöppentem egy érdekes világba. Az utcán énekelt egy lány és körülötte páran táncoltak. Persze csak élőben tetszett. Így, itthon nem hallgatnám, szerintem.

Milyen felületeken hallgatsz zenét manapság, és mennyire van jelen a mindennapjaidban a zene?

Hát csakis a legegyszerűbb módon. Egy kis hangfallal vagyok ellátva, szóval nem a legjobb minőségben, viszont minden nap találok rá időt, hogy bekapcsoljam, és persze közben gyakoroljak.

 

ÜZENET A MIXHEZ:

Ezek azok a zenék, amiket milliószor meghallgattam, és még nem untam meg.

 

A MIX:

 

TRACKLIST:

1. BBE – Hollywood
2. Paul van dyk – Crush
3. Armin van Buuren – Serenity
4. Tiesto ft. Andain – Beautiful Things
5. Hardwell – Spaceman (Orchestral remix)
6. Dj Tonka – She Knows You
7. Sebastian Ingrosso – Reload
8. Avicii – Levels
9. Faithless – Insomnia
10. Paul van Dyk- For An Angel
A Vikkendhouse eddigi epizódjai megtekinthetők/meghallgathatók ITT.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább