Az interjú megjelent a Klikk Out 2020/03. számában.
Fotók: Ugróczky István
A 2021-es év kezdetén felidézzük tavalyi nagyinterjúinkat a nyomtatott lapszámainkból.
Öt éve már egyszer diktafonvégre kaptuk Takács Tímeát, akivel akkoriban mindenekelőtt a fiatal generációval a Novus Ortus diákszínpad keretein belül való munkáról beszélgettünk. (2019) Decembertől viszont ő a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK igazgatónője, és ez új horizontokat jelenthet a város központi kulturális életében. Egyebek mellett most ez is szóba került.
Decembertől töltöd be a Csaplár igazgatói posztját, előtte a kulturális, ifjúsági és sportügyek önálló alosztályát vezetted a városi hivatalban, és közismert még rólad, hogy a Novus Ortus diákszínpadot alapítottad és vezeted. Érdekelne viszont, hogy hogyan kerültél arra a területre, ahol lényegében a kultúra és az ifjúság áll a középpontban?
Véletlenül. Óvodapedagógusként végeztem, a kultúrában pedig már lényegében ’84-től benne vagyok, a Csallóközi Táncegyüttes, majd a Szőttes révén. ’98-ban érkeztem a Fókuszhoz (diákszínpad – a szerk. megj.), 2004-ben pedig megalapítottam a saját diákszínpadomat.
Aztán épp ötéves volt a Novus Ortus, amikor gondoltam egy nagyot és bementem az akkor még új polgármester úrhoz, Hájos Zoltánhoz, akit korábban nem is ismertem. Támogatást szerettem volna kérni a csoportnak, majd szó szót követett, és megkérdezte, nem szeretnék-e a városi hivatalban dolgozni kulturális területen.
Magam is meglepődtem, de mivel épp befejeztem a pedagógiai mesterszakot és államvizsga előtt álltam, gondolkodási időt kértem. Egy hónappal később visszamentem hozzá, félve, hogy áll-e még az ajánlat, és állt. Megvárt.
Ugorjunk még egy kicsit vissza az időben – tehát ha jól értem, óvónőként is dolgoztál?
Így van. Sok éven keresztül a pedagógusszövetség országos elnökség tagja voltam, az óvodapedagógusok nyugati regionális és a kerületi elnöknője, tehát eleinte inkább a pedagógiai területtel foglalkoztam, de nagyon intenzíven. Rengeteg előadást, továbbképzést, tanulmányi utakat szerveztem az óvónők részére. Az Óvodapedagógusok Országos Szakmai Társulása égisze alatt az óvónőkkel megalapítottuk a szakmai szervezetünket járási szinten. Mindezt persze a munka mellett.
Így talált meg ’98-ban, mint már említettem, Jarábik Gabika, amikor ő a minisztériumban kezdett dolgozni, és felkért, hogy segítsek a Fókusznál. vakon elvállaltam, noha fogalmam sem volt, hogy mit kell tennem. Elmentem a Kaposi László-féle drámapedagógiai továbbképzésre Budapestre – magam sem gondoltam volna, de kiderült, hogy van hozzá érzékem. Ezután hat éven keresztül minden péntekem és szombatom a Fókuszé volt. Végül 2004-ben jött létre a Novus Ortus, és szakemberek szerint már az első darabunkkal (Federico García Lorca: Yerma) magasra tettük a mércét. Tavaly pedig Polgármesteri Díjban részesült a társulat.
Egy öt évvel ezelőtti interjúnk Takács Tímeával: “Nem egy laza estét ígérünk, hanem elég keményet”
Mindehhez képest nem jelentett szárazabb munkát a hivatalban dolgozni? Hogyan tudtad kamatoztatni azt, amit már elsajátítottál?
Az oktatásügyi főosztályon belül a kulturális és ifjúsági alosztály akkoriban lényegében a semmiből jött létre. De ez nemcsak papírmunkát jelentett, hanem a városi rendezvények szervezését is, szervezésben pedig nagy tapasztalatom volt, csak más, pedagógiai területen.
Szívügyem volt, hogy a mieinket, a hazaiakat felléptessük, főleg a fiatal tehetségeket. Nagyon fontos, hogy felfigyeljünk rájuk és arra, hogy mi van bennük.
Évek óta zsűrizem a Tompa Mihály Szavalóverseny járási és kerületi fordulóiban, az én ötletemből jött létre a gimiben a GiMitTud, a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika és a Csallóközi Vásárba is be tudtam iktatni egy fiatalok bemutatását célzó blokkot, a Gyereksziget pedig már az első évében hatalmas siker lett. Láttam a családokat, akik kijönnek a kisgyerekekkel, és némelyeknek a ringlispílek már nagyon drágák, a Gyerekszigeten viszont együtt tölthetik az időt, kézműveskedhetnek, gyermekeknek szóló előadásokat és fiatal tehetségeket láthatnak és hallhatnak. Inspirálnunk kell a fiatalokat, nekem pedig ez a célom.
Már a Novus Ortusban is ezt művelted; az öt évvel ezelőtti interjúnkban is szóba került, hogy a generációt, mellyel a színtársulatban foglalkozol, sokan elveszett generációnak tartják, te mégis rengeteget kihoztál belőlük, és ezt nyilván más területen is meg lehet cselekedni…
Így van, pont ezért én nem is hiszem, hogy elveszett generációról volna szó.
Úgy, ahogy a mi generációnkban is meglátták mások a jót és a tehetséget, úgy nekünk is meg kell a következő generációkban. Nagyon sok a tehetséges fiatal, akiktől tanulni lehet.
Tulajdonképpen az előző generáció mindig minősíteni akarja az újabbat, de csak a saját szemüvegén keresztül tudja, ha nem lép be annak közegébe, érdeklődési és problémaköreibe. Úgy meg könnyebb elveszettnek nevezni őket, mert nem azt csinálják, mint ők…
Talán az az én szerencsém, hogy köztük vagyok, ismerem a problémáikat, így nemcsak a saját szemüvegemen keresztül látom. Persze a Novus Ortusban is vitatkozunk néha, és bizony előfordul, hogy rájövök, mennyire fanatikusan tekintettem valamire, de a fiatalok felnyitották a szememet. Olyankor néha el is szégyellem magam. 🙂 Vannak persze az embernek nézetei, amit nem szeretne feladni, de el kell fogadni, hogy a fiatalok is képesek jól gondolkodni, csak máshogy.
Hogyan lehet ezt a szakadékot csökkenteni a generációk között?
Sok olyan momentum kellene, ahol találkoznak a fiatalok és az idősek.
Még a hivatali munkám idején kétszer is volt lehetőségem elvinni Zentára (Dunaszerdahely testvérvárosa – a szerk. megj.) a szépkorúakat és a fiatal novusosokat. A Zentai Napokon jártunk – a szépkorúak és a fiatalok, de még én is féltem, hogy mit fognak kezdeni egymással, ám olyan szépen összebarátkoztak, hogy gyönyörű volt az ott töltött három nap. Második alkalommal a szépkorúak azt mondták, csak akkor jönnek, ha a fiatalok is, és azóta is felemlegetik a novusosokat, hogy milyen jó volt velük lenni. Össze kell hozni a generációkat.
Mikor már ennyi minden volt mögötted, mi volt a mozgatórugója annak, hogy indulj a művelődési központ igazgatói posztjáért?
Megmondom őszintén, sokat gondolkodtam rajta és utolsóként, az utolsó napon adtam be. Hatalmas kihívást jelentett, hogy még több mindent tegyek, szervezhessek a közért, a közösségünkért, a magyarságunkért.
Nem ismerem a koncepciód, de elárulhatnád a részleteit!
Semmi ördöngösség nem volt benne. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, mi újat lehet mutatni, ami csavar egyet az egész működésén, és a legegyszerűbb ötletek a legjobbak. Elővettem a VMK alapszabályzatát, ott pedig öt pontba bele van foglalva a fő tevékenységi terület, a feladata, mint például a színházi és zenés előadások, kulturális, ismeretterjesztő rendezvények, programok szervezése, a mozi működtetése, saját reklámtevékenység és így tovább, ezt bővítettem ki teljesen új elemekkel. Beletettem azt, amire nagy hangsúlyt szeretnék fektetni: az ifjúság, a szépkorúak és a család.
Mi az, ami már az első három hónapod után látható új elem a működésben vagy a közeljövőben megvalósulhat?
Az egyik ilyen az online jegyvásárlási rendszerünk, ami márciusban elindul. Emellett olyan felületeken propagáljuk a műsorainkat, amelyeken korábban nem. Decemberben elindult az Instagram-oldalunk, és a Facebookon is már „Csaplárkult” néven jelenünk meg, amiből egy új márkanevet szeretnénk építeni. Amikor elkészül az új honlapunk, akkor pedig blogot indítunk, amelyen keresztül kitérünk a régmúltra, az archívumunkra, arra, hogy kik voltak itt az igazgatók, a munkatársak, hogyan épült ki a mai Csaplár, emellett a művelődési központ mindennapi életére és az itt működő művészeti csoportokra is.
A névrövidítés, az Instagram és a blogolás is jobban tükrözi a kort, de mi van még?
Mindenféleképpen párhuzamosan szeretnénk több programot is működtetni, úgyhogy egy új termünk már elkészült, egy másik pedig készülőben van. Több színházat szeretnék, alternatív színházakat, beszélgető színházakat – a kis kamarateremben ilyenre is lesz lehetőség, beszélgetésekre, konferenciákra.
Benne volt a projektemben az is, hogy az egyes termeket, mint például a kamaratermet, a kiállítótermet, a tánctermet valamely jeles személyiségeinkről neveznénk el.
Tudni kell, hogy a pincehelyiség és a kultúrház archívuma évtizedek óta el volt hanyagolva, de folyamatban van a nagytakarítás. Felkerült az emeletre a ruhatár, és eredetileg terveztem oda egy másik büfét is, de ez egyelőre nem megoldható. Jelenleg nincs pénztárunk, csak egy információs pultunk, azt fogjuk pénztárrá alakítani, hogy akik nem értenek az online jegyvásárlási rendszerhez, azok itt megvásárolhassák a belépőt.
Készül a szabályrendszerünk is a színháztermi etikettről, emellett egy nyomtatvány, ami megkönnyíti a teremrendelést a Csaplárban. Fent lesz például a honlapon minden szükséges információ a terembérbeadási árakról, a termek mérete, képekkel kibővítve. Így, ha valaki megnézi, látni fogja, mit tud kínálni a Csaplár. Megoldottuk emellett az épület mögött a parkolást, cseréljük az égőket, bevezettük a szolgálati mobilt, új számítógépeket vásároltunk.
Már ebből is kiderül, mennyi mindennel kell itt foglalkozni. Hogyan érintett ez téged, mikor ideérkeztél?
Kihívás és meglepetés is volt. Valahol persze tudtam, de mikor az ember szembesül vele, hogy ez a kultúrház mennyire hatalmas terület, akkor megdöbben, de szerencsére nagyon jó a csapat, egyre jobban érik össze, nem lesz gond. Én minden héten hétfőn a hivatalban kezdek egy megbeszéléssel, majd tíztől már a Csaplárban beszéljük át a heti teendőket, programot. Most nagyon sok mindennel kell foglalkozni, gyorsan kell cselekedni, de szerencsére mindenki érti a dolgát.
Sokan azt mondhatják, hogy új seprű jól seper. Mik a motivációid, amik ezt a lendületet fenntarthatják?
Úgy gondolom, hogy a tíz év alatt a hivatalban is sikerült mindig valami újat kitalálnom, és szerintem ez itt is így lesz. Ennek csak egy a titka: imádom a munkámat.
Amikor az óvodában dolgoztam, akkor is elmondhattam és most is elmondhatom, hogy nekem a munkám a hobbim. Szerintem minél többet teszel bele, annál több ötlet jut az eszedbe. Én pedig mindig másfél méterrel a föld felett jártam, nagyokat tudtam/tudok álmodni.
Vevők itt erre?
Volt például egy ilyen ötletem, hogy szeretnénk apák napját tartani, mert a nőkről, anyákról mindig megemlékezünk, de az apák is a család alapját képezik. Vevők rá, én viszont szerettem volna ebbe is egy kis csavart beletenni, amit még átgondolok. Szeretnénk inspirálni az apákat, és a család fontosságára felhívni a figyelmet.
Zárszóként elmondhatnád, szerinted mi az, amit képviselnie kell a 21. század immár húszas éveiben egy művelődési központnak!
Mindenképp haladni kell a korral. Jelen kell lenni a felületeken, ahol mindenki ott van, hogy megtalálják a Csaplárt. Minden generációnak nyújtani kell valamit, és a közösséget összehozni, megerősíteni. Ez mindig is a feladata volt, csak közben mindig újra meg kell felelni a kor szellemének.
