Az interjú megjelent a Klikk Out 2020/06. számában. Fotók: Ugróczky István
A 2021-es év kezdetén felidézzük tavalyi nagyinterjúinkat a nyomtatott lapszámainkból.
Ahány terület, a koronavírus-járványból kifolyólag annyi helyen kellett eddig nem, vagy csak részben alkalmazott új módszereket, megoldásokat bevetni, ráadásul néhány nap alatt. Tétovázásra nem volt idő, azonnal élesben ment minden, beleértve a diákok távoktatását online. Masszi Jánossal, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatójával, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége járási elnökével beszélgettünk a (tavasszal) mögöttünk lévő néhány hónapról. (A beszélgetés még a tanítás újraindítása előtt zajlott.)
Amikor döntöttek az iskolabezárásról (március 10-től a középiskolák Nagyszombat megyében, 16-tól országosan az alapiskolákkal együtt), melyek voltak az első kérdések, amelyek az iskolavezetőkben, pedagógusokban felmerültek?
Még jóval előbbre visszamennék, mivel a pedagógusokat már akkor elkezdte foglalkoztatni, amikor Európába megérkezett a járvány, és úgy tűnt, még biztonságos távolságban vagyunk. Ilyen esetekben is viszont sokkal hatékonyabb félni, mint megijedni és kapkodni. Én személy szerint is mindig a megelőzésre fektettem a hangsúlyt és a kollégákkal való beszélgetések során is mindig arra jutottunk, hogy a legfontosabb a fertőtlenítés. A dunaszerdahelyi iskolák a március 16-i iskolabezárásról szóló döntést még megspékelték azzal, hogy már azt a hétfői napot megelőző pénteken sem kellett a diákoknak bemenni. Szlovákia időben reagált, és korán megszülettek azok a döntések, melyek nélkül káosz is kialakulhatott volna, így viszont nagyon jól állunk Európában, de a világon is.
Az iskolabezárásoktól eltelt némi idő, mire kötelezővé vált a távoktatás. Mi történt ez idő alatt? Hogyan lehetett minderre néhány nap alatt felkészülni?
Úgy gondolom, hogy a szakmából, a kollégákból és az emberekből is nagyon sok jót is kihozott ez a járvány, és ez még inkább kidomborította a pedagógusokban meglévő kreativitást, erősítette a toleranciát, feltalálták, feltalálják magukat ebben a nehéz helyzetben.
Emberileg és szakmailag is nagyon jólesik, hogy az iskolák között, a városban is megmutatkozott az összetartás, legyen szó magyar vagy szlovák tannyelvűekről. A legapróbb dolgoktól kezdve mindenről egyeztettünk és azóta is napi kapcsolatban vagyunk.
Ami a távoktatást megelőző időszakot illeti, már az iskolabezárást megelőző utolsó munkaértekezleten beszéltünk róla. Születtek különböző ötletek, irányvonalak, és ilyen nem tervezett helyzetben muszáj több útvonalat járhatóvá tenni.
Azt leszögeztük, hogy a megcélzott tantervet el kell felejteni. Én sarkítva kicsit, de úgy fogalmaztam meg, hogy ritmusban kell tartsuk a diákot, hogy ne essen ki a tanulásból. Ennek az időszaknak a gyakorlásról, a meglévő ismeretek elmélyítéséről kell szólnia, és ha tudunk, akkor picit még tegyünk hozzá. Ez egy különleges helyzet, itt nem lehet varázsolni.
Mi a Vámbéryben a kollégáknak nem szabtuk meg, hogy például az Edupage-et vagy a Google Classroomot használják, hanem bármi olyat, amiben jártas ő és a közössége, valamint a szülők is. A lényeg, hogy az átadni kívánt információmennyiség eljusson a másik félhez és vissza is jusson onnét. A mai napig többféle platformot használunk, és ugyan nem volna rossz ezt egységesíteni, de majd akkor, ha ebben jártasabb lesz a pedagógustársadalom Európában.
Az órarendet tehát el kellett felejteni, de a gyakorlatban hogyan nézett ki az átállás erre az új tanrendre?
Az addigi órarendet távoktatásban hatékonyan megvalósítani lehetetlen volt. Lehetetlen elvárás lett volna, hogy egy tanórába például 25 diák mindegyike technikailag egyazon időben bekapcsolódjon.
Bárkinél, a tanárnál is előfordulhat technikai probléma, csúszás alakul ki és ugrik az egész. Annak lehetett örülni, ha arányos mennyiségben voltak megtartva az órák, persze az élő online órákból volt kevesebb. A pedagógus szabadabb kezet kellett kapjon, mert ez csak így működhetett.
Ezek a platformok, melyeket most az online oktatáshoz használtak az iskolák, eddig is léteztek. Mostanáig mennyire voltak kihasználva?
A technika mindig fokozatosan épül be az iskolákba, az alsó tagozaton viszont már eléggé jellemző volt a használatuk. Ritka az olyan osztály, ahol ne létezett volna egy online csoport, melyben kitárgyalták a történéseket vagy az osztályfőnökök üzentek a szülőknek. Ez a helyzet meghozta azt, hogy ki kell aknázni az ezekben a platformokban meglévő lehetőségeket, és ez most már az egész iskolára jellemző.
Mik ezek a lehetőségek – miből áll például az Edupage?
Ez egy alap- és középiskolákra szakosodott szoftver, amit Szlovákia nagyon sok iskolájában használnak, ez a legelterjedtebb. Mindenre használható, az adminisztrációtól a tananyag átadásán, házi feladatok eljuttatásán, felmérőkön keresztül az értékelésig, online ellenőrzőig, bizonyítványok kiírásáig. Ezen keresztül könnyebben létrehozhattak az iskolák például egy weboldalt is. Nagyon szerteágazó, mi például csatlakoztattuk rá az alkalmazottak beléptető rendszerét is.
Viszont ahogy említettem, nem volt kötelező ezt használni, mivel kialakultak osztályközösségek a Messengeren is, és nem tiltottuk meg, hogy a távoktatás ott folytatódjon, csak a személyi adatok védelmére kellett ügyelni.
Ez mit jelent ebben a tekintetben?
Például hogy ne közös platformon kérjünk be esetleg videóanyagokat, mert azt nem szabad. Ha nem szeretné a szülő, hogy az egész osztály lássa például, hogyan olvas vele otthon a gyereke, akkor arra joga van, ilyesmire nagyon oda kell figyelni. Azt kértük, hogy ha nem élő online kapcsolatról van szó, akkor a pedagógusok privát üzenetben, e-mailben kérjenek ehhez hasonló tartalmakat. Nagy segítség volt természetesen ebben a Facebook, amelyet lényegében mindenki használ.
Mindenki beszámolt arról, hogy áll az osztályuk, hol tartanak a tananyaggal, bár ezt csak idézőjelesen említem, mert nyilván nem lehet úgy haladni, mint az iskolában, de nagy kő esett le a szívünkről és örömmel konstatáltuk, hogy ez működik.
Rendkívüli módon megnőtt a szülő szerepe, mert eddig ugye az volt a jellemző, hogy legfeljebb átnézi a leckét vagy átismétel vele ezt-azt, most viszont ő áll a gyerek mellett. A szülő viszont nem rendelkezik azokkal a képességekkel, mint egy pedagógus. Hogyan lehetett ehhez alkalmazkodni?
A szülők természetesen erre nincsenek kiképezve, nekik nem ez a dolguk, és a gyerekeknek is nyilván vannak rosszabb napjaik. Arról nem is beszélve, hogy osztálytermi környezetben egy kolléga be tud avatkozni és segíteni, otthoni környezetben viszont észre sem veszi, ha a diák nem úgy teljesít, mint korábban.
Olyan feladatot tehát nem is adhatunk, amelynél a szülőnek a tanárt kell helyettesítenie. A szülői segítség abban kell kimerüljön, hogy felügyeli a diákot vagy rásegít egy picit a feladatmegoldásra.
Otthoni környezetben sem könnyű ennek megfelelni, mivel sokan otthonról kezdtek el dolgozni a szülők közül is. Ez az egész történet csak úgy működhet, ha mindkét fél megérti a másikat. Láttam, hogy nagyon sokan közülük örülnek az iskolák újraindulásának, és el kell mondjam, a pedagógusok is, mivel már terepen szerették volna folytatni a munkát, ez az ő dolguk.
Alsó tagozaton ugye érvényes, hogy egyetlen pedagógus tart minden órát. Nem tudom, hogy márciusra hol tartanak az írás- és olvasásoktatásban, de az távoktatás ezt gondolom nehezítette…
Megkockáztatom, hogy a legnagyobb energiákat az alsósok mozgatták meg, azon belül is az elsőben. A videózások főként ezekben az osztályokban működtek, mert az olvasást, írást szükséges volt felügyelni, véleményt mondani róla.
Ezt a legnehezebb megvalósítani és biztos vagyok benne, hogy a kollégák emiatt is örültek annak, hogy ez az egy hónap rendelkezésükre áll még idén.
Ugyanakkor minél magasabb évfolyamokról van szó, akár középiskolásokról, egy picit talán egyszerűbb a történet. Még egy ötödikesnél is nagyobb hátszél szükséges, viszont egy hetedikesnél-nyolcadikosnál vagy középsulisnál már kevésbé. Itt már inkább arra érkeztek panaszok, hogy némely diák részéről hiányzik az aktivitás. Kevés a motivációs tényező. A kisebbek gyakrabban hiányolják a pedagógust és számon kérik rajta, mikor lesz a következő online óra, míg a középsulisoknál ez már nem annyira jellemző.
Valahol olvastam, hogy minél idősebb a diák, annál később küldi vissza a megoldandó feladatokat…
Igen, ez találó, alá tudom támasztani. Minél nagyobb egy diák, jellemzően annál később is kel! Egy kolléga említette, hogy előfordult, hogy a tízkor kezdődő óráján némelyek még pizsamában, álmosan jelentek meg. Persze most ezt is tolerálták, hiszen annak kell örülnünk, ami működik. Nem szabad ugyanazt a módszerállományt használni, mint az osztályban.
Voltak olyan tantárgyak, melyek jobban igényelték az élő online tanórát, mint mások?
Minden tantárgy igényelné ezt, de a tananyag és az óramennyiség válogatja, hogy melyik inkább. A prioritás, hogy már csak a változatosság kedvéért is legyen online óra.
Aztán pedig a kollégán is múlik, mennyire tudja azt interaktívvá tenni. Azért is fontos ez, mert egy profi kolléga a szabad beszélgetésbe is tud olyan hasznos információt becsempészni, amit esetleg a diák észre sem vesz.
Hogyan értékeli ebben a helyzetben azt, ahogy fentről érkeztek az útmutatók, intézkedések, előírások?
Azt tapasztalom, hogy most gyakorlati alapú az oktatásügyi minisztériumi hozzáállás, tényleg a terep igényeit és gondjait veszik figyelembe és próbálják oldani. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenkit megkérdeznének, de beleszólhattunk, a fórumok nyitottak. Amit pedig külön kiemelnék, hogy 29 éves pályafutásom alatt először olvastam hivatalos határozatot az oktatásügyben magyarul.
Nem akarom elkiabálni, mert korábban már nagyon sok szakmaiatlan dolgot éltünk meg, volt olyan iskolaévünk, melyben négy különböző oktatási módszer szerint tanítottunk, márpedig az oktatásügy nem szólhat arról, hogy ilyen gyorsan változzanak a dolgok. Szóval én bizalommal várom a következő döntéseket, remélhetőleg végre a terepre fogják bízni a munkát.
Lapunk megjelenéséig a diákok már visszatérnek az iskolapadokba, noha az oktatás továbbra sem tér vissza a régi kerékvágásba. Mi az, amit a mostani járványhelyzetben tapasztaltakból át lehet ültetni esetleg a jövőbeli oktatásba?
Végre elértünk arra a pontra, amit a vezető pedagógus kollégák évek óta forszíroznak, hogy a modern oktatásban kiaknázzuk az elektronikai és online lehetőségeket. Kortól függetlenül annak, akik kevésbé jártasak a technikai vívmányokban, de most mindenki rákényszerült ebben is az előrelépésre, és ezt nagyon meg kell lovagolni.
Társadalmi összefogásra van szükség ugyanakkor ahhoz is, hogy javuljon az elektronikai eszközökkel és az internettel való ellátottság, és ne csak az iskolai intézmények, de a háztartások szintjén is. Megkockáztatom, hogy ez nemcsak országos, de európai probléma is.
El tudom képzelni, hogy a jövő oktatása a kettő vegyítésén alapszik majd. Ehhez persze kellenek minisztériumi döntések, háttéranyagok, útmutatások a pedagógiai intézettől, mivel normál helyzetben hosszú távon a gyakorlatban nem mehet mindenki a maga feje után. Ez csak ilyen helyzetben működik, a túléléshez elegendő.
Nagy potenciált látok abban, hogy az elektronikát beépítsük az oktatásba, és ezzel a diákoknál, illetve a szülőknél is sokkal többet tudnánk elérni, hiszen ösztönözzük általa a kreativitást, önállóságot, keresést, ötletelést. Megtörtént a Kelet-Európában és Szlovákiában érvényes, egyébként hatalmas tananyagmennyiség ideiglenes redukálása is, és ezt az utat folytatni kell.