Emlékszem arra, amikor idén tavasszal elkezdtek érkezni az ijesztőbbnél ijesztőbb hírek Olaszországból a koronavírus kapcsán. Csordultig telt kórházakról, lélegeztetőgépre kapcsolt, életükért küzdő betegekről, testileg-lelkileg megviselt egészségügyi dolgozókról érkeztek a jelentések, akik orvosi karrierjük legnehezebb döntéseit kellett meghozzák nap mint nap, elképesztő körülmények között helytállva. Bár tudni lehetett, hogy az új vírus Kínából került Európába, még nagyon sok mindent homály fedett – nem tudtuk, pontosan mennyire veszélyes, a jövőt illetően pedig nehéz volt bármiféle előrejelzésekbe bocsátkozni.
Azóta – ahogy mondják – sok víz lefolyt a Dunán, s bár még nem minden világos a vírus szervezetre gyakorolt hatását vagy az ideális gyógymódot illetően, azért nagyon sok dologra fényt derítettek a szakértők, és az első jogosultak már túl vannak az oltáson is. Tavasszal és nyáron világszinten az elsők között voltunk a járvány elleni védekezésben, mindennek ellenére jelenleg Szlovákiában szinte naponta szomorú csúcsokat döntöget a koronavírus mind a fertőzöttek, mind a kórházba kerültek és az elhunytak számát illetően. Nem vagyunk egyedül: szinte egész Európában rossz a helyzet, ahogy Olaszországban is ismét – Dora Covino mesélte el nekem, hogyan telnek napjaik, s milyen megszorítások útján próbálja kordában tartani a fertőzést Itália.
Dora szép fiatal nő, aki mindig szeretett utazni. Ez a munkája része volt egyébként, hiszen Európa-szerte tanította anyanyelvét, az olaszt mint idegen nyelvet.
Nem is otthon, hanem Spanyolországban érték az első hírek a járványról. Elmondása szerint nem nagyon foglalkozott az elején velük, az első gondolata az volt, hogy Kína nagyon messze van.
Amint azonban elkezdett Európában is terjedni a vírus, megváltoztak a dolgok. „Akkor kezdtem aggódni, mikor március 10-én az olasz kormányt követve a spanyol szintúgy bejelentette az ország lezárását. Eldöntöttem, hogy hazarepülök Rómába az első járattal, amire ráférek. Viszont nem voltak elérhető járatok, úgyhogy várnom kellett, amíg az olasz kormány nem indít különgépet, hogy hazahozza a kinnrekedt állampolgárait” – emlékszik vissza.
Még január legvégén regisztrálták az első eseteket Olaszországban – két kínai turistánál, illetve egy Wuhanból hazatért olasz férfinál igazolódott be a fertőzés gyanúja. Hamar elharapódzott aztán a járvány, és rengeteg emberéletet követelt. Leginkább Lombardiát és más észak-olaszországi régiókat sújtotta, melyeket szigorú karanténba is zártak ennek következményeként. Minden nem létfontosságú üzletet bezártak, és az emberek mozgását is korlátozták. Az esetszámok csökkenésével aztán májusban kezdtek nyitni, s a nyár viszonylagos nyugalomban telt. Persze a turisták által szívesen látogatott helyeken elmaradt az eddig rendeltetésszerű embertömeg, de a kisebb városokban látszólag a megszokott mederben folyt az élet.
Az ősz azonban ott is magával hozta a helyzet romlását. Látványosabban október elején kezdett felfelé ívelni a járványgörbe. Amikor Dorát az első és a második hullám közti különbségről kérdezem, így válaszol:
„Az első hullám jobbára csak az északi területeket érintette, de a mostani második szerte az országban szedi az áldozatait, és nagyon próbára teszi a kórházakat. Főleg a déli, szegényebb régiókban.”
A helyzet sajnos valóban nem jobb a tavaszinál, legfeljebb annyiban, hogy most nem ért senkit teljesen felkészületlenül.
Ennek megfelelően az olaszok is szigorú korlátozások között kényszerülnek élni az életüket. Este tíz és hajnali öt óra között kijárási tilalom van érvényben.
„Otthon kell maradnod, ha csak nem tudod bizonyítani, hogy egészségügyi okokból, esetleg a munkád miatt hagytad el az otthonod. Ebben az esetben pedig kitöltött formanyomtatvánnyal kell tudni igazolnod magad. Már októbertől zárva vannak a múzeumok és a galériák, hétvégente a bevásárlóközpontok. A vörös régiókban a bárok és éttermek is, bár a házhoz szállítás vagy elvitelre rendelés engedélyezett az éjjeli kijárási tilalom kivételével. Ahol pedig szerencsére kevesebb a fertőzött, este hatig lehetett ezeket a helyeket látogatni. Most, karácsonyra viszont ismét új szabályokat fognak hozni” – írta Dora még az ünnepek előtt.
S mivel az országban már több mint hetvenezren vesztették életüket a járvány miatt, az esetek száma pedig a kétmilliót is túlszárnyalta, ez így is történt. Az ottani szabályok szerint az együtt élők legfeljebb két, más háztartásból származó személyt fogadhattak az ünnepi asztalnál, és a régiók közötti utazást is megtiltották. „Ez a karácsony persze más, mint az eddigiek. De a számomra legfontosabb, hogy ne távolodjunk el attól, amit Krisztus születése jelent” – teszi hozzá Dora.
Bár, ahogy mondja, számára szinte hihetetlen, hogy 2020-ban ennyire felkészületlenül tudta érni az egész világot a járvány, illetve hogy mennyire rosszul kezelik szerte a világon a helyzetet, ám azért próbálja a jó oldalát is nézni. Személyesen szerencsére nem érintette a betegség, egy kényelmes házban él férjével, és hála annak, hogy otthonról is tudja végezni a munkáját, mindene megvan. Az igazán fontos dolgokra koncentrál, és élvezi, hogy annyi időt tölthet a kedvesével, amennyit eddig még sosem sikerült. Amikor pedig a járvány utáni terveiről kérdezem, rávágja: „Szeretnék megint utazni!”
A korábbi epizódok:
Egyesült Királyság
Kolumbia
Hongkong: “El vagyunk zárva a külvilágtól”
Svédország: Ahol látszólag normális mederben folyik az élet
Izrael: „Próbálom élvezni a slowlife előnyeit”
Zakinthosz: „Nem egy szabálykövető nép, de ezt nagyon betartották”
Hanoi, Vietnam: “Bízunk a tudósokban és az orvosokban”
