Még nagyon az elején jártunk a járványnak, amikor felmerült a kijárási tilalom lehetősége. Emlékszem, sokunknak sejtése sem volt róla, mit jelent valójában ez a fogalom, én is inkább csak a háborús olvasmányaimból idéztem fel dolgokat, ha megkérdeztek. Létezik időhöz vagy helyhez kötött – mondtam, esetleg a kettő kombinációja. De olyan nem létezik, hogy kijárási tilalom alatt mondjuk síelni menjek, vagy csak úgy valahova, komolyabb cél nélkül. Ez, ami ebben az országban, és ezáltal ebben a városban van jó pár hónapja, nem kijárási tilalom. Nevezhetjük bárminek, lezárásnak vagy lockdownnak, szerintem így nem fog eredményre vezetni.
Arra szintén emlékszem, valami olyasmiről is beszéltünk, hogy ebből majd tanulunk, emberségesebbek leszünk. Elképzeltem, kis ideig mindenki otthon marad, és ahogy abban a háborús olvasmányban, zónákra osztják majd a várost, teszem azt lakótelepek szerint. A másik történelmi visszatekintésben meg katonák hordták a kenyeret a lakosságnak, fejadagra. Nincs háború, de több hónapja „zónázok”, lassan azt sem tudom, hogy néz ki Dunaszerdahely belvárosi része, nem megyek feleslegesen zsúfolt helyekre sem.
Ha mégis kimerészkedem, kerülöm a tömeget, a kicsikkel olyan utcákon sétálok, ahol a madár se’ jár. Ha megállít a rendőr, visszakérdezek: Önnek van gyereke? Azon gondolkodom, vajon miből él, aki kénytelen volt bezárni az üzletét, vagy a szolgáltatását, mert nem jutottunk egyről a kettőre. Akad, aki csak úgy kószál még mindig, mivel „ő megteheti”.
Belőle hol marad az emberiesség azokkal szemben, akik bezártak?
A balkonunkról rálátásom van a kórházra, egyre több szobában ég a lámpa éjszaka, talán csak képzelődöm. Minden eddiginél drámaibb adatokat közölnek napjainkban, a tesztpontok előtt hosszú sorok állnak, elnézve csak nagyritkán betartva a kétméteres szabályt. Csak az emberek jóhiszeműségére apellálni nem lehet, viszont a hatóság inkább azzal van elfoglalva, hogy a tesztelésre igyekvő polgárokat büntesse a Nagyabonyi úton, ha nem a megengedett helyen parkolta le a gépjárművét. Tetszik vagy nem, ennyi embernek valahol parkolnia kell! Hogy honnét tudom mindezt?
Hát mert „zónán belül” lakom, így élelmiszerüzletbe sem a keleti lakótelepen lévőbe járok, hanem a nyugatiba. Nyilván nem egyszerű a helyzet, gyakorlatilag az egész világot az általam kigondolt zónákra kéne osztani, és felügyelni ezt szinte lehetetlen.
Valószínűleg, most okoskodónak tart kedves olvasóm, de szerintem már így is jóval időn túl járunk, sokkal korábban kellett volna az a tényleges lezárás.
Talán most előrébb tartanánk. Olyasmiről beszélek, mint mikor a ragtapaszt tépjük le magunkról. Egy hirtelen mozdulat fájdalommentesen, vagy lassan, az összes szőrünket kitépve. Melyik a jobb? A tesztpontokat is „zónán belül” állítanám fel, tudom, erre is azt mondják, nincs rá lehetőség, nincs annyi egészségügyi alkalmazott. De mégis, hogy oldanám meg például, hogy a lakótelepi élelmiszerüzlet ne legyen folyton túlzsúfolt?
Megint csak a józan paraszti eszem mondatja velem, amíg nem fogy el otthon a kenyér, addig nem megyek boltba. Ha megyek, körültekintően felmérem az igényeim, és jó pár napra spájzolok. Ehhez viszont az kéne, hogy mindenki tudatosítsa, miért fontos mondjuk bevásárlólistát írni és nem csak úgy beugorni tíz deka parízerért.
Mindenféle tanulmány és hozzáértés nélkül mondom, hogy az iskolákban az aktuális évfolyamot meg kéne majd ismételni.
De tessék otthon eldönteni, mennyire indokolt, amit írok, lehet-e egy egész éves tananyagot elsajátítani megfelelő számonkérés nélkül? Hogy tetszik mondani?… de hisz’ a laptop előtt felel a gyerek a tanárának, és nekem is felmondja a leckét? Oké, felfogtam, akkor nekem valószínűleg csupán a folyosói gyerekzsivaly hiányzik, meg a közösség. Majd az oltás ezt is megoldja? Az oltás, amiről a társadalom felének az a meggyőződése, hogy az ördögtől való. Elképzeltem egy öreg fószert, amint házipálinkával töltött kólásüveget nyomnak a kezébe, és megkérdezi:
Mik az összetevői a pálinkának kedveskéim? Megfelelő ideig főzték? Van-e valami mellékhatása? Tudok-e még járni, ha mindet megiszom?
Zutty, lehúzza exre az egészet, oszt’ jólvan az úgy!? Az iskola osztálytermeinek ablakaiban papírból készült karácsonyi díszeket látok, csak a környék csendes. Olyasmi hangulat fogott el, amit talán a csernobili katasztrófaturista érezhet.
Érzi és látja a tanulók keze munkáját, épp’ csak hang nem párosul a látvánnyal… És munkába is kéne menni persze, mert kell a pénz a háztartásra, meg a családfenntartásra. Természetesen kell! De összevonni az óvodákat elég ellentmondásos. Nekem az is elég, ha ezen a jegyzeten elgondolkodott a kedves olvasó, a többit mindenkinek a lelkiismeretére bízom. Akinek nincs, az megsértődött, akinek van, az látja a fától az erdőt… és a ragtapaszt is egy határozott mozdulattal tépi le!
A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI:
LISTÁVAL A KÉZBEN…
