Hétfőtől tesztelés: szűréssel fékezik a járvány terjedését, a lockdown nem elég

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a helyzet kritikus, de lassacskán elkezdenek csökkenni a számok, kezdhetünk gondolkodni azon, mit és mikor nyissunk ki, mikor vehetik igénybe a polgárok az egyes szolgáltatásokat. Örömét fejezte ki, hogy a kormány többórás vita után úgy döntött, hogy kontinuális screeninggel  átteszteli a lakosságot. (Forrás: ma7) 

Ez január 18-án kezdődik és január 26-ig tart. Több helyen lehet teszteltetni, 250 tesztelőegység lesz, ahová előzetes bejelentkezésre is lehet menni, a cégekben is beindul a tesztelés.

Az önkormányzatokra is számítanak, a költségeiket megtérítik. A cél,hogy minden egyes ember, aki le akarja teszteltetni magát, ezt megtehesse. Meghosszabbították a kijárási tilalmat február 7-ig.

Január 27-től azok, kik nem tudnak home officeban dolgozni, azoknak negatív teszteredményre lesz szükségük a munkába lépés előtt.

Ugyanerre van szüksége annak, aki a természetbe akar kimenni, 15 éves kortól 65 évig. Kivételek továbbra is lesznek.Az ellenőrzést a rendőrség végzi. Pénteken a szokásos sajtóértekezleten kiderül, hogy melyik járás milyen helyzetben van. A 37 legrosszabb helyzetben lévő  járás ezt a tesztelést megismétli.

A cikket teljes terjedelemben elolvashatják a dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább