Néhány hónap híján, beleértve a tavalyi nyarat, egy éve ülünk a pácban, és mondhatni, lassú tűzön covidálódunk. Ugyanakkor csak az ősz végére jutottunk el abba az állapotba, hogy a saját bőrünkön is érezzük, itt valóban történik valami.
Addig az előírások betartásának elmulasztása vagy az óvatlanság gyakorlatilag annak érzetével kerülhetett egy szintre, amikor egy falun 50 helyett 60-nal hajt át az ember. Baj lehet belőle, de azért úgy istenigazából nem tartunk ettől. De tedd meg ugyanezt úgy, hogy lépten-nyomon babakocsikkal kelnek át előtted az úton! Itt tartunk most.
Az ősz második feléig tulajdonképpen úgy repkedhettünk pillangóként, hogy nem kellett igazán attól tartanunk, egy szárnycsapásunk valahol pusztító szélvihart gerjeszt, és talán nem vettük észre, de mostanra pillangókból sárkányok lettünk. Minden levegővételnél fennáll a veszélye, hogy tüzet okádunk.
Az, akit mostanáig nem érintett közelről ez az egész járvány, és nem is legyintette meg az attól való félelem, hogy elveszítheti egy közeli hozzátartozóját, ismerősét olyasvalami miatt, aminek addig különösebb súlyt sem adott, érezze magát a világ legszerencsésebb emberei egyikének.
Akinek ma még van energiája azt böfögni, hogy egy semmiség miatt zárt be a világ, vagy hogy ezt azért találták ki, hogy tönkretegyék az embereket, annak ideje elkezdenie attól félni, hogy nem így van. Hogy a döntéseinek következményei vannak.
Utálhatod a kormányt, amiért hónapok óta a köldöküket piszkálják, vagy épp a hímvesszőiket méregetik, de miután szilveszterkor 16-an koccintottatok titokban a miniszter urak édesanyjainak hátsó fertályára, mostanra az a koccintás talán összetörte valaki életét.
Nagyon könnyű hajtogatni, hogy melyik előírás milyen sajátos élethelyzetre nem illeszthető rá, mert ha mindegyiket a szó szoros értelmében vesszük, akkor itt agyonbüntethetnének mindenkit, engem is beleértve. Roppant egyszerű keresni a kiskapukat, hol, hogyan és mit tehetünk meg mégis, de mindenekelőtt empátiára volna szükség – úgy egy munkáltató és munkavállaló, főbérlő és albérlő, hatóság és polgár, és még sorolhatnánk, ki mindenki részéről.
Empátiára és körültekintésre, óvatosságra, hogy ne tegyünk ostobaságot, amivel bárkit méltatlan helyzetbe hozhatunk, rosszabb esetben bárkinek árthatunk. Ez rohadt egyszerű, és ha a lehető legtöbben ezt tartanánk szem előtt, akkor az egészből jól fogunk kijönni.
