Háziasszony ismerőseim java már a teljes kétségbeesés szélére sodródott, mert az otthon ragadt online tanulók, ovikerülők és homeoffice-oló családtagok állandó éhségre panaszkodnak, s félő, ha sokáig tart a jelenlegi kijárási tilalom, egymást fogják megenni. Szóval asszony legyen a talpán, aki bírja kreativitással és őszinte mosollyal a konyhában eltöltött perceket.
December elején jelent meg Dragomán György Főzőskönyve, amely egy üdítő átmenet a szépirodalmi és a receptes könyvek közt.
Aki főzni szeret, azért fogja szeretni, mert valódi, igazi elkészíthető receptek vannak benne, személyes történetekkel, pontos részletekkel. Aki pedig szépirodalomra vágyik, annak pedig azt nyújtja a könyv, Dragomán György olvasmányos, nosztalgikus és mindamellett humoros stílusában.
A kortárs íróról annyit érdemes tudni, hogy 1988-ban Erdélyből, Marosvásárhelyről érkezett Budapestre szüleivel, mindössze 15 évesen. A vele fellelhető interjúkban gyakran mesél az akkori román diktatórikus rendszerben való életről, nélkülözésről és félelemről. Szüleivel Szombathelyen telepedtek le, itt ismerkedett meg a szintén erdélyi származású Szabó T. Annával, aki egyébként költő és akinek munkássága ezen a ponton megérne jó pár sort. Ígérem, lesz is ilyen, de most vissza a író férjéhez. Dragomán György művei jelenleg 32 nyelven jelentek meg. A tavalyi évtől már szlovákul is elolvasható az egyik legismertebb közülük, a Máglya című, mely fordításban a Hranica nevet kapta.
A Főzőskönyvben megjelenik az erdélyi konyhai szövegvilág, benne a murokkal, tárkonnyal, csomborral. De ott vannak az író utazásélményeiből megszületett receptjei is.
Személyessé igazán az teszi, hogy szinte látjuk magunk előtt, hogyan beszél a hagymához, miként csodálja a narancshéj struktúráját, milyen rituálékat gyakorol a konyhában.
Én és a kovászom
Az íróról tudni kell, 20 éve süt kovászos kenyeret, ismeri a csínját-bínját és volt olyan elvetemült, hogy pár éve postán küldte el szárított kovászát egy New York-i versenyre.
Úgy beszél a kovászáról, mint más az újszülött gyermekéről.
Akinek van kovásza otthon, az tudja, ő valóban egy családtag. Ott éldegél köztünk, magába szívva az otthonunk élesztőgombáit és energiáit. Volt kovász, akivel nem találtuk a közös hangot, elbúcsúztunk egymástól, volt, aki nem élte túl a nálunk töltött időt, aki most is itt növekedik a konyhapultunkon, az egész jóravaló, bírjuk egymást.
Ha szerettek főzni, vagy szeretitek a kortárs szépirodalmat, vagy csak egyszerűen kifogytatok a receptekből, olvassátok el Dragomán György Főzőskönyvét.
És ahogy legtöbb receptjét zárja a könyvben.
„Örüljetek!“
