FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Bár hátunk mögött van számtalan közös on tour, a sors úgy hozta, ezúttal csupán videóhíváson beszélgethettünk. E heti vendégünk az alistáli Lőrincz Gyuri, aki a sorozat jellegéből fakadóan elmeséli nekünk, hogyan ismerkedett meg a DAC-cal, kik voltak a kedvenc játékosai, és milyen útravalót szán szeretett csapatunknak a jövőben. Gyurival barátok vagyunk, Ő volt a házassági tanúm is, de sosem szólítottam még Györgynek, szerintem az olyan hivatalos.
De nemcsak barátok, mondhatnám sorstársaknak is, egy évfolyam, egy korosztály, egy klub, egy zászló. Az öreg stadionban még utoljára szurkoltunk egy hatalmasat, Szencen „piknikeztünk”, aztán az újban folytattuk tovább. Csak ez a mostani helyzet, ez a tehetetlen állapot, mezek a szekrényben, sálak összehajtogatva… Túl egyszerű lett volna az első riportalanyok közt megszólítanom, így viszont később kell bepótolnunk azt a sörözést, ami a beszélgetéshez „jár”, miközben felidézzük a múltat.
Kezdjük a legelején, mi volt a legelső DAC-cal kapcsolatos élményed, aztán a többit majd szép sorjában…
Alistáli származású vagyok, és egyébként büszke arra, hogy falubelim volt a DAC-legenda, nyugodjék Tóth Laci. A helyi iskolacsapatban fociztam, már nem emlékszem pontosan az évre, de kihívtuk a dunaszerdahelyi Sportgimnáziumot egy oda-vissza meccsre. Eredetileg Sikabonyban játszottunk volna, ott viszont éppen valami gond volt a pályával.
Végül, mit ad Isten – ahogy a mesékben –, a DAC-stadionban került sor a találkozóra, igaz, kikaptunk, de az élményt nem vehették el tőlünk. Elvégre nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a DAC-stadionban focizott.
Hozzá kell tenni, hogy ők azért más szintet játszottak, mint mi, egyszerű falusi csapat, tehetséges játékosok voltak, akikből bekerült egy-kettő az A csapatba is…
A következő emlékem már egy DAC–Kassa mérkőzéssel kapcsolatos, a dátummal ismét hadilábon állok, csak arra emlékszem, hogy a DAC-ban a Šanta Peti, a kassaiaknál meg a Laco Molnár védett. Talán te rájössz, mikor lehetett, kikaptunk 3:0-ra, én az északi tribünön álltam. Nagymamámnál voltam aznap, „szever” kettőn lakott, ott hallottam, hogy lesz meccs… [1997. március 15., DAC–1.FC Kassa 0:3 – megj. B. R.] Telek András játszott még a kassaiaknál, azt hiszem, ők lettek a bajnokok abban az évben. Volt még pár alkalom, de igazából ennyi, majd
2011-től magyar válogatottra jártam a DAC fanklubon keresztül, ez adta a következő találkozásomat is a dunaszerdahelyi focival.
Akkor Somorján laktam, egy Edda koncerten szólt rám egy haver, hogy buszokat indít a klub Rózsahegyre.
Ez már 2014, az előző hazai meccsen vált biztossá a bentmaradás, 1:0-ra legyőzve a Nagyszombat. Nagyon megtetszett a túra, onnantól kezdve a mai napig tart a DAC-szenvedélyem, természetesen a B-középben. De hisz’ emlékszel, sokat utaztunk együtt, lehet mondani, hogy az ország összes első ligás stadionját megjártuk már.
Megajándékoztuk egymást DAC-mezzel, sállal, végigfutottam a DAC-os archívumodat nálatok. 76-os születésűek vagyunk mindketten, meg a Csabi haverunk is, jó évjárat. Hoztad a megafonod, aztán mentünk hétvégéken meccsre, meg a „hegyekbe”
[megj.: utalás a Hip Hop Boys – A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe c. számára, amit minden túra során „kötelező” volt elénekelni a kocsiban – B. R.]
Azon a 2014-es meccsen végül is kikaptunk, Rózsahegy mindig is nagy mumusunk volt, de 2018-ban végre legyőztük őket, jöhetett az Európa-liga. Micsoda ünnepély volt utána az Arénánál! Vannak szép emlékek, jók is, rosszak is. Jártunk DAC B-re is Várkonyra, meg ifikre persze. Jöttetek kocsival Somorjára, mikor ott játszott a DAC B, nem mindennapos dolog volt somorjaiként a főtribünön szurkolni a DAC tartalékcsapatának.
Idén márciusban jártam utoljára az Arénában, jött ez a járvány, aztán már csak a bérletesek mehettek sorsolás útján, úgy már nem oldottam.
Utoljára még Katus barátőmmel a Jablonec elleni EL-meccset az Aréna mögötti kivetítőnél néztük és izgultuk végig, fantasztikus volt. Maradtak a tévés közvetítések. Van pár DAC-játékos, akikkel kapcsolatban voltam-vagyok…
Akkor lehet mondani, ők a kedvencek, igaz? A változatosság kedvéért, te a DAC-mezeid mutattad meg egy alkalommal, amiket tőlük kaptál, de volt ott egyéb ereklye is, ha jól emlékszem…
Kedvencek persze, gyakran írunk, figyelemmel kísérem a karrierjüket továbbra is, valamint ők is kérdeznek a DAC-ról. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár ilyen ereklyét azóta már elajándékoztam családon belül a gyerekeknek, de volt, amit egy jó barátom kapott meg. Szóval a mezekről: Martin Polaček a kapusmezét egy somorjai kapus táborban adta oda, a fiatal Roman Sablerral pedig egy találkozót szerveztünk az egyik közeli faluban. A Horváth „Béci” somorjai ugye, de
Somorján futottam össze például a Rudo Pavlíkkal is párszor. Ha nagyobb szerencsém van, odaadja a Bayern ellen viselt mezét, de pont egy héttel lekéstem róla.
Rudo akkor Királyfiakarcsán edzősködött, azt a mezt adta oda végül, amit a csapattól kapott szülinapjára, plusz egy komplett DAC-os melegítő szettet, igazi retro darab.
Pinte Attilát nem kell bemutatnom, az ő közvetítésével került hozzám Priskin Tomi Fradi meze, és a szintén 76-os születésű Király Gabi kesztyűje.
Kesztyűt kaptam Pali Penksától is, valamint egy-egy mezt Tomi Huktól, Ľubo Šatkától, Dario Krištotól, a Michalíktól, meg a Mészáros Bandikától…
Biztosan vannak jelenleg is „kiszemeltjeid”, na de nemcsak emiatt, térjünk vissza a jelenbe. Hogy látod a csapat mostani történéseit?
Felemás érzéseim vannak, legfőképpen mert egyelőre nem úgy néz ki, hogy mehetnénk meccsre. Amikor a bajnokság elkezdődött, ment a szekerünk, aztán a végét elbuktuk.
Szinte már törvényszerű nálunk, hogy a tavasszal kikapart gesztenyét ősszel elhullajtjuk, vagy fordítva. Fájó, hogy éppen olyan kiscsapatok ellen bukjuk el a pontokat, ahol egyébként kötelező volna a győzelem. Nincs szerencsénk, bár lehet néha sokat is akarunk.
25 évig „csend volt”, most pedig zsinórban háromszor is kikerültünk Európába. Igen, háromszor – Tbiliszi, Krakkó, Hafnarfjördur, ezekkel kezdtünk -, szinte már elvárás, hogy újra ott legyünk a dobogón, ha csak lehet, a csúcsán.
A szurkolót viszi előre a drukk, de a szerencse nem mindig adja ki az eredményeket, lényeg, hogy a csapatnak menjen a játék, nyerjünk, ennyi. Játékosok jönnek is, mennek is, akik elmentek tőlünk, nem mindig jártak sikerrel az új klubjuknál. Illetve nem szeretnék senkit sem megsérteni, de többnyire egyálalán nem, és ez valamilyen szinten annak is betudható, hogy nálunk a szurkolók felmagasztalták őket, úgy érzik ezáltal, hogy nincsenek határok.
A jelenlegiek közül magyarként a Kalmár Zsolti a kedvencem, bár azt meg kell mondani, hogy a válogatott miatt sokszor érződik a játékán, hogy tartalékol, kicsit visszafogja magát. A két szélső védőnket emelném még ki, Davist és Blackmant.
Sokat köszönhetünk nekik, felfutásaikból, beadásaikból jópár találat született. Mit mondhatnék még, hajrá DAC, jöjjön a bajnoki cím, aminek remélem mi szurkolók is aktív részesei lehetünk a helyszínen!