Az emberek hétköznapjai nem telnek el súrlódások nélkül, hajlamosak vagyunk néha a hangulatunktól függően cselekedni. Biztos vagyok benne, hogy sokunk találkozott már reggelente komor arcokkal, magukba forduló emberek kurta válaszaival, amikor csak azt találgattuk, „ennek meg ki ette meg a reggelijét”?
Az írás 2020 áprilisában jelent meg a weboldalunkon.
Nem vagyunk egyformák. Vannak, akik a problémáikat nem tudják véka alá rejteni, ennek következtében megváltozik a környezetükhöz való viszonyulásuk.
Most is vannak szürke hétköznapok, viszont a helyzet változott. A „maradjotthon” programot nem lehet kikerülni, hiszen ez az egyik formája a vírus elleni harcnak.
Mennyire lesz, van kihatással ez az emberek viselkedésére, nem tudom, de hogy kihatással lesz, az szinte biztos.
Vegyük csak az első apró változást az emberek viselkedésében. Olyanok kezdték megtalálni a sokat bántott természet szépségeit mostanság, akik a vasárnap délutánjaikat plázákban, kávéházakban vagy valamelyik játszóházban töltötték el.
…és még Grönlandra sem kellett elutazni, hogy megtalálják azt!
Jönnek a nehéz és a még nehezebb napok, melyeket többször otthonmaradással kell töltenünk sajnos. Viszont a természet látogatása nem tilos. Természetesen nem a helyi zájazdos busszal, megtömve nyugdíjkorhatárt átlépő, vagy lakótelepes piknikre vágyó utasokkal.
Gyönyörű hely a Csallóköz – óvjuk, védjük azt -, lehet a figyelmeztetést pont tőle, érte kaptuk.