Aki a virágot szereti… ǀ Interjú Németh Kosár Evelinnel

Remélhetőleg már csak pár hét, és ismét ránk köszönt a napsugaras, meleg tavasz, színes virágokkal, illatozó rügyekkel. Addigis, ha valami szépre vágynánk az otthonunkba, választhatunk például szárított virágokat, terméseket is, feldobva picit a februári hóesést. És persze egész jó ötlet a közelgő Valentin-nap alkalmából is, mástól vagy csak úgy, magunknak, ajándékba. Németh Kosár Evelin kalauzol el bennünket a témában.

Három évvel ezelőtt, a fiam megszületése után úgy döntöttem, folytatom a főiskolát és lediplomázom. Miután ez nem volt elég, új kihívást kerestem magamnak. Így kerültem közel a lakberendezéshez. Érdekesnek találtam a színek, anyagok megismerését, persze, most már tudom, hogy rettentő aprólékos, időigényes és felelősségteljes munkakör. Mindezek ellenére nagyon örülök, hogy belevágtam, bár a szóbeli vizsgám még hátra van. Nem mellesleg a lakberendezésnek köszönhetem, hogy megismerkedtem a szárazvirágokkal. Így született meg az Evelyne Dryflowers koncepciója is.

A szárított virágok egy ideje már eltűntek a kínálatból, most azonban megint kezdtek visszakúszni a csokrokba, lakásdíszekbe, kicsit ugyan másképp, mint azelőtt…

Abban a pillanatban, hogy bárkinek említést teszek a szárazvirágokról, rögtön az óvodáskori ballagási csokrok jutnak eszükbe, melyek színes ceruzákkal, csokoládékkal, mackókkal voltak dekorálva. Én még a 90-es években ballagtam az óvodából és máig emlékszem a ballagási csokromra, amit anyukám sokáig emlékként őrizgetett. Mostanra azonban hatalmas trend tért vissza a szárazvirágok terén, persze, teljesen más köntösben.

Amit én a legjobban imádok a szárazvirágokban, az az időtállóságuk. Évekig díszíthetik otthonunkat, ha kellően vigyázunk rájuk.

Reményeim szerint a művirágokat egyre inkább felváltják majd a szárazvirágok, hiszen ezek a valaha volt élő növények a természetességet sugallják az otthonainkban. A trendek persze a szárazvirágok terén is változnak, hiszen egy-egy szezont, évszakot teljesen eltérő szín és forma jellemez. Ebben az időszakban, a karácsonyi ünnepi hangulatot elhagyva, a színek után újra nagy érdeklődést véltem felfedezni, melyeket talán már csak a stabilizált eukaliptusz és a natúr pampafű előz meg.

Milyen folyamaton mennek keresztül a növények, hogy megtartsák eredeti formájukat, és időtállóvá is váljanak?

A szárazvirág, ahogy a nevében is szerepel egy szárítási folyamaton megy keresztül. Ez a szárítás lehet egy egyszerű akasztás is (fejjel lefelé lógatva), melyet akár mi is el tudunk végezni otthon. Biztos vagyok benne, hogy a hortenziák labdaszerű virágait nagyon sokan ezzel a módszerrel szárítják, s jól teszik.

Az otthoni szárításban azonban csak az a nehéz, hogy előre kell gondolkoznunk egy-két szezonnal, hiszen a szárítás vagy a tartósítás időigényes folyamat. A stabilizálás, avagy a növény tartósítása viszont már megkövetel egy apró hozzáértést.

Ehhez a folyamathoz egy olyan anyagra van szükségünk, amely kivonja a vizet a növényből s átadja a helyét egy sokkal rugalmasabb és tartósabb anyagnak. A növényeket teljes érettségükben takarítják be, majd ezután következik a szárítás vagy tartósítás.

szárazvirág

A növény szárítása során figyeljünk oda, hogy sötét, de szellős helyen végezzük a szárítást. Így a virágok jobban megtartják színüket és formájukat.

Vannak virágok, melyeket én szárítok otthon, de akad, amelyeket termelőktől szerzek be. Nekik saját termőföldjük és egyszerre nagyobb mennyiségű növény szárítására alkalmas csarnokaik vannak.

A későbbiekben szívesen szerveznék egy szárazvirág-termelői látogatást, hogy mindenki láthassa, hogy kerül egy-egy virág dekorációként a lakásunkba. S ha már a jövőbeli terveknél tartunk, szeretném az Evelyne Dryflowers tavaszi kínálatát esküvői szárazvirág-kollekcióval is színesebbé tenni.

Mi található meg nálad a kínálatban? Van-e például személyes kedvenced?

Mint már feljebb említettem, a szezonalitás az adott kínálatra is hatással van. A piacot még csak most vélem felfedezni, és mivel az emberek is csak most ismerkednek meg újra a szárazvirág trenddel, megpróbálok az ő igényeikhez igazodni. Mindenki úgy érkezik az üzletbe, hogy valami natúrt szeretne, s ebben kéri a segítségem. Margóra megjegyezném, hogy mindig ezek a vásárlók veszik meg a legszínesebb virágaimat. Én már javában készülök a tavaszra kopogtatókkal és egyedi lakásdekorációkkal, természetesen mind-mind szárazvirágból.

A kedvenceim közé sorolnám: a lagurust, azaz a nyuszifület; a stabilizált eukaliptuszt, a pampafüveket, cickafarkat, ruscust, mákot… és ha most nem hagynám abba, az összes virágomat felsorolnám. A lagurus egy nagyon cuki növény és jelenleg körülbelül 20 féle színárnyalatban található meg az üzletben. A mák szintén nagyon közkedvelt a vásárlók körében, önmagában is különleges dísz lehet az asztalunkon. Az egyik legkeresettebb pedig a preparált, vagyis stabilizált eukaliptusz. Mutatós, és nemcsak a rugalmasságát, de az illatát is megőrzi a tartósítás során. A legmenőbb száraznövénynek viszont a pampafüvet nevezném. A megfelelő padlóvázába helyezve például kiemelhetjük lakásunk sarkait. Egyszerű, természetes szépségek.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább