A cikk megjelent a Klikk Out 2014/02. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Fotók: Pixabay.com
Küldjek egy SMS-t? Vörösboros vacsora legyen gyertyafénnyel? Vegyek fel szexi fehérneműt? Vagy inkább tetováltassam magamra a nevét?
A Valentin-nap megosztó újkori ünnepnek számít: egyeseket már a puszta szó hallatán kiráz a hideg, mások pedig szinte számolják a napokat, míg végre meglephetik szívszerelmüket.
Február van. Épphogy túl vagyunk azon, hogy a boltok kirakatait lufiszívecskékkel, plüssmacival díszítették, sikeresen sulykolva belénk, hogy ideje volna ajándékokkal kifejezni szeretetünket a másik iránt. Karácsony után ez volt a következő „alkalom”, hogy szíveinket és pénztárcáinkat megnyitva, egy napra mindent elfelejtve szeressünk. Mire és kinek jó ez?
Szent Bálint a keresztény hit szerint a jegyesek és házasok védőszentje. Titokban eskette meg azokat, akik nem léphettek házasságra a császári Róma törvényei alapján. Hite miatt fogva tartották, utolsó napjaiban meggyógyította börtönőre lányát vakságából. Kivégzése napján, február 14-én búcsúlevelet küldött a lánynak, melyet így írt alá: A Te Bálintod.
Ez a legelfogadottabb magyarázata a Valentin-napi üzenetküldés elterjedésének.
A kedvesség, figyelmesség napjaként tartják számon szerte a világon, e napon gyakran barátok, családtagok is meglepik egymást. Az ajándék beszerzésének nélkülözhetetlen eszköze az üzleti kampány, amely speciálisan erre a napra tartogat akciókat, a vásárlási kedvet felkorbácsolva.
Mára egész kis iparág fejlődött a Valentin-napi mizéria köré, a dekorációs elemek, bögrék, kispárnák, terítők mind-mind szívecskés mintába öltöznek.
Az ünnep táján enyhén megemelkedik a boltok forgalma, a tömegkommunikációs eszközök pedig szinte harsogják, hogy ezen a napon vásárolni, meglepni és költekezni kötelező. Február végén már nyoma sincs a szirupos szívecskeözönnek, az ajándéktárgyak pedig újabb egy évre kartondobozok és raktárak mélyére kerülnek.
Meglepni akkor jó valakit, ha ismerjük az ízlését, szokásait, ha a titokzatos apróságot úgy választjuk ki, hogy passzoljon a megajándékozotthoz.
A nők márpedig vágynak a szép szavakra, elismerésre, meglepetésre kedvesüktől – de nem csak ezen az egy napon. Lehet pironkodni vagy letagadni, de mindenki örül a spontán kedvességnek – legyen akár az egy bók is.
Megfigyeltem, mennyire nem tudunk mi, nők a kedves szavakra reagálni…
Példa 1:
- Jól nézel ki, szép rajtad ez a ruha.
- Ó, ez már egy ezeréves darab, a szekrényből húztam elő, ki se vasaltam.
Példa 2:
- Tetszik így a hajad, fiatalít.
- Jaj, ne is mondd, múlt héten kellett volna mennem fodrászhoz, nézd, hogy le van nőve…
Kétségbeejtő, mennyire nem vagyunk tisztában a szépség fogalmával és milyen esetlen gyerekekként viselkedünk, ha kedves megjegyzést tesznek ránk. Pedig nyugtázhatnánk a bókot egy kedves mosollyal, megköszönéssel is. Mennyivel egyszerűbb, és mégis milyen nehéz, hogy egy pillanatig ne legyünk végzetesen maximalisták magunkkal szemben…
Ha van valami, amit a férfiaktól elleshetnénk, akkor az az a lazaság (nem összetévesztendő az igénytelenséggel!), amivel a külsejüket értékelik és karban tartják.
Mivel a Valentin-nap mindenkit utolér közvetve vagy közvetlenül, az egyik közösségi oldalon kommentelésre hívtam ismerőseimet.
A cikk befejezéseként álljon itt néhány vélemény azoktól, akik hozzászólásaikkal járultak hozzá a (nem reprezentatív) felméréshez:
„Szuper, hogy a pasik arra vannak kényszerítve, hogy virágot vegyenek egy nőnek. Egyre inkább elfeledkeznek erről. Ami kár az egészben, hogy köré épült ez a nagy marketing cukormáz és kialakult a Valentin-ipar a sok plüss hülyeséggel, stb. És azért egy baj mégiscsak van, hogy a média és szociális nyomás elhiteti veled, ha egyedül vagy ezen a napon, akkor meg vagy lőve.”
„Szerintem a Valentin-nap nem ünnep, inkább csak egy megemlékezésnek nevezném. Nincs abban semmi rossz, ha a szürke hétköznapokban van egy nap, ami konkrétan emlékeztet bennünket arra, hogy vannak szeretteink, és hogy van kikért hálásnak lennünk. Mert a mindennapok taposómalmában gyakran elfeledkezünk a kedvesünkről…”
„Mű-ünnep”. Arra való, hogy némi pénzt kihúzhassanak belőled, ha még maradt netán karácsonyról.
– Nem lepek meg senkit.
– Vicces vagy kínos? Épp elég kínos ez az „ünnep” önmagában is.
– A legjobb ajándék az, ha szóba sem kerül.
…Némi közhely: minden nap kell szeretni, nem csak feb. 14-én…”
„Véleményem annyi, hogy eme ünnepnap a leghullámzóbb emocionális élményeket, úgy vélem, a pubertásoknak okozza, ahol világvége, ha nincs épp legényed, vagy ha van, oda-e add neki a szüzességed. Mostanra már benőtt fejlággyal a semlegesek táborát tarkítom… Ugyanis ha valamivel iszonyatosan foglalkozol, és ha a valamivel való foglalkozás ellen iszonyatosan protestálsz, az lényegében ugyanazt jelenti…”
Szingliknek és közömbösöknek üzenem, hogy én se vagyok elragadtatva a Valentin-napi őrülettől, de már rég nem szorul össze a gyomrom, ha szó esik róla. A csokiszívecskéket elfogadom, a virágnak örülök, de csendes megfigyelőként nézem, illetve mosolygom meg a trendet.
Az internetes hozzászólóknak hálásan köszönöm, hogy véleményükkel gazdagították ezt a kis írást – azoknak is, akiké most nem fért bele a cikkbe!
