M(ua)y Thai (1. round): Hat hét a paradicsomban – A magyar gyomor ütközete a távol-keleti ízekkel!
Fotók: a szerző archívumából
Hogy is jutottam a távol-keleti ízvilághoz? Én, Mundi Jóska, a hagyományos magyar gasztronómia „főborsolója”, a Betyártanya vándorétterem tulajdonosa, egyben séfje. Én, aki a pacalpörköltet is rántott hússal fogyasztottam, én, aki még a régi „ízes” magyar tájszólást és a színtiszta magyar szívem érzéseit is belevetítettem a Betyártanya összhangjába, én, aki a hagyományos csallóközi és a magyar ételek irányába hangolódtam. Minden érzésemet és tudásomat belefőztem néktek a bográcsaimba, melyek sajnos már több mint egy éve a raktárban porosodnak…
Hol volt, hol nem volt, épp az ezredforduló évében jártunk, amikor is 2000 márciusában két barátommal együtt a győri plázában ólálkodtunk mozizás után, mikor csak megpillantottuk egy utazási iroda ajánlatát.
A világ több irányába vehettünk volna repjegyet, de mi a távol-keleti Thaiföldet találtuk a legvonzóbb úticélnak. Összetettük a fejünket, átgondoltuk a részleteket, és fél órán belül már zsebünkben is lapult a repülőjegyünk, amely egyenesen Bangkokba szólt.
Az utazási időpontunkat és az ott tartózkodásunk időtartamát sem kapkodtuk el, hiszen október elejétől pontosan hat héten keresztül terveztünk Thaiföldön maradni. Mivelhogy még jó fél év maradt hátra az utazásunkig, úgy döntöttünk, kiutazási szándékunkról nem szólunk senkinek sem, így kellőképpen meg tudtuk tervezni az utunkat, és felkészülni az ismeretlen világ meghódítására. Az elsődleges információgyűjtés után szinte bizseregve vártuk az utazásunk időpontját.
Két héttel az utazásunk előtt közöltem drága édesanyámmal, hogy több mint egy hónapig nélkülöznie kell a társaságomat, mivel „batyut” veszek a hátamra, és akárcsak a mesékben, elindulok egy „cipóval” a batyumban nagyvilágot látni, és szerencsét próbálni.
Ahogy közeledtünk az utazásunk időpontjához, naponta magasabbra szökött az utazási lázunk, így amikor eljött a nagy nap, szinte alig kaptam levegőt az izgalomtól. Kis kézipoggyászomba bepakoltam a legszükségesebb dolgaimat, egy-két napi váltóruhát, és seperc alatt a budapesti Ferihegyi repülőtéren találtuk magunkat.
El kell mondanom, hogy annak idején a MALÉV légitársaság egyenes járatokat indított Bangkokba, így a magyar borok kóstolása és a száztagú cigányzenekar hallgatása közben „nagyon kellemesen” telt el a tíz órás repülőút. Fáradtan, ám piszkosul kíváncsian érkeztünk meg Bangkokba, ahol úgy döntöttünk, tovább repülünk Koh Samui szigetére, majd hazafelé teszünk egy pár napos kitérőt a thai fővárosban, és jobban szemügyre vesszük azt.
Ahogy közeledtünk a célunk felé, már a repülő ablakából láthatóan trópusi szigetre, olyan mértékű boldogságérzet kapott el, amelyet nagyon nehéz felülmúlni, hacsak nem utazgatsz kedvedre a nagyvilágban.
Fél órán belül már a szállásunk recepcióján tárgyalgattunk a szobánk árával kapcsolatban, ami sikeresen le is zajlott, így kis pillanat múlva már a szobánkban zuhanyoztam, majd bámultam az erkélyről a tenger színtiszta és égszínkék vizét. Ahogy késő délutánra járt már az idő, egyre jobban kezdtek citerázni a gyomrunkban a „magyar zenészek”. És itt az a pont, amikor első alkalommal az életemben megismertem egy igazi, számomra újvilág ízkavalkádját, a Távol-Kelet egyik legszínesebb és legízletesebb konyháját…
Hova is menjünk ebédelni? – hangzott el a kérdés… Mivel már farkaséhesek voltunk, így a közeli tengerparton elhelyezett asztaloknál, egy kis kunyhó előtt leltünk rá az éttermünkre. Hét ágra sütött a nap, nagyjából 38 fok meleg volt árnyékban. Kérjük az étlapot, kapjuk a jéghideg üdítőt, és szemezgetünk a kínálattal. Az ételeket olvasva fogalmunk sem volt, miféle az ételkínálat, hiszen Jóska, Imre és Igor Dunaszerdahelyről honnan is tudta volna, milyen falatok is vannak ott feltüntetve. Így az otthoni szokásokhoz hasonlóan gondoltuk, rendelünk egy levest, és másodjára egy főételt, akárcsak odahaza. Néztek is jó nagyot a thai pincérlegények, ám ránk hagyták a döntésünket. Életemben először találkoztam a TOM YUM elnevezésű levessel, amit tenger gyümölcseivel kértem…
Hogy hogy jártam az első kanál elfogyasztása után? A mese és a gasztronómiai élményeim még csak most kezdődnek… 🙂
