Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Csiba Erik (In memoriam Csiba Tamás)
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Egy fiatalember lesz ma a vendégünk, aki korát meghazudtoló módon mesél a DAC közelmúltjáról. A lelátó és a pálya minden apró mozzanatára emlékszik, és nem utolsósorban kiválóan dobol. Jópár meccsen ott állt mellettem, érezte az ütemet, látszott rajta, élvezi amit csinál, Ervinék pedig a szárnyuk alá vették őt. Karakán gyerek, akár nyugodjék édesapja volt. A DAC csupán az egyik szenvedélye, szülőfaluja focijáért ugyanúgy rajong, meg úgy általában a futballért.
Csiba Erik eddigi legfiatalabb riportalanyom tele van életcélokkal, nemrég elhunyt édesapjának tett fogadalmakkal, amiből az egyiket már teljesítette, ám a másik még várat magára. S mert bátorkodtam rákérdezni, Erik ragaszkodott hozzá, hogy édesapját is kiemeljük a címben, azt az embert, aki megszerettette vele focit, aki először kivitte őt a zöld gyepre. A srác egyébként nemcsak a lelátón érzi jól magát, hanem a pályán is, pontosabban a kapuban, ő Felsőpatony – vagy ahogy ott mondják a Benke – korosztályos csapatának kapusa. Egy kapuskesztyűs sztorijáról Poór Tibor is írt már korábban…
Kezdjük a beszélgetést Dunaszerdahelyen, a DAC öreg stadionjában, aztán „körülnézünk” Felsőpatonyban, majd időutazunk a MOL Arénába.
A 2011/2012-es idényben kiesett a DAC az első ligából, a rá következő szezonban voltam először nyugodjék édesapámmal a stadionban.
A keleti lelátó álló részén volt a törzshelye, haverokkal, mondhatni egy saját brigáddal járt DAC-meccsekre. Az Alsókubínt fogadta a DAC, az volt az első meccsem Szerdahelyen. Kb. 1200 néző előtt, a vendégek kapusa Trabalík nagyon jól védett, sok helyzet kimaradt, 1:2 lett a vége az Alsókubín javára.
A szurkolók számonkérték a csapat teljesítményét, ezért Fodrek – aki azt hiszem, a csapatkapitány volt – kiállt eléjük. Olyan játékosok voltak a keretben, mint például Polaček kapus, aztán a mezőnyben: Marcin, Huber, Velický, Obžera, Nulíček, Adiaba, Boya. De mondhatnám még a Johancsik Patrikot és a Ravasz Tibort, utóbbi most az edzőm az iskolában.
Elkezdtem stabilan járni apuval a DAC-ra, otthon és idegenben is. Legmesszebb Bártfán voltunk, még a benti öreg stadionban. Többek közt emlékszem olyan csapatra, az volt a neve: Baník Ružiná, magyarul Rózsaszállás, kicsi falu, mint a Bacsfa. Velický rúgott az utolsó percben büntetőt, azzal nyert a DAC 3:2-re, majd megerősödött a Rózsaszállás és 1:1 lett az eredmény, Obžera egyenlített ki.
Vagy a somorjai 0:0-ra, tele volt somorjaival a főtribün, Diviš 11-est hibázott a DAC-nál. A tavaszi nyitómeccsen 3:0-ra nyertünk Liptószentmiklós ellen, a Polaček visszament a Slovanba, így már Malec védett. Végül az utolsó előtti fordulóban odahaza bebiztosítottuk a feljutást, Vágsellyével elég volt a döntetlen is.
Szóval 1. liga: rosszul kezdtük a bajnokságot, alig volt pontunk, a 7. fordulóban nyertünk először a Nyitra ellen. A háttérből mondogatták, hogy a Világi átveszi a klubot, jöttek erősítések is: Ujlaky, Turňa, Straka, Szabó Ottó, meg a kapus Penksa.
Minden meccsen küzdöttünk, és jött a sorsdöntő összecsapás a Nyitra ellen. Szakadt az eső, a szurkolók egy csoportja a Lidltől vonult a stadionba. Vezetett a Nyitra, és a Matúš egyenlített a felázott talajon egy érdekes góllal. 1:1 lett a vége, még semmi sem dőlt el, Kassán kikapott a DAC, majd következett az újabb sorsdöntő találkozó, ezúttal a Nagyszombat ellen. Szabó Ottó gyönyörű szabadrúgásgóljával megmenekültünk a kieséstől, hatalmas ünneplés volt a meccs után.
A következő években elkezdődött a stadion átépítése, ott voltam a Zólyombrézó ellen, mikor 5:1-re nyertünk, Szarka rúgott 4 gólt, ekkor átmentünk az északi tribünre, amit aztán lebontottak. Utolsó meccs az öreg stadionban megint a Zólyombrézóval volt, azt is megnyertük. Szencre is jártam, az katasztrofális időszak volt, egyszer sem nyertünk, Zsolnától 6 gólt kaptunk, mindenki várta, mikor nyissák meg végre a MOL Arénát…
Azt mondtam, itt teszünk egy kitérőt Felsőpatonyba. Sok jó játékost adott a DAC-nak is, de inkább legyen szó az ottani fociról.
Igen, a két kapust például, Farkas Sándor az Intertől került a DAC-ba, másik a Cséfai Tibor. De legismertebb talán a Gőgh Árpi. Egyszer elmesélte nekem, a Sparta ellen debütált sárga-kék mezben, 3:3 lett az eredmény, 20 percet játszott, és a Grigát kellett fognia. A ‘92/93-as idényben volt ez a meccs, a DAC már 3:0-ra vezetett. Jóval később születtem, 2004-ben, akkor 5. ligát játszott a Felsőpatony, mindig benne voltunk az első 8-ban. Erős volt a PSE, a Méhes Matyi (ő is volt DAC-os) játszott, saját nevelés volt a Miklós Atti, játszott a Videotonban is. Boda Feri jött Ligetfaluról, előzőleg még a Juriga Jozef, korábban játszott a Slovanba, de volt szlovák válogatott is.
A 2005/2006-os idényben babakocsiban vitt ki édesapám a meccsre, Nyitracsehivel játszottunk. Háromévesen már minden meccsen kint voltam, 3-4 szezont maradtunk az 5. ligában. Vicsápapáti ellen 2:1-re nyertünk, az nagyon nehéz meccs volt. Változott a keret, új játékosok jöttek: Fatona Géza, Tibor Jančula, Mišo Štrba, szép idény volt.
Változások történtek a vezetőségben is, leváltották a polgármestert, aki egyben a zöld-fehér PSE szponzora is volt, az új polgármester pedig már nem támogatta a benkei focit.
Hosszú idő után, a 2007/2008-as idényben kiestünk a Szerdahelyi járás 1. osztályába. Nehéz volt összerakni a csapatot, a legjobbak elmentek, végül egy osztállyal megint lejjebb kerültünk.
Édesapám haláláig vezetőségi tag volt a PSE-nél, a 4. ligától egészen a 2. osztályig. Sok munkával járt ez, figyeltem őt, mit csinál éppen. Mindig is feljebb szerettünk volna játszani, mint az átlag járási települések.
A 4. ligában városok is szerepeltek, Szakolca például, őket idegenben legyőztük 3:0-ra is. Vagy Verbó, ahol akadtak rosszindulatú emberek, akik szidták a magyarokat.
Létrehoztam egy szurkolói csoportot Warriors néven, tagjai vegyesen korábbi idősebb szurkolók, illetve korombeli srácok. Jelen pillanatban a benkei foci nem azon a szinten van, ami megilletné. Ígéretet tettem édesapámnak, amikor bekerült a kórházba – még a vírusidőszak elején -, minden erőmmel azon leszek, hogy visszakerüljön a Felsőpatony a 4. ligába.
Ehhez olyan vezetőséget kell összehozni, akik alkalmasak a feladatra, illetve szponzorokat kell találni. Személy szerint a kapusposztban tudnék segíteni a klubnak, szeretnék a 4. ligában védeni PSE-mezben.
Ez az egyik életcélom, a másik ígéretemet, hogy bekerülök a sportiskolába, már teljesítettem, de sajnos apu már nem élhette meg.
A másik fogadalmamban szeretném, ha segítségemre lenne a Straka Sanyi és az Ibolya Zoltán, valamint a háttérből Ozsvald Ákos és a hozzánk hasonló emberek!
Ugorjunk vissza még pár mondat erejéig a DAC új stadionjába, vagyis a MOL Arénába, ahol úgy ismertelek meg, hogy dobolsz a kerítésnél.
Trencsén ellen játszottuk az első meccset, nyertünk 2:0-ra. A dobolás otthonról jött, szüleim és nagyszüleim bíztattak, hogy jól csinálom. Így aztán csatlakoztam a táborhoz, Ervinék befogadtak harmadik dobosnak.
Meg volt a Habos Napok sörsátor, ott is doboltam. Mostanra ez elmaradt, és csak otthon, Felsőpatonyban viszem ki magammal a dobot.
Anyuval és apuval jártunk stabilan hazai meccsekre, idegenbe is, de Fradira szintén, egészen apu haláláig. Amióta meghalt az apu, elég vegyes érzésekkel járok meccsre.
Végre olyan a foci Szerdahelyen, amit megérdemelnek az emberek. Bízok a 2. helyben, de titkon remélem, hogy a Slovant is utol tudjuk érni, és bajnok lehet a DAC!
Nos Erik, nem „DAC-ból” mondom, de úgy legyen, és amit édasapádnak megígértél, ezzel az alázattal és fanatizmussal hamar teljesülni fog! Remélem pár év múlva leírhatjuk azt a sztorit is!
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK…
