Kétféle magyarázat létezik az élet keletkezésére, egy tudományos és egy mindenek felett álló. A tudomány jelen állása szerint az egyik ésszerűbb, míg a másik elmélet, csupán hit alapján megalkotott tézis. Nem tisztem firtatni, és nem is fogom kétségbe vonni a szakemberek szavahihetőségét, csupán megérteni és megértetni szeretném a hit, a vallás üzenetét, a hívő emberek óhaját. Szó volt róla a napokban, hogy nyissák meg a templomokat, hisz’ ha a pék csak a kamerán keresztül mutogatná az éhes embereknek a kenyeret, attól még nem laknánk jól.
A hívő ember szerint Krisztussal való templomi találkozás nem jelenthet kockázatot a járványügyi szabályok betartása mellett, a szentáldozás utáni vágy minden templomba járó ember természetes szükséglete. Így volt ez évszázadokon keresztül, ha nem hittünk volna a csodákban, nem lennének szentjeink sem. Persze Isten mindenütt jelen van, az nem lehet kifogás az imára, hogy zárva vannak a templomok, viszont a hit testi és lelki megélése egyidejűleg az alapja a feloldozásnak, a szentségek kiszolgáltatásának.
Magam sem vagyok templomba járó ember, még csak nem is gyakorlom a hitem úgy, ahogy azt a Szentírás megkövetelné. De hiszek Istenben, továbbá hiszek a hely spirituális erejében.
Szerdahelyen számos ilyen hely van, legyen az egy útmenti kereszt, vagy éppen a templom. Esetleg valamelyik Lourdes-barlang a Szeplőtelen Szűzzel. Furcsa elegye lakozik bennem a hitnek, lévén református vagyok, akiknél kicsit másképp értelmezik a jelképeket. A lelki megnyugvásban és az egyistenhitben viszont kitartok. És ehhez bizony kell egy hely, mindegy hol legyen az. A dolgok úgy állnak, hogy míg a járvány tombol, és gyógyszerek, valamint az oltás nincsenek mindig kéznél, a hívő ember „gyógyszere” maga a hit. A nem hívő ugyanúgy vágyakozik számára nélkülözhetetlen materiális dolgokra, vagy csak egy kocsmai partyra.
Sőt, úgy tartják egyesek, hogy a bajban nem elzárni kell az embereket Istentől, épp ellenkezőleg. Régebben a kolostorokba menekültek az emberek a járványok elől, ma az otthonaikba.
Ismételten hangsúlyoznám, nem lázadni szeretnék, csupán megérteni és megértetni, akiket mondjuk az online szentmise vagy istentisztelet nem elégít ki. Sokan vannak, főleg idősebbek, sajnos a legveszélyeztetettebbek is egyben, ezért a leginkább Isten után sóvárgók.
Munkába menet a pincében, egy közös kerékpártárolóban öltözöm fel, itt bukkantam rá egy zöld láda mögötti feszületre. Mindig is ott volt, csak eddig ügyet sem vetettem rá.
Valószínűleg valamelyik szomszéd rakhatta oda, egy darabig csak nézegettem, napokkal később elkezdtem imádkozni előtte, amit azóta minden munkába menet előtt megteszek. A pince lett a „templomom”! Ez is olyan megmagyarázhatatlan dolgom lett, akár másnak a kerékpározás, holott korábban sosem túrázott, most viszont a bezártság előhozta belőle a vágyat a természet után.
A bevásárlóközpontok zsúfolásig, miért épp a lelki táplálékot tiltják? Én megértettem, és kompromisszumot kötöttem. Jézus a zöld láda mögött, s ahol Isten fia, ott az Isten is!
Különleges hely lett a pince, átfutott az agyamon, eldugom a feszületet, nehogy eltűnjön. Aztán arra jutottam, hogy jövök én ahhoz, hogy mások elől elrejtsem Jézust, így inkább a ládát toltam hátrébb. Akik esetleg elmém aktuális állapotát firtatnák, jusson eszükbe, féltik-e családjukat és magukat a kórtól? Mert bizonyosan féltik, és hogy ebben mi az, ami az orvosláson túl segítséget nyújthat számukra, roppant individuális. Pár héttel később, egy séta alkalmával a kicsikkel észrevettem, hogy a sikabonyi körforgalom építése miatt kivágták a fákat a Mindenszentek temploma előtt. Ezáltal a templom „előbújt” a fák takarásából – ugye milyen érdekes? – gondoltam magamban. Nekem csupán a zöld ládát kellett hátrébb tolnom, hogy „jobban lássam” Istent. Kitartást barátaim!