A vállalkozók felélték tartalékaikat, üzletnyitást és a gyors oltást szorgalmaznak

A vállalkozók az ország lakosságának mielőbbi beoltását, a vállalkozói környezet javítását és az adminisztrációs terhek csökkentését sürgetik, derül ki a körükben megvalósult felmérésből, melyet az INEKO intézettel együttműködve a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) végzett február folyamán. (NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)

A járvány a megkérdezettek véleménye szerint rendkívüli mértékben rontotta a vállalkozások feltételeit, s amennyiben megismétlődne a tavalyi helyzet, a válaszadók felének elmondása szerint már csak néhány hónapig, maximum egy évig volnának képesek fennmaradni.

Tíz megkérdezettből heten úgy gondolják, hogy a vállalkozói környezet az elmúlt évben rosszabbodott, négyből hárman azt válaszolták, hogy a járvány tavaly veszélybe sodorta a vállalkozásukat.

A leggyakoribb okok között azt sorolták fel, hogy termékeik iránt csökkent a vásárlók, megrendelők érdeklődése, de nagyban hozzájárultak a járványügyi korlátozó intézkedések és mindebből adódóan a tartalékaik kimerülése is.

A cikk egy részlete a dunaszerdahelyi.sk-val való együttműködésünk révén kerül közlésre

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább