Egy újabb remek dolog, amit furcsamód épp a koronavírusnak „köszönhetően” tapasztalhattam meg, hogy milyen jó is elszakítani magam a digitális kütyüktől, a számítógépemtől és a telefonomtól.
Persze addig sem hallgattam el, ugyanúgy olvashattátok a cikkeimet akkor is, amikor épp lázas verejtékkel áztattam a takarómat. (Szerencse, már nem ez a helyzet.) Ez volt az egyetlen kreatív tevékenység, amit meg bírtam tenni: kis szösszeneteket írni Nektek.
Segített a tudat, hogy minden nehézség ellenére a figyelmetek nem lanyhul és ugyanolyan lelkesen és kíváncsian olvassátok a Klikk Out cikkeit, ahogy korábban is.
Most mégis arról kell beszélnem, hogy milyen jó volt nem részt venni a közösségi oldalakon, hogy mennyire nem hiányzott mások véleménye a számomra teljesen irreleváns dolgokról.
S a legmegdöbbentőbb mindebben az volt, hogy ezt korábban még csak észre sem vettem. Mármint azt, hogy olyan infókkal bombáznak, amit nem tudok hasznosítani, vagy teljesen feleslegesek és egy cseppet sem teszik jobbá az életem.
Sajnáltam persze korábban is azt a sok-sok időt, amit a Facebookon, vagy Instagramon töltöttem, de a hétköznapjaimra gyakorolt hatásával már kevésbé foglalkoztam.
A brandépítés, a „netes arcom”, a virtuális karakterem megtervezése rengeteg időt és energiát emésztett fel. Szerettem volna kialakítani magamról egy képet. Egy olyat, ami konstans – amitől amúgy nem is állhatnék távolabb. A sok érzelem ugyanis, ahogy talán Ti is saját bőrötökön tapasztalhatjátok, könnyedén kikezdheti a víg kedélyt, a harmonikus hétköznapokat és a gondosan kialakított, praktikus rutint.
Minderre nemet mondtam! Mármint nem én, hanem a korona. Még beszélni sem tudtam, nem hogy felkelni az ágyból és a számítógép elé ülni, vagy a telefonon géppuska sebességgel pötyögni.
Újra összetalálkozhattam magammal.
Ez a mélypont tökéletes volt arra, hogy visszatérjek az alapelvekhez, a maximum egyismeretes egyenletekhez, ahol a betegség időtartama az x. De aztán az is kiderült. Egy hónap volt az ismeretlen tényező.
Egy hónapig se telefon, sem számítógép, sem munka. Totális restart, igazi újraindítás, gyökeres reboot.
A színek is mások lettek, eltűntek az árnyalatok, végre újra alapszínekben látom a világot. A kék az kék, a piros az piros, a sárga az sárga. Nem bonyolult, nincs bizonytalanság. Az igaz ember igaz, a hamis ember hamis, itt is letisztult a kép. Milyen jó! És egyszerű.
