FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Egyszerű sport a foci, egy labda kell hozzá, meg két csapat. De lássuk, mi kell a dunaszerdahelyi focihoz? Hát elsősorban a DAC, meg kell egy legyőzendő ellenfél, a sárga-kék szurkolók, a csapat körül folyton nyüzsgő emberek, és Silvia Lieskovská Rózsaová a DAC Store-ból! Mai vendégünk nélkül szinte elképzelhetetlen egy hazai DAC-mérkőzés, nincs olyan szurkoló, aki ne járt volna legalább egyszer életében a DAC hivatalos termékeit árusító üzletében, a DAC Store-ban. És persze a DAC Múzeumban, ami az üzlet hátsó részében található, ahol minden a régi idők focijára emlékeztet.
Szilviát a DAC-hoz kötődő emlékeiről kérdeztem, arról is, milyen a „szentély” üzletében eladóként dolgozni. Talán nem mindenki tudja, hogy egykor ő is aktív játékos volt, s ha módja van rá, mind a mai napig „labdába rúg”. Gazdag műsorfüzet-gyűjteményem egyes darabjait neki köszönhetem, csupán egy üzenetembe került és tudtam, biztosan számíthatok a kedvességére. Eddig „nála” fotózkodtak a DAC-os riportalanyaim, ezúttal őt fotóztuk. A legszebb képek mosolyognak is.
Kezdjük az alap információkkal, hogy ismerkedtél meg a DAC-cal, úgy is kérdezhetném, mi volt a DAC Store előtt?
Nyáradról származom, és a 80-as évek elején Szerdahelyre jártam középiskolába, már akkor jó meccsek voltak a DAC-stadionban. Abban az időben inkább csak a kerítésen lógtunk. A szorosabb kapcsolatom a klubbal 2009-ben kezdődött, amikor Konrád fiam Takács Pista hívó szavára elkezdett focizni a DAC korosztályos csapatában. Jobban mondva csapataiban, hiszen évfolyamonként lépkedett egyre feljebb, egészen az U15-ig.
Csapatvezetőt kerestek, szívesen elvállaltam, a foci nem volt idegen számomra. Ez a feladat tulajdonképpen egésznapos programot adott.
Először a diákcsapat játszotta le a meccseit, azután a stadionban a felnőttek következtek, addigra mindig visszaértünk. Ettől a pillanattól kezdve nem hagytam ki egy hazai találkozót sem, de ugyanúgy jártunk idegenbe is.
Én tudom, hogy nem idegen számodra a foci, de biztosan kíváncsiak az olvasók is egy gazdag labdarúgó karrierre.
Érettségi után a Testnevelési Főiskolára jelentkeztem Pozsonyba. Nem vettek fel azonnal, de maradtam Pozsonyban nevelőnőként. Az ottani főnöknőm, Olga Huterová 1. ligás labdarúgó volt, a Vinohrady csapatában játszott.
Egyszer megkérdezte, volna-e kedvem beállni közéjük, persze érdekelt a dolog. Így lett belőlem női 1. ligás focista 86 és 90 között, söprögető poszton játszottam. Végül Nyitrán fejeztem be a főiskolát, de a foci végigkísért mindenhova.
93-ban férjhez mentem Nyárasdra, ahol később szintén megpróbálkoztunk összerakni egy női focicsapatot, néhány alkalmi meccsre összeálltunk ugyan, de nem neveztünk be bajnokságba. Abban az időben nagy divatja lett a női focinak.
Létezett egy régióbajnokság 11 csapattal a Szerdahelyi, Galántai, Komáromi járásokból. Megkerestek a királyréviek és leszerződtettek. Tudom, hogy senki sem nélkülözhetetlen, de elmondhatom, hogy attól a pillanattól kezdve veretlenek voltunk. 12 évig játszottam Királyréven, Viktória lányom mindig a pálya mellől buzdított. Ez a 12 év meghatározó volt az életemben, kiváló társaság jött össze.
Még saját himnuszunk is volt, emlékszem így kezdődött: „A lányok, a lányok, a lányok asszonyok…” Idővel egyre kevesebben lettünk, a lányok férjhez mentek, család, stb. 2004-ben ért véget a királyrévi történetem, de a focitól nem tudtam elszakadni. Mindeközben 2000-ben edzői képesítést is szereztem, akkor az alap a C-licensz volt.
Elmentünk Mondok Árpival a Dunaszerdahelyi Járási Labdarúgó Szövetség elnökéhez, Benovič Árpádhoz, hogy szeretnénk egy hivatalos kispályás- vagy félpályás bajnokságot, immár csak szerdahelyi járásbeli csapatokkal. Öt csapat jött össze, Kisudvarnok, Egyházgelle, Eperjes, Alistál, valamint a tanyiak, akik Nagymegyer néven játszottak. Először hétvégenként zajlottak a fordulók, később, hogy ne kelljen annyit utaznunk, tornák formájában.
Sokáig ez sem működött, s bár mind a mai napig vannak tornák, de már nem hivatalos keretek között zajlanak. Tagja vagyok a női 35 év feletti válogatottnak is, ha hívnak és ráérek, akkor megyek. Az a baj, hogy a női foci nem kap akkora teret, mint kellene.
Tíz éven keresztül szerveztem a nyárasdi sportcsarnokban a Rózsa Kupát, ami egy nemzetközi esemény volt, itteni, cseh és magyarországi női csapatokkal. A győztes serleget kapott, posztonként is díjazottak voltak a legjobbak, valamint a legtöbb gólt szerző játékos. Végül mindenki kapott egy szál rózsát…
A legtöbben úgy ismernek talán, hogy Szilvia a DAC fanshopból, vagy egyszerűen csak a „fanshopos csaj”. Milyen ez a munka?
Úgy mondanám, hogy ennél testhezállóbb munkát el sem tudnék képzelni magamnak, talán nem is nevezném munkának. Elsősorban az emberi kapcsolatokról szól, itt mindenki a barátom.
Olyanokkal is órákat tudok beszélgetni, akikkel először találkoztam életemben. A szurkolók megállnak meccs előtt, körülnéznek, nem feltétel a vásárlás, lényeg, hogy újra és újra visszajöjjenek.
Mindig van valami újdonság, persze ritka az olyan ember, aki nem vesz semmit, ha csak egy kis apróságot is, de vesz. Vagy csak műsorfüzetet kér, esetleg a Cashless kártyáját jön feltölteni.
Vannak visszatérő vendégeim, vannak olyanok, akiknek meccs előtt „kötelező” megállni a Szilviánál, ez hozzá tartozik a programjukhoz, a hangulathoz.
Vagy a nyugdíjasok, ők hétköznap is benéznek, elbeszélgetnek, mi lesz a következő meccs eredménye, vagy milyen volt a legutóbbi találkozó. Megkínálom őket cukorkával, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, minél többet beszélget egy ember, annál jobban megnyílik előtted. Olyan még nem fordult elő, hogy valakinek azt kelljen mondanom, nem tudok segíteni. Ha én akkor és ott nem is, de találunk megoldást.
2018 márciusában kezdtem a DAC-nál dolgozni, az emberek felismernek az Arénán kívül is. Meccsnapkor van a legtöbb ember, ilyenkor általában magát a mérkőzést nem látom, de azért ki szoktam menni oldalra, hogy ha csak egy rövid időre, de lássam hogy játszik a DAC.
Minden nap találkozok játékosokkal, néha bejárnak az üzletbe is. Általában szuvenírt vesznek valamelyik ismerősüknek, ilyenkor megmondják, például mi legyen rávasalva a mezre. De az Arénán kívül is felismernek, a Vida Máté legutóbb például egy benzinkúton. Nem csak köszöntött, megkérdezte mi újság van? Ugye az üzletben és hazafelé menet is a klub termékeit viselem, ez alap.
Jelenleg a DAC Store a Covid-helyzet miatt hivatalosan zárva tart, de lehet online rendelni, amit aztán át lehet venni személyesen az üzlet előtt, hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 12 óra között. Sokan kihasználják a vásárlás ezen módját.
A régi stadionnak is megvolt a maga varázsa, ennek az újnak is, de ez inkább elvarázsol. Nincs ember, akinek ne tetszene, mindenki tisztelettel és elismerően beszél a csapat körüli dolgokról. Lényeg persze a DAC-győzelem!
Köszönöm a beszélgetést, igazából mindent köszönök, a műsorfüzeteket, az időt, a sok szép képet, amit ehhez a sorozathoz készítenek a Klikkout ügyes fotósai az üzlet háziasszonyánál. Hajrá DAC!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
