M(ua)y Thai (5. round): Hat hét a paradicsomban – A magyar gyomor ütközete a távol-keleti ízekkel!

Fotók: Pixabay.com

Aki járt már a thaiföldi Koh Samui-n, és nem volt a Green Mangóban, tán nem is járt a thai éjszakában. Sok „green” található Thaiföldön… Green papaya, green mango, green coconut, és még sok más… 🙂 A legjobban az ázsiai fűszernövények ízvilága varázsolt el, amelyekkel szinte teljessé teszik az ételeket, és olyan egyedi zamatot varázsolnak az étkeknek, hogy sokszor tátva marad a szám…

Ha lemaradtál az első részről, itt találod:

M(ua)y Thai (1. round)

M(ua)y Thai (2. round)

M(ua)y Thai (3. round)

M(ua)y Thai (4. round)

A szám tátva volt ébredéskor is, az átmulatott éjszaka után, hiszen az első nap már annyi mindent átéltünk, hogy szinte delíriumban voltunk. Fiatalság, bolondság, ám akkoriban azt sem tudtam, hogy miként jutottunk el a szállásunkra.

Egy vadvilágból érkeztünk mi is, hiszen a dunaszerdahelyi „aranykorszakot” senkinek sem kell bemutatnom, ám nagyon ritka eset volt abban az időben is, hogy jómagam akár csak egy kupica alkohol fogyasztása után is valamilyen járművet vezessek, ám ott és akkor ez nem nagyon számított, így nem nagyon vettem figyelembe, hiszen nagyon sokan még a motorjukat sem találták, (akárcsak jómagam), majd a biztonsági őr segítségével egy idő után sikerült. Indulás előtt megkérdezte, hogy minden rendben van-e, majd miután visszajeleztem, hogy igen, minden a legnagyobb rendben, elindultunk a fiúkkal, Nunival az élen, hiszen a világ összes kincséért sem találtunk volna vissza a szállásra, amely a sziget Bophut nevű részén volt található. A többire már nem emlékszem, csak arra, hogy miután reggel felébredtem, hála az istennek, mindannyian rendben voltunk…

Már hét ágra sütött a nap, miután első ébredőként lementem a tengerpartra és beültem egy kávéra a Mermaid Resortunk teraszéttermébe. Egy másodperc alatt ott termett egy fiatal, mosolygós pincér, és már üdvözölt is:

– Hello, my friend!

– Heló, heló – mondogattam, miközben a fejem még mindig majd szétszakadt a múlt éjszakai hangos zenétől.

– Ittál az éjszaka? – kérdezte Koku, a pincér, akivel összekomáztam azonnal, amint elmondtam neki, hogy hat hétig reggelente el kell majd viselnie a társaságunkat. A többiek még meg sem jelentek, de én már a biztonság kedvéért előre „beharangoztam“ őket.

Pokolian éhes voltam, egyben szomjas, és valószínűleg sok más bajom is volt, így Koku javaslatára ittam egy kávét, és közben egy vöröses koktélt kezdett készítgetni, amelyre csak annyit mondott: „First Aid For You!” Így hát kávékortyolgatás közben, amint kézbe kaptam, az utasítás szerint egy szuszra megittam… Majd’ elhánytam magam az ízétől, de nagyon rövid idő múltán valóban jobban lettem.

Ahogy ott elmélkedtem a teraszon, pár pillanat múlva előkerültek a „hangover“ társaim is, majd megegyeztünk abban, hogy muszáj lesz valamit ennünk, hiszen a „magyar zenészek“ rendesen citeráznak a gyomrunkban.

Mit tegyünk, hova menjünk? Hát, van motorunk, üljünk fel rá, és induljunk el egy felfedező túrára, Nuni úgyis csak estére látogat meg minket újra, elvégre egy szigeten vagyunk, csak nem veszünk el -elmélkedtem hangosan. Így hát néhány röpke pillanat múlva már róttuk is az utakat, míg észre nem vettünk egy piacot. Beintettem a fiúknak, hogy álljunk meg körülnézni. Akkor még nem tudtuk, hogy a Bank Rak-ban található halpiacra tévedtünk be, ahol oly iszonyatos bűz terjengett, hogy a svéd „Surströmming“ francia parfümnek tűnt mellette. Ám mivel érdekeltek a különlegességek, valahogy összeszedtük magunkat, erőt véve nekiláttunk a nézelődésnek. Ezer fajta hal, kígyó, béka, kagyló, rák és még ki tudja, mi, oly sok minden megtalálható volt a felkínált portékák közt. Éhségünket a látvány nem fokozta, ám nem is csillapította, így egy kis körültekintés után leültünk a járdára, és felnyitottunk három darab friss „green coconut“ kókuszt, amelynek vizét életmentő volt szürcsölgetni.

Ahogy ott üldögélünk szépen, némán, csendesen, figyeltünk minden egyes mozdulatot, egyszer csak észrevettem egy bambuszból összetákolt bódét, amelyen a „green papaya salad“ felirat volt olvasható. „Fiúk, csapjunk be egy laza salátát, úgyis rettentő hőség van, majd vacsorázunk egy komolyat, miután megérkezik NUNI is.” Miután Imike és Zemliak is rábólintottak, megesett az első találkozásom a thai zöld papaya salátával.

Ahogy a „mama“ készítette, már az megért egy misét, részletesen figyeltem, milyen zöldségeket és alapanyagokat használ, melyekből egy kimondottan elegáns salátát varázsolt, amelyet jázmin rizzsel vagy tavaszi tekercsel kérhettünk.

Miután helyet foglaltunk, szinte az utcán, a legegyszerűbb műanyag székben, egy tisztának mondható asztalkán elkezdtük majszolgatni…

A Som Tam-ról, avagy a zöld papaya salátáról nagyon megosztóak a vélemények, hiszen van, aki imádja, és van, aki látni sem bírja. Én azok közé tartozom, akik akár naponta el tudnák fogyasztani ezt az egyszerű, ám számomra a világ egyik legkirályabb salátáját.

Miután belekóstolsz, édeskés, savanykás, fokhagymás, csípős és fanyar ízvilág keveredik a halszósszal, a tamarinnal és az szárított rákok ízhatásával. Egy annyira összetett ízvilág, hogy ha csak valamelyik összetevő nem, vagy kisebb, esetleg nagyobb mennyiségben kerül bele, az étel ízvilága szétbomlik, akár egy kártyavár. Nekem közel egy évig tartott, amíg tökéletesre tudtam hangolni a saláta ízharmóniáját.

Szóval ahogy bekanalaztam az első falatot, észrevettem, hogy a különlegesen ropogós zöld papaya nagyon hasonló ízvilággal és állaggal rendelkezik, akár egy uborka, de mégsem olyan. A paradicsom, miután levét kinyomkodták egy mozsárban, nagyon kellemes, lédús állagú alapot biztosít az ételnek. A méteres, porhanyós zöld bab és a roppanós sárgarépa kellőképen édeskésízhatással bír. Szinte összefolyik a nyál a számban, ahogy írom a sorokat, hiszen az egyik legmeghatározóbb alkotóeleme a papaya salátának a lime, ami iszonyatosan brutális ízkavalkádot eredményez, miután mindezt még párosítják a pálmacukkoral. Mindehhez hozzájön még a rengeteg ázsiai fűszernövény, melyek közül az egyediséget illetően főképp a koriander a főcinkos, emiatt oly imádnivaló ez a saláta. Ahogy befejeztük, még sokáig érezhető volt az étel perzisztenciája, majd már lazán, ám mégis jóllakottan pattantunk fel motorunkra.

További felfedező útra indultunk, míg rá nem leltünk a Choeng Mon részen található öbölre, ahol a szó szoros értelmében seggre ültem a hófehér homokban. Egészen naplementéig élveztük a semmittevést, amíg nem közeledett a Nunival megbeszélt találkozásunk, így hát szedtük a sátorfánkat, és elindultunk a szállásunkra, ahol megvártuk az esti „őrangyalunkat“, ki újra belevitt minket valamilyen bolondságba…

Folytatás a következő cikkben…