Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha abban az adott pillanatban megtennénk azt, amit meg kell. Nem gondolnánk túl a dolgokat, nem teketóriáznánk, egyszerűen csak cselekednénk.
Rá kell jönnünk végre, hogy nekünk, embereknek is teremtő erőnk van. Felelősek vagyunk az életünkért és igenis van beleszólásunk.
Te is! Én is! Mindannyian hősök vagyunk. Felelősséggel és isteni erővel bírunk, amivel megváltoztathatjuk a megváltoztathatatlannak tűnő dolgokat is.
Gondoljatok bele, már most győztünk. Mind győztesek vagyunk. Itt vagyunk, lélegzünk. Saját életünk főszereplői, hús-vér emberek, akik tehetnek magukért.
Miért sajnáljuk hát magunkat?
Ha ma rosszul keltünk, az is egyedül a mi döntésünk. Még féléber állapotban hagytuk magunkat belesüppedni a szomorúságba, a fáradtságba, vagy akármibe is. Ott és akkor, az ágy szélén ülve, abban a szent pillanatban egyedül rajtunk múlott, hogy engedünk-e a melankóliának és az önsajnálatnak, vagy sem.
Tegyük fel, hogy nem engedünk és még abban a féléber állapotban sem hagyjuk, hogy az egész napunk egy gyenge pillanat miatt félrecsússzon.
Ha rossz napunk van tehát, és nem értjük, hogy miért, akkor azelőtt, hogy a frontot, a reggeli kolbászos tojást, vagy valaki mást hibáztatnánk, gondoljunk bele, hogy aznap hol siklottunk félre, mikor hagytuk, hogy a bántó gondolatok uralkodjanak el bennünk.
Itt a tavasz, most minden kibújik a föld alól, nemcsak a nemes, szép növények, az illatozó virágok, hanem a fojtó gaz is szárba szökken. Ha nem gondozzunk szívünk kertjét, ott is könnyen elszaporodhatnak a kártévő növények és megölnek minden más, hasznos cserjét maguk körül. Azonban egy kis odafigyeléssel valódi békét teremthetünk kiskertünkben és a szívünkben.
Cselekedni kell hát és a mérgező gondolatokat, ahogy a mérgező növényeket is, még időben kell kiirtani, és helyettük bizalmat, elfogadást és szeretetet ültetni.
