FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mai vendégünk, Tóth Csaba által egy újabb érdekes élettörténetet követhetünk figyelemmel. Csabát főszerkesztőnk, Poór Tibi ajánlotta riportalanynak, a régi idők megbecsülése és tisztelete emlékére. Fiatalok voltak és szépek, a stadionon kívül is rendre összejártak, hogy hódoljanak a világ legnépszerűbb sportjának a grund szabályai szerint. Ma is megtennék, hisz a szépség örök, a DAC még mindig nagy szerelem, csak az idő haladt azóta tova…
Mit jelent számodra a DAC, úgy is, mint szurkolónak, úgy is, mint egykori játékosnak?
Végigjártam a DAC korosztályos csapatait, kezdve a diákoktól egészen az idősebbik ifikig, hátvédet játszottam. Az évre már pontosan nem emlékszem, labdaszedő voltam, így kerültem a nagycsapat mérkőzésére. Később beleuntam, és a haverokkal átmentünk a prolitribünre. Akkor még nem működött úgy a B-közép, mint manapság. Akik vitték a prímet, a Szaki például, aztán a Ceti, a Révész alias Molnár Dani, és természetesen az Ondrejička testvérek, az Igor, meg a Stano.
Stano törte a magyart, az „Akkor is a Déácé” rigmusnál felfigyeltünk rá, hogy valami teljesen mást kiabál, valami olyasmit, hogy „Podkorička Déácé”. Voltak ám sztorik: egyszer fogadásból
nyugodjék Iszi barátunk hosszában végigfutotta a pályát meccs alatt a falazott óráig, egy digitális óráért, amin számológép is volt. Akkor jött divatba, akinek volt ilyen órája, az nagymenőnek számított.
’87-ben lebontották a prolitribünt, mi maradtunk azon az oldalon, az álló részen, ugyanúgy a B-középben. Ahogy teltek az évek, elkényelmesedtünk, és felmentünk az ülő szektorba, később pedig szembe, a nyugdíjas tribünre. Nem voltunk az a tombolós társaság, bár akadtak sztorik, mikor a „hupikék” pozsonyiakat, vagy a Spartak szurkolóit „elkísértük” Abonyig, onnan pedig autókkal vissza.
Egyszer fülest kaptunk, hogy Abonyban kommandósok várnak, így valaki meghúzta a vészféket Abony előtt, és kiugráltunk a vonatból. Nyitrán kés is villant egy hazai szurkolónál…
Majd ezt a tribünt is lebontották, jött a MOL Aréna, ott is a nyugisabb helyet választottuk, a C3-as szektort, nem a „kiabálóst”. Egyébként le a kalappal azok előtt, akik az on tour-okat, koreókat szervezik, csak nem értem néha azt a nagy szézhúzást a B-középben. Már így külső megfigyelőként mondom, meg amit hallok.
Sokszor a nagyszombati szurkolókat jobban hallani, mint a mieinket. Abba a B-középbe igazán csak azoknak kéne járni, akik 90 percig odateszik magukat. Szülők gyerekekkel inkább álljanak félre valahova. A B-középhez talán még annyit – bár tudom, kapni fogok miatta -, hogy sokszor nem érzem azt az átütő hangot, mint a nagyszombatiaknál, inkább olyan, mint egy népdalkórus. Jobban össze kéne állni!
Visszatérve a focista időkre, már az idősebb ifiben jött egy térdsérülés, éppen az Aratási kupa döntőjét játszottuk.
Kiesett egy év, aztán már csak Somorján, Balonyban, meg a győri Rapidban fociztam, megye 1-ben. Hozzátartozik még, hogy a 13-14 éves korosztályban szlovák válogatott is voltam, Peťo Dubovský volt a legismertebb név ott.
A válogatott edzője Faber, egyben a Slovan edzője is volt. Ajánlatot kaptam tőle, mivelhogy Pozsonyba fogok járni amúgy is középiskolába, mehetnék a Slovanba. Úgy voltam vele, hogy egész héten az internáton laktam, az edzés is Pozsonyban lett volna, hétvégén mikor hazajöhetnék bulizni a haverokkal, megint csak Pozsonyban kellett volna maradnom a meccsek miatt. Visszamondtam, inkább a bulikat választottam.
Édesanyám is a DAC-nál dolgozott, ökonómusként. Betti néni, bizonyosan sokan ismerik, akik jegyekért vagy bérletekért jártak. Szoros volt tehát a kapcsolatom a DAC-cal. Próbáltam más csapatnak is szurkolni, de azon kívül, hogy tetszett a Juventus zebra csíkos meze, nem találtam más közös pontot. Azokat sem értem, akik kijönnek DAC-meccsre Barca vagy Real mezben. Egyik haver gyakran Juve mezben jön, cikizem is érte, hogy: megint elfelejtetted, milyen meccsre jöttél?
Jártunk kinti meccsekre is, de az otthoniakat sosem hagytuk ki. Csak most ugye… A régi időkből volt pár kedvenc játékosom: a kapus Vahala, Liba, a posztom miatt is, illetve a Liba-típusú védők. Rudo Pavlíkot is nagyra tartottam, kiváló futballista volt, szerintem.
Összehasonlítva azt az időszakot a mostanival, nekem nincs bajom a csapattal, hisz a 2. helyen állunk, de az egykori focisták még férfiak voltak, ezek a mostaniak meg gyerekek. Talán én is fiatalabb voltam persze, ezért gondolom így, de a 80-as, 90-es évek DAC-játékosai gladiátorok voltak, ezek inkább a frizurájukkal vannak elfoglalva.
Pl. Pačinda, őt sosem szerettem, elfelejtette, hogy nálunk lett valaki, most visszakerült oda, ahonnét elindult. A nagy „sztár”, meg a „díva”, csak magának köszönheti…
Bizony, ha visszagondolunk a régi időkre, a Bayern elleni meccsre, szlovák kupadöntőre Nagyszombatban a Nyitrával, majd a koprivnicei döntőre a Spartával, szép emlékek.
A Spartával a ligában is nagy meccseket játszottunk, kétszer is 3:3-at, vezettünk 3:1-re már ellenük. De említhetném a Slovan elleni 5:2-es meccset pár éve. Régebben is lehettünk volna bajnokok, közel álltunk hozzá. Aztán kikaptunk a Duklától, otthon az Intertől, azt hiszem, a Stojka Jani rúgta a gólokat…
Chili említette, hogy komoly grundfoci-csapatotok volt a 80-as évek végén. Egyáltalán, hol volt a grund?
Az egykori Gorkij suli betonpályáján, ami ma ugye e Szabó Gyula Alapiskola. Kb. 1986-89 között minden vasárnap délelőtt fociztunk, megvolt a stabil csapatunk:
Poór Tibi a kapuban, Gombos Laci, Markolt Miki, Dosztál Laci, Kocsis Pali, Gombos Atti, Szamaránszky Kájó, néha a Klempa Szili, ez volt a mi csapatunk nagyjából. Ellenfeleket mindig leszerveztük magunknak, mi így 5-6 stabil tag, aztán persze cserélődtünk, aszerint, ki hogyan ért rá éppen.
Ellenfelek között rendre ott volt az Ollári Attila, Balla Tibi, Pakke, Ozsvald Tibi, Nagy Sanyi például. Matusek Peťóéknak volt egy partijuk, ott volt a Jobka, Szakiéknak szintén volt bandájuk. Ezekből a nevekből, ha összeraknánk egy csapatot, ott a betonpályán tuti legyőztük volna még a mai DAC-ot is. Szóval heti szinten vasárnaponként, utána a jó ebédre haza. Amikor már úgy éreztük ihatunk is, a vesztes csapat fizette a sört, vagy a karton pezsgőt. Közben jött a sérülésem, a csapat később szétesett…
Vissza a DAC-ra, hogy látod a jelenkort?
Le a kalappal, örülhetünk, hogy Világi Oszkár vette át a DAC-ot, meglátszik a munkája. Amivel nem értek egyet, pl. most is, miért kellett a Malýt kiadni Szenicére, ahol ül a kispadon. Állítom, hogy mikor a Davis lesérült és Malýt rakja be a Besko helyett, van plusz 2-3 pontunk.
Nem érzem a csapatban a tüzet, mióta jött a Storck. Úgy hiszem, a kezdő 11 megvette a Storcktól a bérletét, a többieknek pedig csak epizódszerepek jutnak.
Szerintem bele vannak nyugodva a játékosok, akik kezdeni fognak… Meg minek hozunk ide harmadosztályú német játékosokat? A háttérben biztosan a pénz áll, mégis, egy német játékos, ha beválik, jobban el lehet adni, mint egy itteni gyereket. Szerintem, ha kicsiszolódik a játékospolitika – mert az Ajax is úgy működik, hogy saját nevelést állít a csapatba, eladja és abból van pénze – egyszerűbb a saját nevelést felhozni, majd értékesíteni, mivel ők nem kerülnek annyiba, mintha idehozunk egy Ramirezt pl. Idő kérdése, szerintem a Világi is így látja.
Nem értem, miért lett mellékvágányra téve a Njie? Divkovićot miért teszi a bal felére, mikor neki a jobb oldal passzol? Edző dolga, de az ő felelőssége is! Az első 8 fordulóban szerencsénk volt, bement minden, úgy érzem, részben még a Hyballa munkája érződött.
Nem értem a cseréket sem, Storck nem azt veszi le, akit kéne, és miért kell várni a 80. percig, ha indokolt, lehetne cserélni akár a 40. percben. A mostani csapatból a Divković, Blackman és Davis a kedvencem.
Szerdahelyiként megvan a kötődésem a DAC-hoz. Az is tetszik, hogy ahogy a 80-as években, úgy most is mindenhonnan jönnek a szurkolók, még Magyarországról is. Van egy ipolysági ismerősöm például, szerdahelyi származású és minden hazai és idegenbeli meccsen ott van.
Megvettük a bérleteket, jó, ha talán 3 meccsen voltunk az egész idényben. De én otthagyom az árát a klubban, sőt a következő bérletet is megveszem, legalább így tudom támogatni a kedvenc csapatom.
Egy időben szponzoráltam is a DAC-ot, de ne képzelj nagy dolgokra. Akkor energiaitalok forgalmazásával foglalkoztunk két haverommal, és vittünk az öltözőbe belőle, főleg izotonikus italokat, kimondottan sportolók részére. Cserébe a klub kirakta a kerítésre a reklámtáblánk, plusz egy kis autót a kapu mögé, szintén lefóliázva a termék logójával.
Még egy sztorit, ha lehet elmondok: 2014-ben volt egy Slovan–DAC meccs, még a régi Inter pályán. A Slovan 11-es rúgó versenyt szervezett a félidőben, mi a haverokkal a hazai szektorba váltottunk jegyet, mint ahogy oly’ sokan teszik ezt mind a mai napig.
A labdaszedő srácok teniszlabdákat dobáltak, aki elkapott egyet, mehetett büntetőt rúgni. Az volt a gond, hogy Slovan-mezt kellett hozzá felvenni, amit én először visszautasítottam, hiszen DAC-szurkoló vagyok. A szervezők tanakodtak, mi legyen, végül fel kellett vennem, kétszemélyes horvátországi utazás volt a fődíj, amit sikerült is megnyernem.
A Lelkes Ernő éppen arrafelé fotózott, a képek felkerültek a Facebookra, kaptam miatta hideget-meleg.
Az volt a szabály, hogy a mezt megtarthatták a szerencsések, de nekem nem adták oda, pedig ördögi tervet eszeltem ki. Kidobtam volna a vendégszektorba, hogy ott „kezdjenek vele valamit”, abba bele sem gondoltam, hogy jutok haza? Az lett a vége az esetnek, hogy
szerencsére sokan a DAC-szurkolók közül védelmükbe vettek, tudták, hogy korábban „jó fiú voltam”, ha az ellenfél szurkolóit kellett „hazakísérni”.
Mivel be kellett mutatkoznom, a Slovan hívei szintén kifütyültek, a hangosbemondó pedig berakta az Elán slágerét: Čaba neblázni! Az Új Szóban másnap leközölték az esetet, azzal a mondanivalóval, hogy semmi pánik, Csaba velünk volt, csak mint Mátyás király anno álruhát húzott.
Emlékszem a történetre, talán még meg is van a cikk valamelyik füzetben. Csaba, köszönöm a tartalmas beszélgetést, zárszóként szóljon helyettem a hajrá, DAC!