Az interjú egy részlete az Új Nő beleegyezésével kerül közlésre.
Szerző: Olláry Ildikó
Fotó: Dömötör Ede
Kovács Ákost (Nyárasd) Joli néniként ismerte meg az internet népe. Mikor átküldtem videóját a keleti végekre, szmájli hátán röpült a válasz: Aha, így beszél a jó öreg csallóközi! Pedig Ákos se nem öreg, se nem népi, hanem egy trendi újító. Fiatal csallóközi.
Ákos az az ember, aki mer kilógni a tömegből. Ha Pesten élne, most már nagymenő lenne. Ám nem Pesten él, hanem a huzatos Csallóközben, ahol jobbnál jobb karakterek teremnek. Mint Jakubík Jolán, Tekács Ervin és Bundi Bandi. Nevét a Klikkout online magazin felületén futó Szaval a jó öreg csallóközi című sorozat kapcsán ismerte meg a világ.
Ákos a csallóközi tájnyelv őrzőjeként, intelligens humorral szórakoztat. Közben egy egész kisebbség önmagába vetett hitét erősíti azzal, hogy felfelé stilizálja a csallóközi magyarok nyelvét. Megadja neki, ami kijár neki.
…
– Hogy lesz egy falusi gyerekből DJ? Gondolom, nem otthonról hoztad az érdeklődésedet…
– Apám humora – ő mellesleg bádogosmester volt – és anyám organizációs képessége keveredik bennem. Anyám a faluban mindig valamilyen társulatnak volt az elnöke: szavalt, fogalmazásokat írt, könyvelőként is ügyködött és jeleskedett. Apám pedig a családi összejöveteleken megnevettette az embereket. Gyerekkoromban szerettem hallgatni az öregeket: ültem és füleltem. De a tojáshéj még ott volt a fenekemen, az osztálytársaim többsége talán nem is emlékszik rám. Középiskolásként aztán elkerültem hőn szeretett szülőfalumból, Nyárasdról Dunaszerdahelyre. Egészségügyi középsuliba jártam, de még ott is anyuci kicsi fia voltam. Anyu jött velem mindenhova, mindig helyettem beszélt, intézkedett… 18 éves koromban aztán egy szerelmi bánat közepén beálltam katonának. Azzal kezdődött az én felnőtt életem. Miután leszereltem, a szerdahelyi kórházban az intenzív terápiás osztályon kezdtem dolgozni, később pedig átkerültem a dialízisre. Ott aztán megtaláltam a közegemet. Szerettek ott, és én is szerettem ott. Sokféle emberrel találkoztam, itt ismertem meg a karaktereimet, Jolán nénit és Ervint. Hosszú kórházi pályafutásomat három év angliai vendégmunka szakította meg. Igazából ott kezdtem el zenélni, kinyílt előttem a világ. Angliában jöttem rá, hogy sok sín fut előttünk, vannak váltók, és lehet váltogatni a síneket.
…
– Sok jót nem köszönhetünk a tavalyi karanténnak, de Tekács Ervin és Jakubík Jolán karakterét biztosan. Mi volt születésük története?
– Poór Tibi, a Klikkout főszerkesztője tavasszal felhívott: „Figyelj, itt ez a vírus, jönnek a lezárások. Tudom, hogy te tudsz nagyon vicces lenni, találj ki valamit. Az emberek nevetni akarnak…“ Letettük a telefont, leültem, és ott helyben megszületett Ervin karaktere. Addig a magazin zenei szerkesztője voltam, és bár mindig én voltam a viccláda a társaságban, korábban nem foglalkoztam humorral.
– Mi inspirált?
– Három dolgot tartottam fontosnak: hogy nevessünk, ápoljuk szép nyelvünket, de azért edukáló jellege is legyen a sorozatnak. Az egészségügyben eltöltött évek során rengeteg időt töltöttem idős emberekkel, imádtam hallgatni az ízes csallóközi tájnyelvet. Várakozás közben vicceskedtünk, utánoztam a kisöregeket, beültem a foteljeikbe. Azt hiszem, ők máig bennem élnek, s végtelenül hálás vagyok nekik mindenért.
Úgy érzem, Ervin karakterén keresztül őket is megidézem. Ervin amúgy egy nagy csallóközi költő. Falun él, és azért mondja, hogy kerácsonyfa, hogy a mai fiatal generáció is megtanulja: régen bizony így beszéltek a nyárasdiak.
…
A teljes interjú elolvasható az ujno.sk weboldalán, vagy a lap aktuális számában.
