FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Aktuális beszélgetőtársam, Gulázsi Attila szavaival kezdeném a riport szövegét: „Azt szoktuk mondani, ha nyer a Gödör, és ha nyer a DAC, jó a hétvége, akkor boldogok vagyunk! Ha a férfiember mifelénk megszületik, és megkedveli a focit, normális, hogy a DAC-ot a szívébe zárja.” A riportból az is kiderül, miért vagyunk különleges helyzetben mi, magyarok itt a Felvidéken, és ebben mi a szerepe a focinak, valamint a lokálpatriotizmusnak. Talán csak egyvalamivel tartozom kiegészítésképpen a kedves olvasóimnak, azoknak, akiknek a csallóközi szlenghez kevésbé szokott a fülük. A Gödör, az nem csupán egy sima gödör, hanem Királyfiakarcsa focipályájának neve. A Gödör Aréna tudniillik egy laposban található, ahonnan az ellenfél csapata csak nagyritkán távozik győztesen.
Vágjunk bele a beszélgetésbe, ahogy általában szoktuk, a kezdetektől. Foci, DAC, Karcsa, mi jut eszedbe róla? Persze a sorrendet te határozod meg.
Sportcsaládban nőttem fel, nyugodjék apám jó focista volt, a Csallóközben sok helyen ismerték. Öcsém, Olivér és én is gyerekkorunkban kezdünk el odahaza focizni, így szerettük meg ezt a sportot.
DAC-meccsre ’84-től járok rendszeresen, miután leszereltem és lett saját autóm. Előtte persze gyerekként is megfordultam párszor a DAC stadionjában, ha valaki a faluból elvitt magával, vagy busszal ugortam be a városba.
SZNL-t játszottunk, aztán felkerültünk a ligába, jobbára itteni játékosok vitték a prímet. Később jöttek az erősítések, jobb csapat lett a DAC.
A karcsai haverokkal jártam, miután lejátszottuk falun a meccsünket, autókba ültünk és jöttünk be Szerdahelyre. Összeszokott a társaság, a régi falazott óra alatt álltunk, nem messze volt a büfé. Jelenleg az AB sarokba szól a bérletünk, közel van a B-közép, jó a hangulat, ha langyosabb a meccs, őket is figyeljük, ahogy szurkolnak.
Királyfiakarcsai vagyok, azt azért tegyük hozzá, mert nem mindegy, vagy „gödörkarcsai”, kinek hogy tetszik. A Gödörben az elejétől fogva a sport körül tevékenykedek, ez volt az első szerelem. 9 éves koromtól mint játékos, míg 34 évesen „ki nem ment” a térdem.
Jelenleg csapatvezető vagyok és szponzor is, lokálpatrióta. Valójában úgy van, hogy mindenki a saját környezetét támogatja, faluhelyen megvan rá a kollektíva, együtt kezdtük gyerekkorunkban, most pedig az egyesület segítői lettünk.
Nagyon várjuk, hogy újrainduljon a bajnokság! Második helyen a szívekben ott a DAC. Azt szoktuk mondani, ha nyer a Gödör, és ha nyer a DAC, jó a hétvége, akkor boldogok vagyunk!
Válogatott szinten a hollandoknak szurkolok, ’74-ben megfogtak a vb-n Cruyffék, az olyan csapat volt, olyan focit játszottak, hogy azóta is – Magyarország mellett -, holland szurkoló vagyok.
Klubszinten a Gödör, meg a DAC, ez egyértelmű. Az öcsém még nálam is jobb focista volt, többre vihette volna, a DAC is hívta, aztán Pozsonyban a Matadorban és a Spojeban játszott második ligát. Végül Nagymagyar után Ausztriában fejezte be.
Azelőtt nagyobb eséllyel kerültek be környékbeli fiatalok a DAC-ba, akár karcsaiak is? Ennek a fordítottja is igaz, ha jól tudom, a Rudo Pavlík játszott a Gödörben…
Ez így igaz, a szomszéd Karcsából a Borbély Balázs például, vagy a régebbi időkből a Bogya Vili, Szabó Matyi. Nagy Peti jelenleg Somorján van, ő is karcsai. Ügyes gyerek, Németh Krisztián alatt kezdő volt, aztán valahogy kiszorult a keretből, pedig tehetséges. Akiket hoztak legutóbb a DAC-ba, ilyen Sommer, meg hasonlóktól százszor jobb.
Nem tudom, mi jó abban, hogy 3-4. ligás német játékosok kerülnek ide, az otthoni tehetség meg nem kell? Érthetetlen, de a foci is a pénz körül forog. Van a tulaj, aki beleteszi a pénzét, azt muszáj respektálnunk, mert az ő pénze. Mi is rakunk bele valamennyit persze, megvesszük a bérletet, sörözünk, eszünk-iszunk…
Viszont a főszponzor szava a mérvadó, ha azt mondja valamire, hogy az zöld, akkor az zöld. Eredmények szempontjából nem mindig jön ki a lépés, ősszel jól kezdtük, de a tavasz az kapufa. Persze jó ez a 2. hely, ám evés közben jön meg az étvágy, az emberek egyre többet akarnak.
A Slovan jobb csapat, ezt el kell ismerni, még ha fáj is. A DAC-nál viszont megvan az a stabilitás, ami régebben nem volt jellemző. Szóval, ha másodikok leszünk a végén, egy szót sem szólok.
Rudo Pavlík igen jó barátom, amikor abbahagyta a focit, mondták, hogy szólítsuk meg őt, hívjuk el Karcsára. Azt gondoltam, hogy jönne el egy ekkora név pont Karcsára, de aztán összeszedtük a bátorságot és remegve felhívtuk. Azt válaszolta, hogy kijön egy edzésre, aztán meglátjuk. Izgultunk, hogy mi lesz, végül ott ragadt nálunk. Ő csinált bajnokot a Gödörkarcsából, megnyertük az 1.osztályt, végigvertük a járást. Kezdetben focizott is, 40 felett is olyat művelt a labdával, amit csak kevesen tudnak. Aztán edzőként bizonyított, azóta is kijár hozzánk.
Jano Kapko is volt nálunk edző, nyugodjék Stano Lieskovský szintén. Janko Veselý kapusedzéseket tartott a Gödörben, megmaradtak az ismeretségek, Jano Hodúrral is jóban vagyunk. Pinte Atti, Balla Béla, Zsákovics… köztük voltunk abban az időben is, persze akkor másképp volt.
Egy Rudo Pavlíkra vagy Kapkora ráköszönni, hogy nazdar is nagy dolog volt, akkor már boldog voltál. Ha le is kezelhettél valamelyikkel, egy hétig nem mostunk kezet. Ma más a helyzet, a mai DAC-játékosok már nem vívják ki ezt a tiszteletet.
Szerintem ide kívánkozik egy vallomás a DAC életérzésről. Hogy fogalmaznád meg?
A DAC mindig is jó reklámja volt a Csallóköznek, a DAC csallóközi és környékbeli magyarság csapata. Ha a férfiember mifelénk megszületik és megkedveli a focit, normális, hogy a DAC-ot a szívébe zárja. Voltak jó és rossz idők, a fociban ilyen mindenhol van.
Mohseni idején is jártunk meccsekre, a DAC éltetett, nem azt néztük, ki a tulaj. Itt élünk, a klub és a csapat megfogott minket, az itteni magyarság ékköve. Büszkék vagyunk rá, igaz, idegenben megkapjuk miatta a magunkét, de már megszoktuk.
Nagymihályon kívül mindenhol voltunk, legjobb Zsolnán, ott mindig jó meccset játszunk, oda öröm járni. Rózsahegyre menet Dóvalon megállni, megkóstolni a helyi specialitásokat, ez is a DAC-túrák része. Trencsén felé a sztráda mellett van egy jó hely, vagy csak sörözni a haverokkal meccs után.
Nagyszombatban bent a stadionban a legfinomabb a kaja, meg a sör is, nem tudom miért van így. Nyitrán volt olyan sztorim, nyertünk 3:2-re, én még a meccs után szomjas voltam. Tudjuk, ott mindig is katasztrófa a kiszolgálás, mire kicsapolták a sört, senki sem volt a mieink közül körülöttem, a nyitraiak meg kövekkel dobáltak. Szóltak a rendőrök, hogy jobb lesz, ha sietek, úgy kísértek, mint valami államelnököt. Ha elmész idegenbe, néha ezzel is jár a dolog.
Régi időkben sem volt ez másképp, jártunk Ligetfalura például DAC-meccsre, ott nagyon tetszett a közeg, a hangulatos kis „vas stadion”. Voltak szép emlékek, főleg ha győzelemmel térhettünk haza, meccs után ünneplés, utazol, világot látsz, feldobja az ember adrenalin szintjét. A Csehszlovák liga sokkal erősebb volt, mint ez a mostani, szorongtunk a lelátókon 10 ezer szurkoló között. Bayern ellen nem is mondom, olyan talán már sosem lesz.
Férfiembernek kell az ilyen, meccsen a telefonok kikapcsolva, ott senki sem zavarhat, a foci és a körítése emóciókat hoz elő belőled, a magyarság miatt is.
Kisebbségben vagyunk, ez is számít, a szlovák csapatok szurkolói nem érthetik a mi helyzetünket, csak például egy katalán Spanyolországban.