Fotók: Takács Gergely, ill. Yamen Elabed archívuma
Több, mint egy év telt el azóta, hogy a járvány az egész világon kirobbant. Persze nem minden országot érintett egyformán. Még a fejlett, gazdag országok számára is nehéz volt az elmúlt időszak, a sérülékenyebb vidékeken azonban még súlyosabbak lehetnek az egészségügyi és gazdasági következményei.
Párommal 2017-ben jártam Palesztinában, ott ismertem meg Yament. Ő kalauzolt minket körbe Betlehemben, Hebronban és Ramallahban, mesélt a törékeny politikai helyzetről és a mindennapos problémákról, melyekkel a helyieknek meg kell küzdenie.
Amerre csak jártunk, mindenki tisztelettel és barátságosan köszöntötte őt, mindenkihez volt pár kedves szava. Az utcán futkározó lurkóktól a nehezen mozgó aggastyánokig mindenkit ismerni látszott, és szemmel láthatólag szívén viselte mindannyiuk sorsát.
Őt kértem meg hát, hogy mondja el nekem, min mentek és mennek keresztül a családjával, illetve a helyiek azóta, hogy a járvány a palesztin területekre is begyűrűzött.
Yamen Elabed Betlehemben él. 2007-től dolgozik idegenvezetőként, és imádja a munkáját. A Green Olive Tours munkatársa, de a városnézés mellett speciális túrákat is vállal, melyek keretében a híres utcaművész, Banksy azon graffityjeihez vezeti el az érdeklődőket, melyeket az Izraelt Palesztinától elválasztó betonkerítésre festett. Műgyűjtőként is tevékenykedik, illetve webshopján keresztül árul különböző művészeti alkotásokat, Banksy nevéhez köthető tárgyakat, vagy épp ruházatot.
Munkájából kifolyólag pontosan emlékszik arra, hogy is kezdődött a koronakrízis Palesztínában. Tavaly március 5-én kísért külföldieket utoljára. Egy turistacsoport Betlehemben tett aznap látogatást, ám röviddel azután, hogy átlépték a határt, kiderült, hogy Covid-19 fertőzöttek vannak a soraikban.
Amint erre fény derült, a helyi turizmusért felelős minisztériumon keresztül értesítették a hotelt, ahol azelőtt megszálltak. „Kitört a pánik” – emlékszik vissza Yamen, – „rögtön lezárták a helyet, de addigra már tizenegyen megfertőződtek. Ezt követően persze villámgyorsan elterjedt a vírus a városban, ahogy a többi palesztin területen is”.
Két héttel később lockdownt hirdetett a kormány, ami jó egy hónapig el is húzódott. Hangosbemondókon keresztül figyelmeztették az embereket, hogy csakis a legszükségesebb esetben lépjenek az utcára. Gyorsan bevezették a maszkviselés kötelezettségét, illetve a vásárolni indulóknak gumikesztyű használatát is előírták. Yamen, illetve az idősebb lakosok az új intézkedések kapcsán keserű szájízzel gondoltak vissza a múltra, amikor az Izraellel való konfliktus következményeként szigorú kijárási tilalmat léptettek érvénybe a palesztin területeken.
„A lockdown a régi napokat juttatta az eszünkbe, amikor csak a rendőrök és a katonák voltak jelen az utcákon. Nekünk nem volt új a helyzet, de kimondottan ijesztő élmény volt ez a fiatalabb generáció számára” – mondja.
A határokat természetesen lezárták, és turisták nem léphettek be az országba. Yamen azt mondja, a látogatástilalom Betlehemet és környékét érintette a leginkább egész Palesztinában, egyszerűen azért, mert itt van a legtöbb látványosság, valamint hotel, étterem és szuvenírbolt. „2018 és 2019 nagyon jó két év volt a turizmus szempontjából, ami kezdett szépen felpörögni. Betlehem vonzotta a látogatókat, és ennek köszönhetően a helyiek is némi pénzhez jutottak. Mivel nem volt túl sok szállóhely, sokan invesztálni is kezdtek a vendéglátásba, és 2020-tól is csak jót reméltek, de sajnos keserűen csalódniuk kellett. Minden halott. Egyáltalán nincsenek turisták” – ráncolja a homlokát Yamen. Ő maga sem jutott nagyon munkához az elmúlt egy évben, néhány online túrát vezetett csak, ám azok nem váltották be igazán az elképzeléseit.
Ami még rosszabb, hogy elmondása szerint a palesztin kormány magára hagyta az embereket, és nem nyújtott semmiféle anyagi támogatást nekik, pedig nagyon sokan maradtak munka és megélhetés nélkül. Ők most egyik napról a másikra élnek, a családfők bármilyen munkát elvállalnak annak érdekében, hogy ételt tudjanak tenni az asztalra. Különböző civil szervezetek próbálnak segíteni a bajbajutottakon.
Ahogy Yamen mondja, az a szerencséjük, hogy nagyon összetartó közösség az övék, vigyáznak egymásra, és mindenki ott segít, ahol tud.
Az intézményekben azonban nagyon megrendült a bizalmuk. Az emberek, mint mondja, az elején nem is nagyon vették komolyan a vírushelyzetet, sokan valami háttértörténetet sejtettek a hírek hallatán, és csak legyintettek az egészre, mondván, annyi betegség van, miért is kéne éppen ezzel foglalkozni. Ez persze mára azért változott, hiszen ahogy egyre többen lettek érintettek, egyre több lett a beteg és elhunyt, úgy már többen féltik a maguk és családjuk egészségét. Az egészségügy jelenleg még bírja a rohamot, hiszen több sürgősségi kórházat és klinikát hoztak létre a betegek ellátására, de ezek zömmel már tele vannak, így ebből a jövőben még lehet probléma.
Jelenleg szerencsére épp lefelé mennek a mutatók, de eléggé szigorú szabályok vannak ott is érvényben. Maszkot hordania és kezet fertőtlenítenie mindenkinek kötelező, és ellenőrzik is, hogy betartják-e a szabályokat, hiszen nagy a katonai jelenlét. A boltok nyitva tartanak, ahogy eddig is, de csak egy bizonyos számú vásárló tartózkodhat benn adott időben. A mecsetek hétköznap nyitva vannak ugyan, de pénteken, amikor nagyobb tömeg verődhetne össze a hívőkből, zárva tartják kapuikat. Inkább otthon, esetleg kisebb csoportban imádkoznak az emberek. Az iskolák is zárva tartanak még – voltak próbálkozások az újranyitásra, de eddig mindig az lett a vége, hogy pár napon belül újra haza kellett küldeni a gyerekeket. Azon gondolkodnak, hogy májusban, a Ramadán végével kisebb csoportokban térhetnének vissza az iskolapadba. Yamen fia és lánya is otthon tanul – bár ők már egyetemisták.
Míg Izrael világszinten az elsők közé tartozik átoltottságban, és szinte az egész felnőtt lakosság megkapta már legalább az első adagot a vakcinákból, Palesztinába eddig nem nagyon jutott oltóanyag.
A saját kormányuk sem jeleskedett nagyon a beszerzésben, jelenleg Kínával és Angliával tárgyalnak a behozatalról. Azok a palesztin munkások, akik Izraelben dolgoznak, megkapták már a vakcinát a határ másik oldalán. Az ellenőrző pontokon most már be is kell tudniuk mutatni az oltási bizonyítványukat, máskülönben át sem engedik őket. Ám az otthoniak meghatározatlan ideig várni kényszerülnek, hacsak nincs annyi pénzük, hogy Jeruzsálemben kifizessék maguknak az oltást – és bizony kevesen vannak olyan helyzetben. Igaz, sokan félnek is az oltástól.
Yamen azt mondja, ő vár még vele, de nem tart tőle, s ha ez a feltétele annak, hogy újra normálisan élhessen és végezhesse a munkáját, mindenképp beoltatja magát.
Ez hiányzik neki ugyanis a legjobban: a munkája, „Én nagyon szeretem, amit csinálok, szeretek emberekkel találkozni, és nagyon hiányzik, hogy nem tudom megtervezni a napomat. Szerencsém volt, mert nekem volt egy kis megtakarításom, de ez időszak alatt a nagy részét sajnos én is feléltem” – mondja, majd elgondolkodva hozzáteszi: „ Még sok idő, mire a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. Remélem, az emberek tudatosítják, hogy az élet rövid, és bármikor véget érhet, és megtanulják egymást tisztelni. Bízom benne, hogy mindenkinek szebb napok jönnek.”
A korábbi epizódok:
Egyesült Királyság
Kolumbia
Hongkong: “El vagyunk zárva a külvilágtól”
Svédország: Ahol látszólag normális mederben folyik az élet
Izrael: „Próbálom élvezni a slowlife előnyeit”
Zakinthosz: „Nem egy szabálykövető nép, de ezt nagyon betartották”
Hanoi, Vietnam: “Bízunk a tudósokban és az orvosokban”
Nápoly, Olaszország: „Szeretnék megint utazni!”
Horvátország: „Most már van egy kis reményünk, hogy vége lesz”
Veszteglés a Manila-öbölben
Afganisztán: „A helyzet egyre nehezebbé tette az életem”
Japán: „A hétköznapi dolgok boldoggá tudnak tenni minket”
