FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Az eredeti videót Iván Péter és Poór Tibor készítette az fcdac1904.com részére 2010/2011-ben
Vágás, utómunka: Szabó Péter Pál, Poór Tibor
Ismét egy olyan szurkolóval készítettem riportot, akivel korábban még sosem találkoztam. Sorozatunk mai részben Sátor Ottó mesél a DAC-cal kapcsolatos élményeiről. Ottó említést tesz felesége nagyapjáról, Kohel Laci bácsiról, akivel egy korábbi videóinterjút is bemutatunk. Rájöttem, egy ponton teljesen mindegy, korábban találkoztunk-e vagy sem, ha a DAC-ról van szó, az életünkről van szó. Ott minden emlék közös lesz!
Ottó, igazából rád bízom mivel indítunk. A téma a DAC, parancsolj.
A 83/84-es SZNL idényben a Ligetfaluval ment a harc a feljutásért, majd a következő évadban a Nyitrával. Azt a meccset le tudom pörgetni magam előtt, akkor a Liba még a Nyitra csapatában játszott, nem kedveltem, mert nagyon jó hátvéd volt ellenünk. Utána persze leigazoltuk őt, végül szerencsésen feljutottunk a Csehszlovák ligába. Ezek voltak a kezdetek,
haverokkal jártam a stadionba, 10 éves voltam, így vagy úgy, de mindig bejutottunk. Évekkel később aztán idegenbe is eljártunk, nem azt mondom, hogy mindenhova, inkább ahogy az időm engedte.
A tsz-ek szervezték az autóbuszos utazásokat, emlékszem, Vítkovicén, Prágában is megfordultunk. Ez érvényes volt az önálló szlovák bajnokságra is, ahogy a munkám engedte. Majd eljött az a pont, amikor már csak a nagy derbikre utaztam el: Slovanra, Interre, Nagyszombatba, Ligetfalura.
Dunaszerdahelyi származású vagyok, sosem kerestem a konfliktust, igaz, nem is futottam el előle. Nem tartoztam a kemény maghoz sem otthon, sem idegenben. Van egy határ, és ha azon túlmennek a dolgok, azt nem szívlelem.
Nem tudok azonosulni például azzal, hogy vigyünk nemzetiségi problémákat a fociba. Magyarnak tartom magam, ahogy az anyanyelvem is magyar, de átlátom a helyzetet és büszke csallóközi is vagyok. Úgy érzem, mi mások vagyunk.
Ez olyan dolog, amit nem tudsz megmagyarázni sem a szlovákoknak, sem az anyaországi magyaroknak. Vannak szlovák barátaim, soha nem volt gondom velük. Itt is, ott is akadnak hülyék, a hülye pedig hülye marad bármilyen nyelven is beszéljen. Ugyanúgy szurkolok, kiabálok meccsen, sőt most a covid alatt a tévé előtt annyit káromkodtam, hogy ha blokkos gyerek lennék, zengett volna belé a ház.
Gondolom, mint mindenkinek, neked is megvolt a törzshelyed a DAC-stadionban?
Az idők során három ilyen törzshelyem is volt, a mai napig emlékszem arra, hogy melyik meccsen hol álltam, aszerint, hogy hova lőttük, vagy hova kaptuk a gólokat. 85-ben, mikor a Spartakiádra elkészült az új főtribün, szemben a kemény magtól nem messze voltam, később a fehér, falazott óra alatt. Majd, mikor épp csak beestem munkából a főtribünön, a Gól étteremtől jobbra.
Például mikor 4-5 fordulóval a bajnokság vége előtt vezettük a táblázatot, és jött az Inter, ott álltam azon az oldalon, ahová kaptuk a gólokat. Stojka Jani lepasszolta, Dvirnik, stb., előttem van, pedig azt a meccset simán megnyerhettük volna, de Vahala kapta azt a két felesleges gólt. Végül 1:3 lett, pechesek voltunk. Másik példa, szemben a prolitribünön a Sparta ellen nyugodjék Medgyes Józsi két gólja. De a Bayern egyáltalán nincs meg, talán mert nem volt eredmény.
A Sparta elleni 3:3 még ma is nagyobb adrenalin, mint amikor 5:2-re vertük a Slovant, most is libabőrös leszek. Talán azért, mert lokálpatrióta vagyok, nem zavarnak a külföldiek – ha jól játszanak -, de hiányoznak a környékbeli gyerekek, még ha szlovák, az sem számít.
Nagyon örültem, abban az időben, mikor a Radolský volt az edző, és idehozta a Jančulát meg a Maixnert. Egy csomó akció volt, amit ők vezettek, nagyon jó csapatunk volt.
A Pecze-féle Aranycsapat után nálam ott vannak a dobogón. Itteniek voltak, akár később a Zsákovics, meg a Radványi, tudtuk, hogy a mi kutyánk kölykei. Sőt, nyugodjék Végh Sanyi, pozsonyi volt, de magyar gyerek, sokkal többet éreztem itt bent a szívemben.
Büszke lennék rá, ha a DAC játszik és a riporter – teljesen mindegy, hogy M4 vagy STV – bemondja, hogy XY a DAC saját nevelésű játékosa.
Nyilván nem azt várom, hogy mind a 11 játékos csallóközi legyen, a mai világban ez lehetetlen, de legalább páran. Persze jó, hogy a Világi úr felkarolta a klubot, neki ez üzlet is, de mi nem az manapság?
A Barcelonát hozom fel példának, Guardiola időszakából: Messi argentin, Ronaldinho (akit minden idők legjobb focistájának tartok) brazil, Cruyff idejében a hollandok, az ottani embereknek mégis a katalán Puyol maradt meg, aki tősgyökeres. Messinek örülnek, de a szívükben Puyol van. Ahogy nálunk a Majoros Gyuri például.
73-as születésű vagyok, a Jilemnický utcai alapiskolába jártam, ahol sportosztálya volt a DAC-nak. Abban az időben az ifjúsági csapatunk országos viszonylatban is az egyik legjobb volt:
Šanta Peti, Gerasimov, Škoda, Molnár „Speki”, Klempa Szili, Zsigrai Csaba, meg a többiek. Velük nőttem fel, nagyon bíztam benne, hogy ennyi jó játékos közül páran bekerülnek a nagycsapatba.
Grajcár Tóni volt az edzőjük, jópáran válogatottak is voltak. Legutóbb a Malý sztorija miatt voltam kikelve magamból, nem látok bele, de szerintem ligás szintű játékos. Akiket meg hoztak az ő posztjára, fejtett fociországból, inkább nem minősíteném.
Lehet fura lesz, amit mondok, de néha szívesebben venném, ha 2. vagy 3. ligát játszanánk, de olyanokkal, akiket mondjuk az utcáról ismerek.
Anno voltak itt csehek, meg szlovákok is, akik itt maradtak, valamilyen szinten csallóköziek lettek. Pavlík, Kapko, vagy a Liba például. Nem lettek magyarok, de azonosultak velünk.
Nyugodjék Kohel Laci bácsit hozom fel példának, a feleségem nagyapja. Kijártam a papával meccsekre, tudtam, hogy otthon úgysem lehet őt megkötni. Egyszer azt mondta, ha a meccs napján temetésre kéne mennie, akkor átteteti a temetést a következő napra. Akik itt játszottak, akkori játékosok, úgy viszonyultak hozzá, mint gyerekkoruk Laci bácsijához, mintha az ő nagyapjuk is lett volna.
A Weisz Misi bácsi idején vezetőségi tag volt, később rendező a stadionban, 84 éves korában halt meg. Mindvégig hatalmas szurkoló maradt. Nem volt jellemző akkoriban, hogy egy rendező a csapattal utazzon idegenbeli meccsre, de a papa még külföldre is velük ment. Sosem oldottuk, miért lett vezetőségi tagból csak rendező, talán változott a vezetőség, és úgy már nem fért bele neki, viszont a csapat körül akart továbbra is mozogni.
Tényleg csak a margóra: mikor 80 éves lett, készítettek vele egy interjút.
Poór Tibi szólt, hogy hozzuk össze, majd a születésnapja következett. Leegyeztem a Nagy Krisztiánnal, hogy a szünetben mondják be, gratulálunk neki, Isten éltesse. Erre kérdem őt: papa mit szól a szünethez, nem vett észre semmit? Mire ő: milyen szünethez, talán nyertem valamit?
Mondom: papa, az egész stadion magának gratulált! Erre az öreg: jaj, hát fiam, előtte ittam egy sört és a szünetben mentem vécére. Szerencsére fel lett véve szintén videóra a gratuláció.
Bízok benne, hogy egyszer összejön a bajnoki cím, jó lenne hazai játékosokkal is a csapatban. Biztosan össze lehet hozni az üzletet a fociszeretettel, ez másutt is működik.
Nem is az miatt, hogy ne a Slovan, vagy a Spartak legyen a bajnok, engem az nem érdekel. Azért, hogy a DAC legyen az első, mert jobb volt náluk. Persze, mindez nem feltétel, lehet, ha 2. vagy 3. ligát játszanánk itteni srácokkal, ahogy te is mondtad, sokkal több örömöm lenne a DAC-ban. Vagy legyünk csak másodikok, vagy harmadikok a Fortuna Ligában, csak lássak mieinket is a csapatban. Boldog lennék!
Biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagy egyedül Ottó. Köszönöm a beszélgetést, hajrá DAC!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
