Valahogy sosem vágytam messzi vidékekre, azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy külföldön dolgozzak, távol a családomtól, távol mindentől, amit odahaza a szívembe zártam. Ugyanígy voltam a kirándulásokkal, persze az ember néha elmegy ide vagy oda, a Tátrába, meg a Balatonhoz például, esetleg a húgom után Bajorországba. Nekem ezek a helyek szinte már az egzotikumot jelentették.
Aztán a nászutunk a tengerparton, igen, az felejthetetlen marad. Emlékszem, mint egy kisgyereket lenyűgözött, hogy a tenger és a horizont görbülete megmutatja, a Föld tényleg gömbölyű. Az volt az első, hogy megnyaltam a szám szélét, – tudom, kicsit nevetséges, de – tudni akartam, valóban sós-e a tenger vize. Az volt!
Arra gondoltam, talán ha gyerekkoromban apámnak lett volna autója, minden másképp alakul. Aztán persze eszembe jutott, hogy lényegében azért nem volt kocsink, mert apu is vasutas volt, és mindenhova eljutottunk vonattal. Néha a bringákat is feldobtuk rá, mondjuk ha Csilizradványra mentünk, apu szülőfalujába. Nagymegyerig vonattal, onnan biciklivel. Keresztül-kasul bejártuk kerékpárral a Csallóközt, nem kellett nekem más már akkor sem. Vagyis kellett, mindehonnan egy-egy képeslap, és látni akartam a település templomát, meg az útszéli kereszteket, szobrokat, azok mindig megfogtak.
Egy darabka történelem, a múlt tanúi, azé a koré, ami már sosem tér vissza.
Így volt vagy sem, de mind a mai napig úgy tartom, hogy a Csallóközben mindent megtalálok, amit nem, azt felkutatom a történelmében.
Lényegében másutt is, de otthon csak egy vagy. A Balatonnál, Alsóőrsön harmadnap már a rég felszámolt Veszprém-Alsóőrs vasútvonalat jártam be képzeletben, a Tátrában Szentiványi munkásságáról olvastam, Budapesten pedig a metró történetét tanulmányoztam. Ezen szenvedélyemet is tulajdonképpen Dunaszerdahelynek és város környékének köszönhetem, ahol folyton a múlt képei néztek vissza rám, számot vonva a jelennel. Sosem tudtam egyszerűen csak úgy bolyongani valamerre, anélkül hogy legalább a környék térképére rá ne nézzek.
Nem attól féltem, hogy eltévedek. Ott vannak például a dűlőnevek, melyek korábban elpusztult helyekre utalnak.
Tudták például merre van Dunaszerdahelyen a Szent János dűlő?
Nos arra, ahol a mai Szent János negyed is, nem véletlenül hívják így ugyanis. A Szent János laposban valamikor réges régen a Duna egyik ága folyt, fahíd vezetett át rajta Kisudvarnok felé, ahol egy Szent János szobor is állt. A szobor mára eltűnt, a hidat pedig betonhídra cserélték. Alatta csupán akkor találunk valamennyicske vizet, amikor esős időben a laposban felgyülemlik. Szóval, ha ezentúl a gokart pálya előtt áthaladnak a hídon, jusson eszükbe, hogy tulajdonképpen a Duna egyik ágán keltek át. Erre vezet az egyik kedvenc bringás útvonal is a Kis-Duna irányába, amely előtt ott van még a Tőkési ág. Akinek a Csallóközt tündérkertnek írták le, egy kis képzelőerővel arrafelé megtalálja Tündér Ilonát, de a tavirózsáit biztosan.
Most, hogy a világjárvány miatt szinte haldoklik a turizmus, úgy tartják, a leghasznosabb, ha otthon költjük el a pénzünket.
Első számú feladat: végy egy jó bringát, a Csallóköz szépségeit azzal érdemes felfedezni. Mára már elég korrektül kitábláztak minden olyan útvonalat, amerre a drótszamárral érdemes eltekerni.
A Tőkési vízimalom mindenképpen ilyen hely, de gyerekkoromban, mikor még nem is sejtettük, mi az a kerékpárút, gyakorta bolyongtunk a Kis-Dunához a sikabonyi határon keresztül, nagyapám Csordanyomnak nevezte. Egykor ugyanis ezen terelték ki az állatokat a határba.
Az ilyen utak elejére több településen Szent Vendel szobrát állították, ugyanis Szent Vendel a pásztorok védőszentje. Vásárúton is találunk egyet, viszont a község kereszthajós templomát is látni kell.
Dunaszerdahely határa hosszú, de keskeny földsáv, egészen a Kis-Dunáig húzódik. Egykor vízimalmunk is volt.
Márhogy nem nekünk, hanem egy bizonyos Karácsony nevezetű úriembernek. Meg kell hagyni, a legjobb helyeknek mindig közük van a vízhez, ami nem csoda, hiszen a Csallóköz a Duna legnagyobb szigete. Egyszer pályázatot írtak ki a Csallóköz jelképeire. Én a zászlaját sárgának rajzoltam, felül keskenyebb, alul vastagabb kék sávval.
Hogy mi lett belőle, nem tudom, de a zászlóm alsó kék sávja által most eljutottunk a (Nagy) Dunához. Na arról talán majd legközelebb mesélek egy másik történetben…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
