Fotó: Pixabay.com
Épp szezonja van az orgonának, gondoltam, mikor ma reggel, még álmosan, pizsiben kislattyogtam a kert elejébe, hogy kitaláljam, hova is ültessem majd a sajátjaimat.
A Tescóban vettem két hajtás lila orgonát, hadd nőjön, hadd szaporodjon a mi portánkon is, borítsa be illatával az udvar minden szegletét.
Május elseje számunkra az új életünk kezdetének az ünnepe. Amikor ténylegesen is megvalósítottuk a nagy családi házas, kertes, önellátós álmot, és beköltöztünk a saját kis uradalmunkba.
Most múlt egy éve, hogy így élünk és alázatosan tanuljuk a föld művelésének fortélyait.
Végtelen alázat kell egy kerthez, kis életek teremtéséhez, gondozásához és ápolásához. Nem megy hipp-hopp, ahogy a hétköznapokban már jól megszoktuk. Egy kattintás az egérrel, és máris egy másik ablakban vagyunk, ahol pár perc alatt repülőjegyet foglalhatunk, utazásokat szervezhetünk, állásokra jelentkezhetünk, vagy egész vagyonokat utalhatunk át. Kint a kertben ez messze nem így megy.
Hogy jól megy-e? Nem tudom. Még mindig azt érzem, hogy sehogy sem állunk. De közben virágoznak a gyümölcsfák, az üvegház is már majdnem tökéletes, a palánták már bent sütkéreznek, méregzölden duzzadnak bent a melegben és igyekeznek az ég felé. Az udvar is színesedik, a szemétdombról sorra visszakerültek a hézagos, üreges és lyukas tárgyak, amibe valamiféle módon virág ültethető. Egy kis tisztogatás, pár ecsetvonás es máris vintidzs, sabbisikk hangulatot varázsolhatunk. Pazar színek és pompás virágillat mindenfelé.
Na jó, mégsem panaszkodhatunk. Ugyan a faültetésről is csak annyit tudok, amit a szomszéd bácsi lelkesen elmutogatott, miközben szlovákul magyarázta, mit és hogyan kellene. Akik ismertek, tudjátok – ahogy ő is tudja- , hogy alig értek e remek szláv nyelven. De nem adtuk fel. Én lelkesen bólogattam, miközben ő sorra elmutogatta, lassan és türelmesen, hogy melyik fával mi lenne a teendőm.
A teremtő szándék egy közös nyelv, amin csak azok értenek igazán, akik tisztelik az életet és a talpunk alatt a Földet.
Amikor ma délelőtt nagy mamlasz ásónyomokkal kiszedtem a almafák alól az ovis korban lévő potyogásokat, nem sok bizalmam volt a sikerben. Most még nem sok van. Ha a fatörzsre adott puszik, a simogatások és kedves szavak segítenék, akkor én mindent megtettem, hogy megmaradhassanak.
Őszintén kívánom, hogy beavatott lehessek, hogy olyan égi titkokkal bírhassak, amivel bujává és termékennyé tehetem a földemet, hogy az életemmel további életeket teremthessek! Kérlek, kis Életkéim, éljetek!
