Már magában az a tény, hogy sokat szenvedett és lesajnált (az utóbbitól elhatárolódom!) magyar labdarúgó-válogatott egymás után kétszer eljutott a kontinensviadalra, több mint dicséretes. Sőt, már-már csodáról beszéltek egyesek, de kézdezem én, melyik nem volt megérdemelt? Szkeptikusok és okoskodók voltak is, lesznek is, ők is ugyanazon zászló alatt születtek, csak épp’ szélcsendben. Ennyit erről.
Elkezdődött az Eb, nekünk magyaroknak is. Már jó ideje erre vártunk, pedig a világjárvány igyekezett elnyomni bennünk a szenvedélyt, s vele együtt kitépni egy darabot a szívünkből. Nos, nem járt sikerrel, erre a szurkolók budapesti vonulása az egyik jó példa. Hogy miképp lehetséges mindez, arra egy kedves barátom kérdésére adott válaszomat idézném:
Hogy mit várok a magyar csapattól? Őszintén? Inkább mondom azt, mit várok szívvel: győzelmeket, és jó focit, még akkor is, ha mindhárom csoportellenfele külön-külön is Európa-bajnok-esélyes.
Papíron ők a favoritok, de a focit még mindig füvön játsszák. 2016-ban ki merte volna jelenteni valaki előre józan ésszel nézve, hogy csoportgyőztesként jut tovább a nemzeti tizenegy? Ugye, hogy..! És szívvel, hittel, reménykedve? A magyar válogatott 11 meccses veretlenségi szériával érkezett az Eb-re, abból a 2016-os gárdából ketten maradtak hírmondónak Rossi mester kezdőcsapatában. Ráadásul újra telt ház előtt játszhatott Budapesten, a Puskás Arénában – ez mekkora szó, sporttörténelmi pillanat! Az egyetemes magyar nemzet színe előtt válogatottunk a 84. percig állta a sarat a rettegett portugálokkal szemben. Mi több, vezethetett is volna, és csak a Jóisten a megmondhatója, hogyan alakul akkor a mérkőzés…
Kérem, realitást ne keressenek a soraim közt, ez egy győztesen elvesztett meccs volt, ahol a fiúk kiválóra vizsgáztak küzdeni akarásból és alázatból.
Kalmár és Szoboszlai nélkül, de az agilis Schäferrel a DAC-ból, akinek játéka az egyik szememet siratja, a másikat pedig nevetteti. Nem nehéz jóslatokba bocsátkozni, hogy lehetetlen feladat lesz őt Dunaszerdahelyen tartani. Mindenképpen megemlíteném a török bíró ténykedését, mégha úgy is néz ki, kifogásokat keresek. Már a 7.percben akadt egy téves ítélete a magyar csapat kárára. Végig enyhe portugál mezőnyfölény mellett az ellenfél támadásait ütemszerűen magyar próbálkozások is követték.
Ez kérem igazi csapatmunka volt, így kell „állva meghalni” (utalva ezzel a magyar miniszterelnök úr szavaira).
Aki évek múltán fellapozza az emlékkönyvet, nem sejti majd, hogy a játék képe alapján a három bekapott gól egyáltalán nem igazságos. Ami pedig a meg nem adott magyar gólt illeti (hasonló eset történt a francia–német meccsen)? Ha az a foci jövője, hogy előbb elengedem a lest, majd hagyom hogy gólt lőjön a támadó együttes, aztán meg döntse el a VAR, én maradok VAR ellenes!
Szép volt fiúk!
Mindent bele szombaton a franciák ellen!
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0:3 (0:0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző.
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics., Nagy Á. (88. Varga R.), Kleinheisler (78. Sigér D.), Schäfer (65. Nego), Fiola (88. Varga K.) – Szalai Á., Sallai (77. Schön).
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Magyarország–Portugália (0:3) mérkőzésről
