POÓR TIBOR: Bár a meccs után a magyar válogatott nem vesz át semmilye díjat, de ez az egyik legértékesebb döntetlen Magyarország labdarúgásának történetében. Százszor rá lehet kérdezni, hogy miért, aki látta, annak százszor az a válasza – mert egy ilyen volumenű meccs, teljesítmény volt. Egy irtózatosan erős francia válogatottal szemben… Na, de a meccs pillanatairól: én díjaztam azt a nyitottabb focit, amivel a mérkőzés túlnyomó részében partiban volt a magyar válogatott. Nem húzták magukra az ellenfelet, mint az első meccsen, több erő maradt, és a passzok sokkal, de sokkal pontosabbak voltak… A többi már adott: fantasztikus szív, akarat, szenzációs, a foci világában páratlan magyar szurkolói virtus, Schäfer gyerek meg szenzációs szerepet töltött be a csapatban. Hullafáradtan, de az egyik legjobbként ment le a pályáról! Ja, grazie maestro Rossi. Bárhogy is végződik a harmadik mérkőzés, ezeknek a válogatott teljesítményeknek a szívekben a helyük.
SZIGETI ATTILA: Az első részét ennek az értékelésnek már reggel hat órakor megírhattam volna, mivel szinte biztos voltam abban, hogy a francia világbajnok válogatott fejben nagyon „lazára” veszi majd ezt a meccset. Hogy mennyire történt ez így, azt mindenki döntse el maga. Viszont nem ízlett a világsztároknak a magyar virtus. Taktikusan, szívósan és óriási akarattal játszottak a magyarok, és csak egy apró szerencsének mondható a francia egyenlítés. …vagy talán hiba volt. Nagy Ádámmal levédekezni egy kontrát, hiszen mi rúgtuk a szabadot az ellenfél térfelén. (a következőnél már maradtak a fejelők hátul) Nincs szégyellnivaló ezen a teljesítményen, mert ha összehasonlítom tempóban Kanté és Cseri ligameccsét, akkor bizony nem lehet egy napon emlegetni azt.
