FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A maga nemében páratlan interjú következik. Elsősorban mert egy félig szlovák származású fiatalember lesz a vendégünk, aki bár érti a magyar szót és részben beszéli is a nyelvet, főként szlovákul kommunikál a mindennapi életben. Ennek függvényében a beszélgetés is szlovák nyelven folyt le köztünk – én kértem, hogy ezáltal is autentikusabb képet adjunk a tisztelt olvasóközönségnek. Másodsorban, és talán itt a lényeg: Milan Vrábeľ által egy másik aspektusból kapunk képet a DAC körüli dolgokról, mégpedig, ha úgy tetszik, a szlovák nemzet szemszögéből. Vajon mit adott neki mindehhez a magyar környezet, esetleg mit vett el? – többek között erre a kérdésre is a választ kerestük, érintve néhány kényesebb témát is. Milant sokan ismerik Dunaszerdahelyen, tudják róla, hogy DAC-os a szíve…
Szervusz Milan, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Kezdjük talán a bemutatkozással, bár a szurkolók jelentős hányada tudja ki vagy, viszont azt, hogy hogyan jött az életedbe a DAC, talán kevésbé?!
Dunaszerdahelyen születtem, édesapám az Árva-vidékéről származik, anyukám kisudvarnoki. Otthon kizárólag szlovákul beszéltünk, így mindannyian probléma nélkül megértettük egymást. Ugyan szlovákként is nevelkedtem, de természetesen sosem volt tiltva a magyar szó, végső soron édesanyám révén lényegében magyar lenne az anyanyelvem.
A családban nem volt sportfanatikus senki, első ízben 11-12 évesen, 2006-ban kerültem a DAC-stadion közelébe, a 2. liga aktuális idényének végén. Testvéremmel, Ivannal és egy barátommal a régi lelátók egyikén kötöttünk ki, igyekeztünk szurkolni, flakonokkal a kézben doboltunk, ahogy azt kell.
A következő idénytől – amikor kiesett a DAC a 3. ligába -, már rendszeresen jártam, sőt labdaszedő is voltam. Később a Cséfalvay Tomi és Gódány Ricsi barátaimmal átmentünk a B-középbe, ahol pár évet eltöltöttem és lelkesen szurkoltam. Néha az on tour-okon is megjelentem.
Kisfaludon fociztam fél évet, ahol Lépes György és Hepner Jaroslav voltak az edzőim, javarészt általuk lettem labdaszedő a DAC meccsein. Inkább az iskola felé orientálódtam, ezért az aktív labdarúgó pályafutásomat abbahagytam, állítólag kár érte, mivel tehetséget láttak bennem. Ha most visszagondolok, úgy 6-7 éves koromban találkoztam a „Futbal je hra pre všetkých” (kb.: a foci mindenkié) szlogennel, és nem értettem, mi a fociban az, ami mindenkit érdekelhet? Mosolygok rajta, hisz’ most itt ülünk és a fociról beszélgetünk.
A DAC-nál nemcsak az élő kommentárokat írom, hanem a meccsek utáni beszámolókat, valamint az ellenfelek bemutatását. Emellett a Sport napilapban elemzéseket publikálok, mint a Niké szerkesztője, nem csupán a labdarúgás témakörében. Így közvetlen kapcsolatban lehetek az élsportolóinkkal, továbbá a sporttal foglalkozó szakamberekkel. Őrületes…
Ha már ennél a témánál tartunk – vagyis: a foci mindenkié -, érdekelne, miképpen éli meg egy szlovák fiatalember a DAC körüli dolgokat, főleg ha a klubot körülvevő magyar környezetet vesszük górcső alá?
Érdekes történet, tulajdonképpen meg kellett tanulnom ezzel együtt élni, akár itt, akár Pozsonyban vagy másutt az országban. Dunaszerdahelyen szlovák vagyok, néha negatív aspektusban, míg Pozsonyban hasonló értelemben magyarként kezelnek. Magától értetődő, hogy a fiatalok nemzetiségtől függetlenül összejönnek, barátkoznak, ez így egészséges. Viszont mindig akad valaki, akinek más a véleménye.
Dunaszerdahelyen szlovákul beszélni, mégha szlovák is vagy, egyeseknek furcsa, de ahogy mondtam, ez oda-vissza érvényes. Idióták pedig mindkét oldalon akadnak, e tekintetben nincs is miről beszélni…
Szurkolóként, fiatalabb koromban ezen szintén át kellett esnem, nem mondom, hogy megszoktam, mert az így erős lenne, de tudom, hogy mennek a dolgok. Az is nyilvánvaló számomra, hogy nem mindenki általánosít, hiszen sok magyar embernek van például szlovák barátja, kollégája, akivel jó viszonyban van, és fordítva. DAC-meccseken, sárga-kék oldalról ez az ellentét talán mostanában gyengülni látszik. Általánosságban is elmondhatom, hogy ha nemzetiségi témát visznek a fociba, az elszomorít, nem szívesen hallok ilyet. Ugyanakkor látok bizonyos kettős mércét amikor a szlovákok, illetve a magyarok sérelmére szitkozódnak a táborok. Ha a magyarokat éri támadás, azt kisebb problémának vélik és kevesebbszer figyelmeztetnek miatta a stadionokban. Ez még szlovákként is szembetűnő és nem tetszik.
Újságíróként is törekszem objektív lenni, nem mindig sikerül, de ez alap számomra. A sértő dolgokat egyformán kell elítélni, és a nemzetiségi kérdéseket ugyanolyan mércével kell elbírálni.
Szlovák-magyar viszonylatban meg kell, hogy emeljem a kalapom nem csak a DAC-szurkolók előtt, de a magyar fanatikusok odaadása terén is. Nem képmutatóan szurkolnak, abszolút komolyan gondolják, amit tesznek. Szívből csinálják, az egészséges magyar nemzeti büszkeség szinte hihetetlen méreteket ölt. Ez a szlovák drukkerekről nem minden esetben mondható el, mégha fájdalmas is, el kell ismernem.
Bízom benne, hogy ez a pozitívumokon alapuló nemzeti büszkeség a jövőben felerősödik a szlovákság körében is. Ebből a végtelen nemzeti büszkeségből ugyanígy más nemzetek is meríthetnének. A DAC-szurkolóknak nincs párja az országban, esetleg még arra várok, hogy egyszer a Nélküledet is úgy énekeljék, ahogy Krakkóban hallottam a Cracovia szurkolóit énekelni a saját indulójukat.
Szurkolóink, akik ott voltak, tanusíthatják, nem csupán a B-középben énekeltek teli torokból, hanem valóban mindenki. Meg vagyok róla győződve, hogy képesek rá, talán már a közeljövőben egy nagy siker okot szolgáltathat rá.
Alapból sosem azt figyelem, ki a magyar és ki a szlovák, hanem, hogy ki milyen ember, és átélek helyzeteket, amik megerősítenek ebben. Ott volt például a Habos Napok rendezvénye 2016-ban Dunaszerdahelyen. Egy teljes hónapot dolgoztam a sátorban, megfigyelhettem, ahogy mérkőzésről mérkőzésre erősödött a magyar sikerek által a tábor hangja, ereje és alázata. Valami őrületes dolog volt, libabőr és öröm. Én is szurkoltam velük együtt, nem lehetett kihagyni.
Egy napon játszott a szlovák válogatott a magyarral, először szlovák mez volt rajtam, majd magyar trikolor virított az arcomon.
Ennek így kell lennie, főleg ha az ember gyökerei mindkét nemzet irányába nyúlnak. Egyik este, már a meccs utáni levezető műsor alatt Zoltánka, a vezérszurkoló tiszteletbeli magyarnak kiáltott ki. Ilyet átélni érdekes, őrületes szituáció, kicsit vicces is, de egyben megható.
Na ezt a témát azt hiszem, jól kiveséstük, szerintem lapozzunk… Nem titok, hogy a DAC honlapja számára szlovákul írsz online meccsbeszámolókat, illetve cikkeket. Erről és az egyesület legutolsó idényéről kérdeznélek még.
A DAC stábjába közvetlenül az első ligában való megmenekülésünk után [megj. 2014 – B.R.] kerültem. A meccs után még a szurkolókkal együtt ünnepeltem a gyepen, akkor még mint az onlajny.eu portál tudósítója. DAC-szurkolóként nem volt egyszerű az ilyen kiélezett helyzeteket kezelni, amikor inkább a fellegekben járnék, de a munkát még be kell fejezni. Ebben az eufóriában szólított meg a Poór Tibor. Még mikor zöldfülű újságíróként elkezdtem a stadionba járni, felfigyelt a tevékenységemre, megtetszett neki az elszántságom, tehetségesnek tartott.
Sok mindenben köszönettel tartozom neki, ahogy egyengette az utam és segítő kezet nyújtott. Bemutatott a Nagy Krisztiánnak, aki közölte velem, hogy a klubnak rám volna szüksége. Mit mondjak, a kezdeti sokkból felocsúdva egy álom beteljesedésének fogtam fel.
Köztudott, hogy az újságíráshoz kellenek a kapcsolatok, én viszont korábban senkit sem ismertem. Annyit tudtam, hogy a sport szerelmese vagyok, és még ha nem is tűnt reálisnak, ebben képzelem el valami módon a jövőmet. Itt visszatérnék a „nyugdíjas” tribünön eltöltött időszakomra, ahol az újságírók közvetlenül a hűséges szurkolók mellett ültek.
Ez a környezet, melyet a Cséfalvayék, Medgyesék, Szalay „Elvisz”, majd Tibor alkottak, nagyszerű és egyben felejthetetlen volt. Azon a lelátón valóban egy családot alkottunk.
Azt a tényt, hogy a játékosok közelében lehettem, a klub stábjával utazhattam a mérkőzésekre mint geográfus, egy külön „mérkőzésnek” fogtam fel. Különösen a kupamérkőzések hangulata fogott meg. Testközelből figyelhettem a helyi lakosok viselkedését, mikor egy attraktív klub volt az ellenfél valamelyik faluban. Leírhatatlan, hogy ezeknek az embereknek mit jelent egy ilyen alkalom. Újra és újra felidézem magamban, hogy minden esetben ugyanazt az örömöt jelentse számomra, egyfajta presztízst. A humán geográfia az emberi közösségek működését kutatja a Földön. Ennek egyik szegmense a sport. A diplomamunkámat is erről írtam – ami egyébként eredeti, vérrel és verejtékkel íródott és saját kutatásaimon alapszik. Ráadásul megjelent egy külföldi szaklapban, mint szakmai jegyzet. Fantázia!
Aztán kikerülve az európai porondra külföldre is követhettem a DAC-ot, hatalmas élményt jelentett, elbűvölt. Főleg az Európa-liga Krakkóban, ahol rengeteg DAC-drukker volt jelen, az az atmoszféra, a továbbjutás, az ünneplés, minden … Eufória!
Nem lehet elégszer ragozni a sárga-kék szurkolókat, bár a koronahelyzet miatt sok mindenről lemaradtak, sajnos. Mindenhol hazai környezetet teremtve szurkolnak, tátott szájjal figyelem mindanyiszor. Szlovákiában nincs párjuk! A Slovan hokicsapatának szurkolói a KHL-ben például nemzetközi szinten voltak elismerve, vagy sokszor hallottam ódákat zengeni a szlovák labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek hangulatáról.
Szerintem egyik sem hasonlítható a mi DAC-unk felvillanyozó atmoszférájához!
Jól kezdte a DAC a tavalyi szezont, hihetetlen találkozók voltak. Kár, hogy nem lehetett sosem teltház, és nem vihettük végig a bajnokságot a szurkolókkal együtt. Esély mutatkozott megelőzni a Slovant, úgy hiszem, a következő idényben Weiss ül majd a pozsonyi kispadon, nem lesz ennyire egyszerű dolgunk, ám nem kétlem, ismét a bajnoki címet tűzi ki a klub célként.
A Jablonec elleni EL-meccset kell még megemlítenem, szintén óriási csata volt. Egy ilyen közben írni, kommentálni szinte lehetetlen. Most a belgrádi Partizant kaptuk ellenfélnek, még nem világos, hogy lesz, de bizonyosan érdekes összecsapás elé nézünk. Partizan – félelmetes szurkolótáboruk van!
De mi vagyunk a DAC, ugyebár! Köszönöm a beszélgetést Milan, kicsit tartottam ettől az interjútól, főleg majd a fogadtatásától, de minden kétséget eloszlattál bennem. Csak a DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
