FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Milyen sört csapolnak ott felétek? – ebből azonnal tudtam, hogy Puha Zoltán igent mondott a felkérésre. A Szívünk sárga-kék Facebook csoport egyik moderátorja lesz a vendégünk. Hosszú a sztori, nem is szaporítom a szót „tolsztoji” bekezdéssel, épp csak megköszönném a DAC–Bayern emlékzászlót, amit a találkozónkra hozott nekem. Pincér uram, két korsó sört kérünk, aztán még szólunk, messzire ne menj légyszi’…
Amikor megfogalmazódott bennem az interjú gondolata, azt mondtad, ha találkozunk, visszamegyünk a hetvenes évekig. Tiéd a pálya Zoli, egészségünkre!
1970-ben születtem, falusi gyerek vagyok, ezúton is üdvözlöm Sárosfa népét, sziasztok! Hatéves koromban költöztünk Szerdahelyre, ahol megismerkedtem a falusi foci után az úgymond nagyobb focival is. A sárosfaival úgy, ahogy képben voltam, édesapám volt ugyanis a csapat kapusa. Azt mesélték, jól védett – erre már nem annyira emlékszem, kis lurkó voltam még. Arra viszont tökéletesen emlékszem, mikor figyeltem fel a DAC-ra, abban az időben kerültek fel a Divízióba. Ugyanígy megmaradt bennem, hogy ha festék került a kezembe, mindenhova három betűt rajzoltam, falra, kapura: DAC – édesanyámtól meg is kaptam érte a „jutalmam”.
’80-ban ismét szintet léptünk, a Szlovák Nemzeti Ligába, ekkor már egy esztendeje stabilan minden meccsre kijártunk a haverokkal. Hrivňák, meg Szikora Gyuri volt az edzőnk, aztán meg Pecze Karcsi. ’85-ben jött a federális liga, szerintem ekkortól játszottuk a legjobb focit abban az időben, talán azóta sem múltuk felül ezt az időszakot. Az első bajnoki szinte még most is előttem van: 1985. augusztus 8-án, a TJ Vítkovice ellen. 0:0 lett, de végül is számunkra az egy jó eredmény volt, hiszen abban az idényben ők lettek a bajnokok. Jó csapatuk volt, a kanyarban álltunk, egy tűt nem lehetett volna leejteni a lelátón.
Aztán jött minden sorjában, megfizettük a tanulópénzt is a prágai Dolíčekon, mentek is a csesztetések miatta, ha biciklivel közlekedtem a városban: nyolcas van a kerekedben, meg ilyenek. Miért csak hat gombócot eszel, nyolcat kéne… majd egyre jobb lett minden,
’87-ben megnyertük a szlovák kupát, Kopřivnicén a cseh győztes Spartával szemben is győzni tudtunk. Kikerültünk Európába, akkor még KEK-nek hívták, ma már nem létezik ez a sorozat. Túljutva az AEL Limassolon a berni Young Boyst kaptuk, de ők már felmutatták azt a bizonyos stop táblát nekünk. A következő szezonban UEFA kupát játszottunk – ez sem létezik már ebben a formában – első körben a svéd Östers Växjö az ellenfél, majd az eddigi legnagyobb „ágyú”, ami megfordult nálunk – a Bayern München!
Óriási ünnep volt, senki sem dolgozott, egész Csallóköz megbénult, a meccsre készült. Olyan tömeg gyűlt össze a lelátón, hogy mozdulni sem tudtam, a fákon lógtak az emberek, őrületes élmény volt. Egyszer szeretnék még megélni valami hasonlót, nem muszáj, hogy a Bayern legyen, de ilyen nagy formátumú klub, mondjuk az Arsenal.
Most a Partizan Belgrádot kaptunk ellenfélnek a Konferencia Ligában. Úgy vagyok vele, hogy a saját formánkat sem tudom felmérni jelen pillanatban. Nem hoztunk a kapus Vantrubán kívül más erősítést, a Partizan erejét pedig végképp nem ismerem.
Sok emberrel találkozok, kérdezik, hoztunk-e már valakit, de csak azt tudom válaszolni, hogy: pont annyit tudok, mint ti.
Azt sem tudjuk, kik mennek el tőlünk, Ramirez, Schäfer, talán a Jedlička, ezeket a posztokat jelen pillanatban nem tudjuk pótolni…
Ami még ilyen emlék például, a ’93-as Casino Salzburg elleni kettős vereség az UEFA kupában. Mindkétszer 0:2. Vagy mikor Prágába utaztunk, a PHS-től ment a busz, 50 koronába került. Benne volt az út, a belépőjegy, és az ebéd: húsleves, „snitzel”, saláta és persze jófajta cseh sör. Igaz, hogy hatot kaptunk, de én ott a Letná parkolójában vagy 30 buszt számoltam tőlünk. Nem csak szerdahelyit, LV, KN, GA a rendszámok alapján mindenki tudja, hova tartoztak. Kötelező volt megállni a Deväť krížov motorestben, ahol csak magyar szót hallottál, csak DAC-szurkolókkal találkoztál. Szép idők voltak, nagy ünnep minden meccs. Haverokkal a pincében kockáztuk az öreg újságokat, amit aztán a meccsen konfettiként röptettünk…
Nem szeretem az állandóan ismétlődő, sablonos kérdéseket, szerintem egyszerűen folytassuk az emlékeiddel. Mondjuk valami spéci sztorival?
Imádtam az Intertotó kupákat, erről a sorozatról azt lehetett tudni, hogy olyan együttesek szerepeltek benne, amelyek épphogy lemaradtak az előkelőbb kupákról (BEK, KEK, UEFA). Tökéletes felkészülés volt a következő idényre, olykor egészen komoly ellenfelekkel: Duisburg, Botev Plovdiv, Rapid Bukarest, Bayer Ürdingen, FF Malmö…, és összefutottunk mégegyszer a Young Boys-szal is. Akkoriban nem voltak még mobiltelefonok, nem készíthettünk szelfiket. Kilestük az ellenfél autobuszát, és a nagy angol, vagy német „nyelvtudásunkkal” kértünk valami szuvenírt. Édesanyámnál a pincében van egy csomó kép, zászló még. Egyszer megnyertük a csoportunkat, ez volt a nyári felkészülés, nem kellett törökbe utazni…
Vasárnap lezajlott a bajnoki, onnantól kezdve szerdáig csak erről ment a duma a városban, csütörtöktől pedig a következő meccs volt a téma. De ha ez még nem volt elég, a melóban ugyanúgy mind a mai napig részletekbe menően szétszedjük az aktuális találkozókat.
Nem volt Facebook, mégis tudtunk kommunkálni, öreg, fiatal, mindegy volt. A Kék Duna előtt, de megvoltak a jó helyek, ahogy napjainkban is. Kettévált az ország, ki is estünk, fúzió is volt, ha nem jött volna a Világi Oszkár, talán már bevásárlóközpont van az Aréna helyén.
Megmondom őszintén, a Mohseni alatt nem jártam meccsre, képben voltam mindig, olvastam az újságokból, de nem voltam hajlandó asszisztálni a szenvedéshez. Megmenekültünk, a Radványi Miki bent tartotta a csapatot 2014-ben, onnantól új időszámítás kezdődött.
Most már úgy vagyunk vele, hogy szép és jó minden, voltunk másodikok, harmadikok, de még hiányzik a lényeg. A fotózás alatt mutattam is, hogy a kupa mellé elférne mégegy serleg vagy kettő. Van Arénánk, Akadémiánk, de ott az a de. Közben jött ez a nyavalya is, ami elég jó megszorongatta a „micsodánkat”. Először meccsek sem voltak, majd nézők nélkül játszottunk, aztán pár száz szerencsés bemehetett. Borzasztó ez egy szurkoló számára, regisztrálj és várd a „csodát”. Mivel pár lépésre lakok az Arénától, a meccs elején kimentem a balkonra, meghallgattam a Nélküledet, meg a Bíró Tomi mondanivalóját. Aztán az egészet lezártam egy f*ck covid-dal, és bementem a szobába a televízió elé.Katasztrófa, mintha üvegen keresztül nyalnád a fagyit! Hallod még a játékosok kiabálását is. Talán a legjobban a Jablonec elleni EL-meccset sajnáltam, mert fantasztikusan játszottunk. El tudod képzelni, 10 ezer ember előtt mekkorát ütött volna!? Bele se menjünk inkább…
Ki tudja, mit hozott volna a visszavágó, ha van, a következő kör megmutatta, nem minden fenékig tejfel. A linzi 7 gól magáért beszélt, ott sok hülyeséget csináltunk, egy Blackman nem állíttathatja ki magát úgy, ahogy azt tette, akkor és ott.
Erősítések nélkül nem lesz sétagalopp nekivágni a Konferencia Ligának. Régen a favorit, favorit volt, mára, annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok – és nemcsak a fociban -, hogy bármi megtörténhet.
Legjobban az állandó társaság hiányzik, az on tour-ok hangulata. Meccsnapkor már 3 órával a kezdő sípszó előtt úton vagyok, meghallgatok bárkit, én is elmondom a véleményem. Megállok a Lakatéknál, onnét irány a Csicsó, azt nem lehet kihagyni. Zsíros kenyér hagymával, söröcske, sokszor úgy érek fel a helyemre, hogy már kezdődik a meccs. B1 szektor, jó hely az…
Meccsek után vissza a Csicsóhoz, ott már megy a mini „SzerdaHelyzet” az ismerősökkel. Mire hazakeveredek, késő este van, ez mindig is így volt és így is lesz! Nekem teljesen mindegy ki az ellenfél, nem kell a Slovan. Legjobb meccseket a Zsolnával játsszuk, azok sosem bunkerfociznak, győzni jönnek, ebből vannak aztán a legjobb találkozók. A 4:2-es győzelmek, meg az 1:4-es vereségek is. Én az ellenfél teljesítményét is nézem, és ha történetesen jobbak voltak aznap, megemelem a kalapom előttük.
Más téma, vagyis csak egy hangyányit más. Te vagy a Szívünk sárga-kék Facebook csoport, egyik régi-új adminja, moderátorja. Egykor én is csináltam, tudom, mivel jár…
Elmondom először, miképpen kerültem még anno a Zoltánka-féle csoportba: nem is tudtam, hogy létezik, sokáig Facebook-om sem volt. Melóban agyaltam valamin, és a kollégám közölte velem, hogy ez már rég fent van a „sárga-kéken”. Mondom: hol? Na még aznap bejelentkeztem, igazából nem is voltam sokáig egyszerű tag. Annyi mindent felpakoltam oda, hogy a Zoltánka jobbnak látta, ha megtesz adminnak. Onnantól kezdve nonstop nyomtam fel a dolgokat…
Aztán mikor Zoltánka befejezte, pár napig le volt zárva a csoport, majd átvette a Klikkout. Gocoň Peti a tulaj, Poór Tibi „Chili” a főszerkesztő, ezúton is üdvözlöm őket. Két napjára rá felkeresett Chili, hogy volna-e kedvem folytatni, amit eddig csináltam?
Megmondom őszintén, hirtelen jött a felkérés, elkönyveltem magamban, hogy ennek a történetnek már vége, aztán mivel Chilit évek óta ismertem, kértem, aludhassak rá egyet. Reggel, mikor felkeltem, tiszta fejjel, kávé mellett, már tudtam, mit akarok. Persze, „show must go on”! – fel is hívtam Tibit azonnal.
Jó ez a csoport, rengeteg az információ, a beszélgetés, a konstruktív téma mellett persze akad másmilyen is.
Ezeket tudni kell kezelni, megtanultam szelektálni, mondták rám, hogy „lájkvadász” vagyok. Úgy gondolom, nem szentírás, amit csinálunk az admintársaimmal, a klub dolgait nem tudjuk befolyásolni, akinek ez nem tetszik, ne lájkoljon, lépjen tovább. A többség értékeli a csapattal kapcsolatos infókat, átláthatóbbak így az egyesület mindennapjai. Legutóbb a bérletek témája volt a legfelkapottabb bejegyzés. Szeretem csinálni, néha nem is olyan egyszerű, mint azt kívülállóként gondolná valaki.
Sok ember veri a mellét, hogy mekkora DAC-szurkoló, pedig felesleges. Ne verd a melled, a lényeg benned van! Megmondom őszintén, még hivatalos DAC-mezem sincs, nekem nem erről szól ez. A DAC-ot itt hordom bent magamban!
Nem tudjuk, mit hoz a jövő, mi lesz itt ősszel, lesz-e covid, mennyien járhatunk meccsre? Bizakodunk! Megvan a baráti társaságunk, odahaza és a túrákon is. Ott van a fiam, aki talán még nálam is nagyobb fanatikus. A minap közöltem vele, hogy mivel nincs még beoltva, a covid-teszt meg fizetős, nem váltom ki a bérletét. A reakcióját inkább ne is írjuk le… Mit ad Isten, 15 perc múlva mutatja a telefonjában az SMS-t, hogy mehet oltásra. „Akkor itt változik ám a helyzet!” – kontrázott az előbbi reakciójára. Gólnál sokszor le kell fognom őt, mert azon kapom magam, hogy három sorral lejjebb ugrál…
Így van rendjén, szeretném, ha sok fiatal járna meccsre, nem csak Slovanra, mindegyikre. Ez a stadion a jövő stadionja, így az övék is. Eddig rengeteg jó játékos megfordult már nálunk, Auditól kezdve, Tóth Laci, Mičinec, Kapko… A mai focisták még nem képesek ugyanazt a tiszteletet kivívni, hogy legendaként tekintsünk rájuk.
Mint a Hodúrra, Paľo Diňára például, ha szabadrúgáshoz jutottunk, az már fél gólt jelentett nála. Az az érzésem, addig nem jutunk egyről a kettőre, míg a vezetőség be nem látja, hogy a sok fiatal mellé kellenek a tapasztalt rókák is. Ľubo Šatka volt ilyen, azt hiszem, Huk Tomival a legjobb söprögető-párost alkották.
Szerdahelyen világ életben jó kapusok voltak, Majthényi, Veselý, Červeňan, Vahala… ezen a ponton „nem szorított minket a cipő”.
Megint visszamegyek a nyolcvanas évekhez, a „železná” Sparta egyeduralkodó volt, most nézd meg a cseh focit, a Sláviának nincs ellenfele. Változnak az idők, láttuk az Eb-n is milyen focit játszottak a csehek. Sokan mondják, hogy jó lenne most is egy közös bajnokság, de ők már egy másik szint… Volt már Szerdahelyen tényleg minden, csak a nagy dobbantás hiányzik, amit mondtam… A Szívünk sárga-kék Facebook csoportot moderálni olykor elég időigényes munka, sokszor mondom magamban: Zoli, le kéne rakni a telefont, holnap is van nap. Ez van, ha az ember szívből csinál valamit, a DAC az életünk, a kedvenc csapatunk, és a DAC-ért mindent megtesz az ember!
Azt hiszem, jobb végszót keresve sem találnánk. Köszönöm a beszélgetést Zoli, hajrá DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
