KLIKKARCHÍVUM: Nem kell nagyon visszautaznunk az időben, mikor még falun – és igen, városon is – úgy építkeztek az emberek, hogy összejött a rokonság, barátok, szomszédok és betonoztak, falat raktak és pucoltak.
Természetesen már akkor is meg kellett fizetni a nagy szaktudással rendelkező kőművest, akinek a tégla mellett az üveges sört is a kezébe kellett adni, de a meló a többiek részéről egy-egy szombati nagy brigádnál ingyen volt.
A folyamat egyszerű és kézenfekvő volt:
„visszasegítették” egymást az emberek, akik ezt kötelességüknek is érezték, és ha valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni, restellték a távolmaradást.
Napjainkban ezek a dolgok már másként működnek, és nem csak az építkezés, hanem az életünk jónéhány területén.
Az aktuális vírushelyzet sokakat állított megpróbáltatások elé, többen szorulnak segítségre, ám visszatérni látszanak a régi szép idők.
Igenis, ha kell segítő kezet nyújtanak bizonyos emberek, és most itt nem a „hétköznapi hősökre” – egészségügyi dolgozókra, tanítókra, tűzoltókra és boltos nénikre – gondolok.
Azokra az emberekre, akik természetesnek veszik a segítséget, s cserébe nem várnak vissza semmit.
Higgyétek el, sokan vannak ilyenek, és teljesen mindegy nekik, hogy ezt százan tudják, vagy csak az a bizonyos rászoruló.
